Juhász Márton skóciai diadalmenete az Alan Benzie Trio-val

Berklee diplomás honfitársunk, a még mindig csak 27 éves dobos Juhász Márton Húsvétkor Skóciában lépett fel három alkalommal is az Alan Benzie Trio-val. A zongorista-zenekarvezető évfolyamtársa volt Bostonban Marcinak. Mi több a Berklee College of Music zongora tanszakának helyettes vezetője, Laszlo Gardony (Gárdonyi László) professzor úr volt a tanára!

http://www.heraldscotland.com/arts-ents/music/reviews-music.23996436

És lássanak csodát Kedves Olvasóink! Úgy tűnik, hogy nemcsak Önök, hanem az összes eddigi Pernye András-díjas olvassa a JazzMa.hu-t (Maloschik Róbert - 2009, Gyémánt László - 2010, Csányi Attila - 2011, ? - 2012, Turi Gábor - 2013, Pallai Péter - 2014), hisz Pallai Péter az alábbi levelet (egyben jótéteményt angolul nem tudó -van ilyen?- olvasóink számára) küldte ma reggel:

"Kedves jazzkedvelők!

ÚJABB MAGYAR SIKER, LEGALÁBB IS HARMADRÉSZBEN, DE OLVASSÁTOK EL GYATRA FERDÍTÉSEMBEN A SKÓCIAI LAP, A  HERALD SCOTLAND KRITIKUSÁNAK AZ ÍRÁSÁT, MERT EZ A NAGYSZERŰ TRIÓ JÚNIUS 5-ÉN A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN FOG FELLÉPNI.

Alan Benzie Trió

Glasgow Art Club

Rob Adams recenziója

Ha Alan Benzie tanárai a Berklee School of Musicban azt javasolták neki, hogy álmait használja inspirációként, akkor jó tanácsot adtak. Ez talán azzal jár, hogy az azóta Glasgowba visszatért fiatal zongorista, aki most már saját tanítványait okítja művészetére, néhány buggyant (zenei) történetnek teszi ki a közönségét, de Benzie szerzeményeiben igazi erő lakozik, ami átterjed a rögtönzésére is, sőt az általa itt vezetett nagyszerű trió egész koncepciójára, amely remélhetően az idén lemezre is kerül.

Benzie zenei ötletei gyakran elég egyszerűek, de ami tényleg komoly benyomást gyakorol az emberre, hogy egy motívumot fejleszteni és fentartani képes a különböző kontúrok és dinamikák felett, amelyeket ritmus szekciója, a bőgős Andrew Robb és a csodálatos magyar dobos, Juhász Márton szolgáltat, melynek következtében a From A to B (Á-tól B-ig) című darab valóban azt az érzést kelti, hogy megtette a címben jelzett utat.

Juhásznak nagy szerepe van abban, hogy az együttes tényleg kielégítő  benyomást kelt. Anélkül, hogy valaha is elnyomná a hangzást, támogatást nyújt, világos irányadást és tömör zenei szín-spektrumot. Volt egy pillanat, amikor meglehetősen felnyomta a zaj szintet, de ez csak azt szolgálta, hogy a zenét egy újabb izgalmi fokra emelje. Juhász épp úgy használja a kezét, mint a seprűt és az ütőket, hogy lendületet és jellegzetes ritmikát kölcsönözzön a muzsikának.

Duke Ellington Solitude-ja volt az egyike annak a néhány sztenderdnek, amit játszottak, de Benzie saját szerzeményei, beleértve a blues beütésű, visszafogott Midnight Cafe-t,  olyan zenésszel és együttessel szembesítették a közönséget, amely a jazz hagyományt fantáziadúsan és saját stílusában viszi tovább.

Eredetiben így néz ki:

Alan Benzie Trio

Glasgow Art Club

Rob Adams

If Alan Benzie's tutors at Berklee School of Music suggested that he use his dreams as inspiration for compositions, they advised him well. It might mean that the young pianist, who is now back in Glasgow and passing on his skills to students of his own, exposes his audiences to some whacky tales but there's a real strength in Benzie's writing that carries on into his improvisations and into the whole concept of the superb trio that he led here and is promising to record later this year.

Benzie's ideas are often musically quite simple but what really impresses is his ability to develop and sustain a motif over varied contours and dynamics from his rhythm partners, bassist Andrew Robb and the marvellous Hungarian drummer Marton Juhasz, so that a piece such as From A to B actually feels like it's made the journey described in its title.

Juhasz plays a big part in this group's ability to leave a genuinely satisfying impression. Without ever dominating the sound, he offers support, a clear sense of direction and a compact range of colours.

At one point he did raise his contribution to quite a clatter but this was at the service of lifting the music to yet another exciting level and he's equally likely to use his hands or to bring impetus and a distinctive beat with brushes as with sticks.

Duke Ellington's Solitude was one of a couple of standards played but Benzie's own pieces, including the bluesy, understated Midnight Cafe, showed a player and his band carrying on the jazz tradition with imagination and a style of his and their own."

Köszönjük Péter a segítségedet!