JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

Jimi Hendrix Tribute - Band of Gypsys Reincarnation (Steve Gadd és Eddie Gomez közreműködésével)

Nos, nincs könnyű helyzetben az ember fia, amikor egy ilyen koncert után vegyes érzelmekkel, de tele személyes élményekkel nekiáll és megpróbál pár értelmes sort írni, amit a „kifent késekkel” felszerelt jazzpublikum fog olvasni…

Először a vegyes érzelmekről, hogy legyünk túl a nehezén…

Ahogy közeledett a koncert időpontja, úgy ritkult a fellépők névsora az olvasható médiákban. Először még láttam Lukács Miklós nevét, aztán nyomtalanul eltűnt, majd Tátrai Tibor (Tibusz) is lekerült a listáról, maradt a főszereplő, Halper László (gitár) és Fekete István (szárnykürt, trombita) .

Tátrai Tiborról tudom, hogy visszatérő kézproblémája nehezen gyógyul és feltehetően ez is hozzájárult, hogy le kellett mondania a szereplést, pedig így, utólag belegondolva nagyon sok múlott volna az Ő személyiségén, energiáján.

Steve Gadd és Eddie Gomez nevéhez nincs sok hozzáfűzni való, egy több évtizede működő ritmusszekcióról van szó, akik már bebizonyították, mit is érnek ők ketten egy zenekar háta mögött…

Fekete István (Pisti) nevéről nekem mindig a finom, puha szárnykürtszólói, dallamos trombitajátéka jut eszembe. Illetve az, hogy bármilyen hangszert fogjon is a kezébe, az perceken belül engedelmeskedni fog neki és kezdődhet a zenélés…

Halper Lacival együtt kezdtük a jazz pályafutásunkat a 90’-es évek elején, az akkor még működő „Biliárd fél 10”-ben és más, ma már rég nem létező jazzklubbokban.., Laci régi szerelme volt Jimi Hendrix, a „Little Wing” már abban az időben is a műsorunk állandó szereplője volt. Ezen felül a blues világa az, ami nagyon közel állt-áll hozzá, nagyon jó volt vele játszani ezt a zenét, bár én akkor még inkább csak próbálgattam ezt a jazz-dolgot kisebb-nagyobb sikerrel..

Magam is számtalan esetben álltam/ültem a színpadon hírességek mögött, így pontosan átérzem, hogy mennyire nem lehetett könnyű dolog a koncert levezénylése, irányítása, felépítése, hiszen ilyenkor tudjuk, hogy az a bizonyos zabszem…

Izgalom, lámpaláz, rengeteg néző, világsztár zenészpartnerek és a megfelelés kényszere, mindezek ismeretében is azt kell mondanom, hogy a koncert kimenetele főleg a két világsztár rutinján múlott. A koncert elejétől fogva azt gondoltam, éreztem, nincs feje a produkciónak, a két vendég kicsit (de rutinosan) úszik az árral, a főszereplő pedig képtelen uralni a helyzetet. Esetleges számvégek, elhalkulás, lábcin tremoló, hátha mi lesz… bátortalan kezdések, „egyszer csak” abbamaradó szólók, dalok közötti kínos csendek, 3-szor, 4-szer ugyanaz az összekötő szöveg, ami főként a két sztár bemutatásáról, méltatásáról szólt…(A közönség is érezte ezt a néha kínos szituációt, így aztán várható volt, ami történt: egy kevésbé koncert etikettel rendelkező „úriember” hangosan bekiabált, miközben Laci küzdött az elemekkel…Kellemetlen szájíz volt, kár volt érte..)

Steve Gadd rendíthetetlen nyugalommal beszámolt, majd nem történt szinte semmi, akadozva indultak a számok, nehezen épültek fel, sok dalban nem értettem, mi köze a Jimi Hendrix dal átdolgozásának a szólókhoz.

Több ízben más ritmikára, egyszerű blues körre zajlottak a szólók, míg a téma átdolgozása sok esetben ötletesnek indult. Nem éreztem a kohéziót téma és improvizáció között. A gitározás bátortalan volt, a dalok, témák sokszor energiátlanul kezdődtek, egy-egy szóló mentette meg azokat.

Fekete István trombitán és szárnykürtön játszott szólóit szerettem, de a bátortalanság az ő játékán is átérződött. Gyönyörű hangszínen szólt a szárnykürt. Kár, hogy a bátortalan játék sokat levont az összhatásból.

Halper László szintén kissé bátortalan játéka sajnos ráütötte bélyegét a produkcióra. Szerintem ennél lényegesebben átütőbb gitározásra képes Laci, de gondolom az izgalom nem tett jót a produkciójának. Volt, hogy nem szólalt meg a téma a szám elején, jó néhány szólója erőtlenre sikerült, pedig erre a ritmusszekcióra lehetett (volna) támaszkodni.

A ráadásként eljátszott lassú blues-ban tört meg a jég és éreztem úgy, hogy most van Laci az ő komfortos közegében. Fényévekkel szólt jobban ez a dal, ráadásul felszabadultan mosolygó zenészeket láthatott a publikum végre..

A két vendégzenész viszont úgy éreztem (és ez most nem elfogultság a személyük iránt) mindvégig mindent megtett a legjobb tudásuk szerint, alázatos kíséretek jellemezték a dalokat, Gomez intenzív bőgőzése, Gadd finom, de energikus dobolása húzta végig a koncertet. Nélkülük sajnos egy energiamentes produkció zajlott a színpadon.

Steve Gadd egy dalban dobseprűvel játszott szólója az egekbe emelte az addig épp, hogy létező számot, hihetetlen energiát tud beleadni a zenébe!

A közönség ovációval fogadta az egy hangok darabszámában ugyan nem, de hangszínekben, dinamikában, muzsikálásban bővelkedő dobszólót.

Eddie Gomez bőgőzését a koncert első harmadában főleg láthatta a közönség, a hangtechnikának köszönhetően, majd többszöri, a közönség soraiból is felhangzó kérés után „megjött” a bőgő hang. Innentől már végig lehetett élvezni a tempót, a dallamos szólókat, a betonként a dobbal együtt lélegző groove-okat.

Számomra a koncerten a dalok átdolgozásaiból végig hiányzott a Hendrix által képviselt erő (nem hangerő!), energia.

Nem tudom, jót tett-e Jimi Hendrix zenéjének, hogy kissé erőtlen jazz-t kreáltak belőle, nekem nem visszaadva azt, ami maga Hendrix.

Említettem írásom elején, hogy mennyire hiányzott Tátrai Tibor személye, kisugárzása, energiája. Azt hiszem, ha Ő itt lett volna, egy felrobbanó, mosolygós, kínos, számok közötti csendektől mentes jó koncertet halhattunk volna.


img-9692.JPG


A fekete leves után…

A Yamaha dob és Mr. Steve Gadd


sg.jpg


Bércesi Barbara megkeresett, hogy a koncertre Steve Gadd nagyjából 3 pár dobverővel és egy seprűvel fog megérkezni és segítsek, hogy össze tudjunk rakni egy olyan dobot neki, amin jól fogja magát érezni. Mindezek közben épp Erdélyben turnéztunk a Sárik Péter Trió új lemezével, így esténként az interneten próbáltam leszervezni, hogy minden meglegyen, amire hazaérek.

Sikerült is Bardóczy Gáborral karöltve egy megfelelő hangszert összeállítani, ami szinte megegyezik a művész által használttal. Nagyon nagy öröm volt számomra, hogy dobosok, és egy hangszerbolt is összefogott a nemes cél érdekében. Lábcin állvány innen, cinek onnan, hardware és pergő a harmadik helyről, a dobtesteket is ketten adtuk össze a fura méret igények miatt.

A próbák 25-étől zajlottak a Művészetek Palotájában és mindenki nagy izgalommal várta a koncertet.

Tanítványok írtak az interneten:

Hogy tetszett neki a dob, a pergő, a tányérok….Milyen ember? Fáradt? Kedves?

Hogy dolgozik élőben? Megannyi kérdés, ami mindannyiunk fejében megfordul egy ilyen világsztár esetében.

A koncerten aztán megpróbáltam nem rá fókuszálni, hanem objektíven hallgatni-nézni, de olyan kisugárzása van és energiája, hogy szinte magára vonzza az ember figyelmét. Az alázatos játéka, a gyönyörű dinamikája (hihetetlenül halkan dobolt végig), a muzikális szólók azzal a felfoghatatlan, csak neki megengedhető kevés számú hanggal… Mind, mind egy olyan élményt adtak, hogy azt hiszem, nagyon sokáig fogunk tudni táplálkozni belőle.

Azután a koncert végén lehetőségem nyílt a „mesterrel” egy pár szót váltani, ami annyiban merült ki, hogy teljesen meghatottan szorongattam a kezét és néhány, feltehetően összefüggéstelen mondatot próbáltam elmondani Neki, akit 1987 óta ismerek és hallgatok, aki zenei példaképként él bennem és számos dobos életében szerte a világon… Nem lehetett azt a sok energiát, ötletet, zenét megköszönni, amit kaptam, kaptunk tőle..,


img-9708.JPG


Ő mosolygott és csendes, halk, rekedtes hangon megköszönte a hangszert. Aztán hagytam, fáradt volt, nem hiányoztunk oda, de jó volt mégis ott lenni Vele pár pillanatig…

Egy aláírás maradt, egy pár fotó, pár emlék, de azt hiszem, ezek az emlékek örökké bennünk fognak élni és munkálni.

Vissza a hírekhez