Montreux 2014 (Nekem) 7. (és egyben utolsó) nap
Amikor áprilisban megjelent a műsor a neten, azonnal eldöntöttem: ezen ott kell lennem! 5 világsztár 1 este: Richard Galliano-Biréli Lagréne-Didier Lockwood, és a Wayne Shorter-Herbie Hancock Duo!!! Csak egyetlen kétség merült fel bennem: nem lesz-e túl nagy a kb. 3.000 férőhelyes Stravinski-terem a kamara-jazzhez?
A közel teltház a szervezőket, a második részben történő folyamatos "elvándorlás" az én fenntartásaimat igazolta. Nem lehet (kortárs) kamara-zenét többszáz ember között
(tömegben) állva hallgatni, illetve elmélyülni benne. A szólók utáni tapsok 10-15 mp-re "elhallgattatták" a muzsikusokat. Igen, lehet az első 10 sorban ülve mindezt élvezni (összesen kb. 15-20 sor van), és a mögöttük álló, erkélyen (távol a színpadtól) ülő emberek -a többség- menjen haza, ha elfáradt? Sajnos, így történt. Őszinte leszek, nem vártam meg a koncert végét, de a büfé és a busz is kék karszalagos emberekkel volt tele, ilyet vágtam le az előbb magamról... Pár éve, amikor a Jarrett Trio játszott ugyanitt, csak ülőhely volt, ez a megoldás (szerintem).
Visszatérve a bevezetőre, mert mégiscsak koncerten voltam, tényleg 5 világsztárt láthattam (akkor miért panaszkodom?).
Richard Galliano: nem az accordion a kedvenc hangszerem, de, ha valaki, ő nagyon tud. Virtuóz, társaira figyelő, profi zenész.
Biréli Lagrène: gitár-játéka kifogástalan, szépen kísér, szólói ma kevésbé tetszettek. Kicsit "gépiesnek" tűnt, mosolytalan volt.
Didier Lockwood: csodálom virtuozitását, "csupaszív" játékát. Még az sem baj, ha néha (ritkán) "mellé csúszik", nekem ma ő volt a legjobb.
Wayne Shorter: nem hajlandó öregedni (81 éves!), mindig modern zenét játszott, lehet, hogy ez a titka... Széken ülve, még onnan is lehajolva, szaxofonnal (ma csak szoprán) "beszélgetni"- ezt jó lenne még -(legalább) egyszer hallani- látni!
Herbie Hancock: aki ennyire zseniális zongorista, annak mi szüksége a szintetizátorra???
"Lélekromboló" volt számomra, amikor szinte minden számban néhány hang ismételgetésére és ritmusképletek "gépesített" lejátszására használta az "eszközt". Ha zongorázott "elájultam", akkor minden a helyén volt.
Furcsa estén vagyok túl, szép dolgokat is láttam. Ezután otthon biztos másképp fogom hallgatni Lockwood „Tribute to Stephane Grappelli” és a Shorter-Hancock Duo „1+1” című CD-jét...
