Kedves Jazztámogató Robi!
Mint tudják, nem vagyok híve az olvasói levelek közlésének... Mivel azonban ez a levél a Tóth Viktor Tercett dicsőségét zengi, így kivételt teszek. A másik, ami gondolkodóba ejtett bennünket (Csányi Attila and me), az a vers. Mivel a www.jazzma.hu nem irodalmi újság, viszont ez a XXI. századi nyelvezetű „strófaömlés” végül is egy jazzkoncert hatása alatt született egy jazzrajongó angoltanárnő Lutring Magdolna alias Maggie tollából, ám legyen! Vegyék úgy, hogy ez kiegészítés Csécsi Attila koncert beszámolójához…
Először engedd meg, hogy egy véleményt átmásoljak neked a Fbookról:
Tünde Oltárczyné also commented on Tóth Viktor's link:.
Tünde ezt írta: "Hát, mi olyan boldogok voltunk a férjemmel ezért a zenei élményért, hogy azt nem lehet szavakban kifejezni. A zenészek között lévő hihetetlen játékosság, szakmai felkészültség, a zenei közös nyelv magas szintű kifejezése és értése, a saját hangszerrel való mérhetetlen nagy egység kisugárzott a közös muzsikálás erejére is. Nehéz volt a széken maradnom. A 80-as évek elején, közepén gyakori vendégei voltunk a magyarországi fesztiváloknak, és akkor még nem gondoltuk volna, hogy itthon ilyen zenét, ilyen magas szinten, ilyen őstehetségektől fogunk élőben hallani. Nagyon de nagyon köszönjük!!!"
És alább a vers, amit pénteken este a koncert után ígértem Neked. Kérlek, ha tetszik, közöld, nagyon örülnék neki.
Sok szeretettel: maggie
Tóth Viktor Tercet: Tóth Viktor szaxofon, Orbán György bőgő, Meglepetés Hodek Dávid dob
Budapest Jazz Klub, 2011.okt. 20. csütörtök
Beindul a láz, folyamatos, szenvedélyes csodagyerek - rázás.
(Helyzet: a közönség moccanatlan, szünetre együtt marad.
Kávéházi asztalok kirakva, közönség színpadra figyel, nem
Borra-sörre-italra-nőre-férfira, ki tudja mire.)
(A koncert 2. része:)
Bensőségesen indul a futam,
Minden kicentizve pontos, fontos,
Nyugalmat áraszt, harmonikusan.
Viki megduplázza a ritmust, hogy izgulhassunk.
Szenvedélye ágál
Begyorsulva az ember csak nézi,
Hogy tudja tartani az iramot a dob!
Feleselve, újrázva, megtekerve, viccelve
Viktor tanítva kérdi: hogy fogsz meg most engemet itt?
Kipróbálod, mit tudok, mit tudsz?
Zongorajátékát is beveti, hisz ott áll a fekete zongora
Tanítja, vezényli a csodagyereket,
Aki visszafelesel mindenre és bírja.
Felhördül a szaxofon:
Hát még ezt is bírod te gyerek? Te kolléga immár?
Apróz, hívogat.
Csodanagykisművész Hodek Dávid felesel, tökéletesen.
Gyurika is úgy ott van, mint egy amerikai sztár,
Illetve ő maga, Orbán György, maga a tökély,
Hol szerényen, hol büszkén, hol tanítva,
Hol elámulva, végtelenségig élvezve a dolgot, és
Boldogan mosolyog, mert ma minden együtt áll
A csillagragyogáshoz.
A dob ma a meglepetés
Abszolút unkonvencionális,
Merész, határozott, sémákat nem ismerve bátor.
Idegkisimító és felrázó hogy lehet valami egyszerre?
Együtt megy a három zenész:
Összhangjuk kivételesen erős,
Annyira természetes, hogy olyan,
Mintha mindenkinek így kellene dobolnia,
Szaxofonoznia, bőgőznie vagy bármiznia;
Mindenkinek így együtt játszania,
Bazseválnia
Alázattal az extázisig, igen!
