Keresés

Hírek


ÁVÉD JÁNOS A LONDONI 606 CLUBBAN

A londoni Magyar Kulturális Központ hathatós támogatásával tegnap (május 1-én) este mutatkozott be Ávéd János a jazz ottani szentélyében, a 606 Clubban.

photo4.jpg


Az alkalmi brit kíséretet mintha csak testre szabták volna. Szándékosan írtam angol helyett britet, mert a kvartett másik kulcsfigurája, a zongorista, Gareth Williams történetesen velszi. A tartományban pedig, érthetően, Edvárd király óta nem szívlelik, ha angolnak nézik őket. Neki egyébként már volt tapasztalata magyar szaxofonossal, amikor pár évvel ezelőtt Bolla Gabival játszott két alkalommal is. Ávéd János és Williams egyaránt igen széles érzelmi és – ha lehet ezt zenei értelemben is használni – intellektuális skálán szólaltatja meg hangszerét. De hogy ne feledkezzünk meg a többiekről sem, a nagy tekintélynek örvendő bőgős, Steve Watts odaadó szakmai alázattal „szolgálta” a négyesfogatot, míg Martin France a századvég talán legeredetibb big bandje, a néhai Loose Tubes egykori dobosa roppant rugalmas ritmikával ágyazott meg az osztályon felüli zenének. Egyébként neki sem újdonság a magyar zenészek kiválósága, hiszen két évvel ezelőtt ugyanitt Szabó Danival, Szandai Matyival és kiváló szaxofonos honfitársával, Julian Siegel-lel játszott.

Kb. másfél óra jutott a próbára, de ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy igen jól kigondolt és kiegyensúlyozott programmal álljanak elő. Eredeti Ávéd kompozíciók, közkedvelt örökzöldek és sajnálatosan ritkán hallható jazz remekművek váltogatták egymást. Az utóbbi kategóriába sorolnám Lee Konitz „Hi Beck” és a néhai George Shearing „Conception” című szerzeményét, melyek közül az utóbbit az elmúlt évtizedben, Ávéd Jánosé mellett, csak Oláh Kálmán interpretációjában hallottam. Amikor korábban Ávéd és Williams széles érzelmi és intellektuális skáláját említettem, arra utaltam, hogy mindkét zenész egyaránt képes zabolátlan szenvedéllyel játszani, illetve rafinált, elgondolkodtató konstrukciókat rögtönözni. Nagyszerű példája volt az utóbbinak Ávéd János feldolgozásában a 30-as évek slágere, a „Cherokee”. Erről a számról tudni kell, hogy az angol tánczenekar vezető, Ray Noble szerezte és később ennek a kompozíciónak a harmóniavázára feszítette fel a modern jazz alapító atyja, Charlie Parker azt a zseniális, közel 3 perces rögtönzését, „Ko Ko” címmel, amely  a negyvenes évek jazzforradalmának talán legeklatánsabb sűrítménye volt. Ávéd János a „Cherokee”-t nem a témával kezdte, hogy abból kerekítsen rögtönzést, hanem fragmentumokat játszott, amelyek – noha nem ütötték egymást és volt is bennük építkező logika – de eleinte elgondolkodtatta a közönséget, hogy mire is akar kilukadni. A fragmentumokból aztán fokozatosan és zseniálisan összeállt a „Cherokee”. Lenyűgöző teljesítmény volt. Ávéd János sokoldalúsága teljesen átjött az est folyamán. Voltak pillanatok, amikor a szó legszorosabb értelmében vett dallamképzés dominált és ilyenkor a néhai Paul Desmond-éra emlékeztetett a melodikus koherencia, noha egyáltalán nem utánozta az egykori Brubeck Quartet zseniális szaxofonosát. De voltak szenvedélyes hangzuhatagok is, melyek során felvillant a magyar szaxofonos virtuozitása, amelyet általában inkább visszafog. Gareth Williams hangulatilag és koncepcionálisan is mindig vette a lapot. Ideális partner volt. Kiváló zongorista. A 606 tulajdonosa, Steve Rubie is kedvet kapott a játékra és Jánossal előadtak egy gyönyörű duettet. Volt itt minden, de főleg értelem és érzelem, amely nem minden jazzművész előadásában fér meg egyszerre, de Ávéd János esetében nagyon is. Ha rövidebbre akartam volna fogni ezt az írást, beérhettem volna azzal is, amit Gareth Williams mondott búcsúzóul Jánosnak: „Great music, man”. A közönség is teljes mértékben osztotta Williams nézetét.


photo1.jpg


photo2.jpg


Vissza a hírekhez