JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

Gödi Jazz Napok 2014 – Első nap

A gödi Belga Sörház vendégserege egy hónapon át a foci vb lázában ég, 3 kivetítőn lehet nézni a meccseket, de szerencsére maradt egy üres péntek (június 27.), így ide szervezhettük első napunkat a Rozsnyói Trió és a Dresch Quartet koncertjével.

Megújult, tágas kerthelyiség, teli széksorok, már napokkal előre lefoglalt asztalok várták a jazz-zenészeket, a két együttest, melyek közül először Rozsnyóiék léptek a színpadra. Péter átszellemülten játszotta többnyire saját szerzeményeit, jó volt hallgatni dallamos, az érzékenyebb lelkületűeknek vonzó, szívet melengető darabjait. Orbán György kitűnő kamaratárs volt bőgőzésével, nagyszerű improvizációival, Mohay András pedig a megszokott színvonalon ügyelt a ritmusra, a megfelelő dinamikára. Többen is jelezték, hogy számukra a trió formáció a legkedvesebb a jazz műfajban, így nagyon élvezték e három zenész együtt-muzsikálását.

Dresch Misiék már ott voltak az „előzenekar” föllépésekor, egész közelről hallgatták, nézték Péterék játékát, látszott, hogy nekik is nagyon tetszik, ahogy Misi mondta is később, föltöltődést jelentett számára ez a produkció.

Aztán jöhetett a Dresch Quartet, akik 2008 óta minden évben vendégeink, és nem lehet megunni őket, egyre többen érezzük már ünnepnek azt a napot, amikor ők föllépnek a gödi helyszínen. Megint testközelből élvezhettük Misi lenyűgöző fúvós játékát, zene iránti alázatát, Lukács Miklós rendkívül szuggesztív, kivételes technikájú, improvizatív cimbalmozását, Baló István intelligens, hibátlan dinamikájú dobjátékát és a legfiatalabb zenekari tag, Hock Ernő évről évre fejlődést mutató, magával ragadó bőgőzését. Többen odajöttek hozzám a koncert alatt, mondták, hogy ez a bőgős fiú nagyot játszik!

Ez a 3-4 óra, amit együtt töltött kb. 200 ember vidáman, jó hangulatban, egymással is beszélgetve, bizonyítja, hogy van igény a jazzre, a minőségi élő zenére, már várjuk július 4-ét, amikor Karosi Juli énekel quartetjével és Borbély Mihály lép föl zenekarával a Gödi Jazz Napok zárásaként.

Wagner László

főszervező


art-7038.JPG


art-7036.JPG


art-6977.JPG


art-6999-ff.JPG


art-7006.JPG


art-7009.JPG


art-7046.JPG


art-7049.JPG


art-7056.JPG


art-7059.JPG


art-7072.JPG


art-7084-ff.JPG


art-7088-ff.JPG


art-7106.JPG


art-7112-ff.JPG

Vissza a hírekhez