Bognár "Bogi" Tamás a Jazzforum Budapest főszervezője
Négy nap alatt öt helyszínen (MüPa Fesztivál Színház, Trafó, IF, Budapest Jazz Club, Jedermann) kilenc nemzet képviseletében huszonhat formáció lép fel. Higgyék el nekem, ezt összeszervezni nem egyszerű…
Ha jól emlékszem a ’90-es évek közepén ismertelek meg. Egy lemez-nagykereskedésbe jártam hozzád Zugló kertvárosi részébe a MaJazz főszerkesztőjeként.
Igen, akkoriban a MusiCDome-ban dolgoztam import label managerként, ami azt jelentette, hogy több mint 50 különböző külföldi kiadó CD-it terjesztettük az országban, a klasszikus zenétől a metálig volt ebben minden.
Aztán egyszer csak váltottál és a BMC-hez kerültél. Gőz László hívott vagy hogyan kerültél képbe náluk?
Az MCD-ben kerültem szorosabb kapcsolatba a jazzel, többek között az ECM vagy a Dreyfus kiadók exkluzív hazai forgalmazójaként. A BMC-hez is részben ennek révén kerültem, hiszen a Lónyay 41-ben akkoriban működött még egy ECM mintabolt, sőt az idekerülésem előtt, 1997-ben ECM-fesztivált is rendeztek. Másrészt az MCD számos nagyon sikeres Gőz Laci-féle hazai kiadványt terjesztett (Sose halunk meg, Csinibaba, Jazz +Az), szóval a BMC-be még kvázi kereskedőként kerültem 1998-ban. Aztán az évek során fokozatosan tolódott át a fő tevékenységem a kiadói munka felé.
Kinek az ötlete volt a fesztivál?
A Gőz Lacié. Onnan indult az egész, hogy ha nem tudjuk koncertszerűen bemutatni a BMC által kiadott lemezeket másképp, akkor teremtsük meg mi magunk ennek a feltételeit. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy a rendezvény az egyik legnagyobb hazai jazzfesztivállá vált.
Mikor és milyen néven indult?
Az első Budapest Jazz Fesztivál 1993-ban volt, a következő évben lépett be a MOL főszponzorként, majd hat évig tartott az együttműködésünk.
A tavalyi névváltozásnak mi volt az oka?
A MOL kilépése. A BMC tervezett Mátyás utcai központja Music Forum Budapest néven működne, ezt vetíti előre a fesztivál Jazzforum Budapest elnevezése.
Az elmúlt nyolc év alatt ez az esemény alaposan kinőtte magát, évente több mint száz fellépő, sok-sok helyszín. Az idén a MÜPA mellett csak a Budapest Jazz Club, a Trafó, az iF és a Jedermann Kávézó a partneretek, tehát mindössze öt helyszín. Nem bírtátok már a strapát, vagy más oka is van a redukálásnak?
Természetesen egy jelentős főszponzor elvesztése komoly finanszírozási gondot is eredményez, de az eddigi két MOL-nélküli évben szerencsére sikerült ímmel-ámmal betömködni ezt a költségvetési hiányt. Tavaly döntő szerepe volt ebben az EU-s elnökségi társországok – Spanyolország és Belgium – bevonásának a fesztiválba, s az erre a programsorozatra kapott külügyminisztériumi támogatásnak. Idén pedig szintén az EU-s elnökségi váltás apropóján a Lengyel Intézet és a varsói Estrada segítségének köszönhető, hogy tartani tudjuk a „nagy koncertek” számát.
Akkor mire utaltál azzal, hogy csak hellyel-közzel pótoltátok a szponzori pénzt?
Pont arra, amit az előző kérdésed is firtatott: még így is muszáj volt csökkentenünk a programot. A korábban megszokott vasárnapi zárókoncerteket le kellett mondanunk a MÜPÁ-ban, továbbá a Ráday utcában is csak a két említett helyszínt tudtuk tartani. A Budapest Jazz Clubban hallható három lengyel koncert is lényegében a lengyel támogatásnak köszönhetően tud megvalósulni, szóval összességében végig kardélen táncolt a Jazzforum Budapest jelenlegi szintű megvalósíthatósága. Ezért tartozunk különösen nagy köszönettel a többi, már hagyományosnak számító támogatónknak is: a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Francia Intézetnek, a Goethe Intézetnek és a Holland Követségnek.
Egy dolgot emelnék még itt ki: a fesztivál és a kiadó munkája talán még erősebben összefonódik manapság, mint a kezdeti időkben, ugyanis most nemcsak kész, lemezen is elérhető produkciókat mutatunk be, hanem egyéb lehetőség híján a fesztiválon rögzített felvételek kiadásában vagyunk kénytelenek gondolkozni. Idén számos stúdiófelvétel tervéről tettünk le anyagi okok miatt, ugyanakkor a Jazzforumon elhangzó koncertekből reményeink szerint lesz néhány CD-kiadvány.
Mindent egybevéve közgazdasági értelemben vett haszonról még így sem beszélhetünk, de ha a fesztivál büdzséje nem billen át nagyon mínuszba és közben „találunk” egy-két lemezt, akkor legalább némi remény van arra, hogy nem kell bezárni a BMC Records-ot. Jelenleg ugyanis a túlélésre játszunk.
Mióta vezeted a BMC kiadói részlegét és milyen mértékben adta át Gőz László ezt a munkát?
Tavaly január óta, de itt mindenképpen szét kell választani a kortárs-klasszikus zene és a jazz területét. Az előbbi műfajokban tulajdonképpen minden a katalógusunkba bekerülő lemezt a Gőz Laci „hoz”, az ő szakmai irányítása nélkülözhetetlen. Magyarán onnantól enyém a feladat, hogy meg kell csinálni egy már „kitalált” kiadványt, akár a nulláról. A jazz terén nagyobb az önállóságom, de a felelősségem is, még akkor is, ha él egyfajta igazgatói „vétójog”. Erre egyébként azért sem volt eddig szükség, mert az egyre bővülő lehetőségekből, választékból csak az általunk legfontosabbnak ítélt lemezeket tudjuk megjelentetni, évente ötöt-hatot, s ezekben közel teljes az egyetértés. A gond sokkal inkább az, hogy az egyre szűkülő financiális háttér miatt addig a képzeletbeli „vitáig” el sem jutunk, hogy melyik következő hat lemezt adjuk ki a fiatal hazai generációtól.
Pont a fesztiválra fogunk különben előrukkolni egy új koncepciójú jazz-sorozattal. Ennek az úgynevezett középáras szériának a remélhető vonzereje, hogy a kissé egyszerűsített, booklet nélküli CD-k fogyasztói ára a boltokban 1500-1600 Ft körül lesz. Ez talán radikális váltásnak tűnik, de a folyamatosan bezáruló lemezpiac „feladványára” egyelőre nem tudunk jobb válaszlépést. Az első három kiadvány tehát már szeptember 7-től kapható lesz, sőt a Bob Marley-feldolgozásokat játszó nemzetközi reggea-jazz projekt, a The Cool Runnings Orchestra lemezbemutatójára a MÜPA-beli nyitónapon kerül sor. A további két kiadvány: Szabados György és Joëlle Léandre duója Live at Magyarkanizsa címen, valamint egy szintén élő felvétel Tóth Viktortól és kvartettjétől a tavalyi Jazzforumról (popping bopping).
Ha jól tudom, te felelsz a mostani fesztivál programjáért. Teljesen szabad kezet kaptál?
A fesztivál programjának a zömét valóban én javasoltam, de azért ez a „válogatás” sokféle szempont szerint árnyalódik. No, nem akarok kibújni semmi alól, tessék rajtam elverni a port, ha úgy alakulna, de egy ilyen széles zenei palettát felvonultató fesztivált nem lehet csupán egy szubjektív ízlésre alapozni. Az elfogultságot vállaljuk, éppenséggel nem baj, ha némi saját arccal rendelkezik egy fesztivál, ezzel együtt szeretnénk megőrizni a korábbi években kialakult átfogó jelleget. Szóval mindig kikérem számos szakértő barátom, munkatársam és nem utolsó sorban a BMC igazgatójának, Gőz Lászlónak a véleményét, hiszen ha harsonásként ő is azt mondja például a francia Yves Robert harsonajátékára, hogy az valóban az egyik legfigyelemreméltóbb egész Európában, akkor nyugodtabb szívvel küldhetem el a meghívást.
Tovább egyszerűsíti a dolgom, hogy a fellépők jelentős része konkrétan vagy áttételesen kapcsolódik a BMC-hez, gyakran már megjelent egy lemezük a kiadónál vagy a jövőben tervezünk velük valamit, így fel sem merül a kérdés, hogy az adott zenekar belefér-e a keretbe.
És mi nehezíti a műsor összeállítását?
Az olyan helyzetek, mint ami például az idei lengyel fókusz kapcsán előállt, hogy pár fellépői helyre van több mint két tucat potenciális jelölt. Egy másik konkrét dilemma volt, hogy a nyugati mércével is elég drágának mondható Adam Pieronczyk-ot hívjuk-e el vagy ugyanabból a gázsiból inkább három másik nagyon jó lengyel zenekart. A neves szaxofonos tavaly hazájában minden jazzdíjat besepert, szeretjük a lemezeit, szóval a lengyel segítséggel együtt nagy volt a kísértés, de aztán úgy döntöttünk, hogy mivel ő már járt nálunk (az A38-as fellépéséből DVD is készült), az itthon újdonságnak számító együtteseket választottuk.
A legkeményebb fejtörést aztán azok a helyzetek okozzák, amikor hirtelen, akár az utolsó pillanatban kiesik egy muzsikus, akaratunkon kívül változik egy felállás, s ezáltal gyakran nem az eredeti zenei elképzelésünk valósul meg. Idén négy ilyen esetünk is volt, de végül sikerült mindegyiket úgy alakítani, hogy várakozásunk szerint nem sérülnek a produkciók. Csak tudod, én ezt képtelen vagyok utána már külső szemmel nézni, mindig bennem marad, hogy a fenébe, ez nem így lett kitalálva. És most nem a Szabados György halála okán meghiúsuló BMC-s lemezbemutató koncertünkről beszélek, mert ez egy olyan tény, amin az ember nem tud változtatni, csak megrendülten tudomásul veszi. De mondok egy közelmúltbeli példát: a 2009-es fesztiválunk és egyben a balti-tengeri fókusz nyitókoncertjét a MÜPÁ-ban a Lars Danielsson Quartet adta, a kiváló lengyel muzsikussal, Leszek Możdżer-rel a zongoránál. Eredetileg is a svéd-dán bőgős játszott volna, de nem zenekarvezetőként, hanem mint Leszek Możdżer triójának a tagja, csakhogy a dobosuknak az utolsó pillanatban beesett egy családi esküvő, így ugrott ez a formáció. Ugyanakkor a két zenész együttműködése hivatott reprezentálni az egész balti-tengeri tematikát, már közel egy éve szerveztük a koncertet, váltottunk ötven e-mailt, elkönyveltük, hogy „megvannak”, továbbá a támogatói elvárásokat sem hagyhattuk figyelmen kívül, ergo ezt ilyenkor már nem lehet lemondani. Semmi okunk nem volt szégyenkezni a kvartettel, de érted, bennem mégis ott fortyogott végig, hogy jó, jó, de hát ez nem az, amit a trió DVD-jén láttam, hallottam.
Van személyes kedvenced az idei műsorban?
A BMC all-star gálának is betudható reggae-jazz zenekar, a The Cool Runnings Orchestra mindenképp. Június elején a szombathelyi Mediawave-en vettük fel a lemezt a két fesztivál korábbi együttműködéseinek folytatásaként, majd a zenekar a Mediawave zárókoncertjét adta. Biztos akadtak, akik azt gondolták, hogy szegény Bob Marley forog a sírjában, de én inkább a koncert lelkendezve hujjogató közönségével örvendeztem.
