JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Mohay Andrásra (1978-2014) emlékezik a szakma

Vasárnap kora reggel hívott Schreck Feri, hogy milyen tragédia történt az M3-ason nem sokkal éjfél után. Majdnem kiejtettem a mobilt a kezemből. Andrissal 1996 májusában a Honvéd Együttes Yellow Stúdiójában készítettem élete első felvételét, 17 és fél éves volt. Hirtelenjében össze sem tudom számolni, hogy hányszor léptettem fel a Jazz a Márványteremben és a Zsámbék Jazz Open sorozatomban. Ezzel is elismerve egészen kimagasló tehetségét. És az égiek úgy akarták, hogy én legyek az, aki utolsó fellépését szervezzem, és aki utoljára szólítja színpadra őt. Kapcsolatunk csak 18 éven át tarthatott, 35 és fél évesen távozott a Mennyei Jazz Club nevezetű exkluzív klubba. Úgy éreztem, hogy a JazzMa.hu-nak kötelessége megszólaltatnia a hazai jazz dobos kollégákat és Andris egykori muzsikus társait. Eddig negyvenketten írtak. De többen is ígérték, hogy amint lecsendesednek bennük az érzelmi viharok, ők is írnak…

mohay-andras-155-lovano-bp-jazz-14-07-26.jpg

Az utolsó fellépés (Fotó: Máthé András)


Bacsó Kristóf

Andris,

azt, hogy Te voltál az egyik legjobb azt, mindenki tudja…Te is tudtad,  csak talán nem akartad elhinni...

emlékszel?… együtt indultunk neki ennek az útnak: zenésznek lenni…. Te 18 körül voltál, én 20….Te, Józsika, Oláh Zoli meg én...

emlékszel?… amikor visszatértem Amerikából, minden zenekarban, amiben játszottam, abban Te doboltál…Többek között az enyémben is…Sőt, igazából majdnem minden zenekarban Te doboltál, legyen az bármilyen...

emlékszel?... rengeteget gyakoroltunk a Bőrgyárban, aztán a Révész utcában….Meg leutaztunk több napra gyakorolni Czirják Csabiék hétvégi házába, ahol a strandon nagyhasú német nyugdíjasok között tanítottad takadimizni a négy fölötti ötöt….Meg az a rengeteg koncert, no meg sörözés, meg az a sok zenehallgatás…Nálad jobban senki nem ismerte a lemezeket, az összes nevet és évszámot tudtad, amikor együtt hallgattunk zenét, mindig úgy éreztem, nem ismerek semmit hozzád képest…

Majd pár év múlva másfelé mentek útjaink, Neked talán saját magaddal kellett megvívni harcodat…

Aztán körülbelül két hete, hosszú évek után újra összehozott a sors, együtt utaztunk haza Veszprémből, másfél óráig beszélgettünk, mint régen…azt éreztem, a harcodat megnyerted, egyensúlyba kerültél…jó volt ezt látni…örültem neki nagyon…

Másnap játszottunk egy koncertet, akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó közös bulink, de utólag köszönöm a sorsnak, hogy ez megadatott nekem… Nagyon jó koncert volt…

Bizom benne, hogy jó helyen vagy, ahol vagy, és nyugalmadat meglelted…

Szeretteidnek és a kollégáknak kívánok sok-sok erőt és kitartást!


Badics Márk

1 évig tanultam Mohay Andrisnál az Erkel Ferenc Zeneiskolában, nagyon nagy hatással volt rám, rengeteget gyakoroltam abban az időben, senki nem inspirált gyakorlásra úgy, mint ő. Az "órák" rendhagyóak voltak. Általában reggel bementünk, és több órát töltöttünk együtt, dobolással, beszélgetéssel, zenehallgatással, egymás óráinak hallgatásával. Egy szuper közösség alakult ki körülötte, bejárt hozzá Benkó Ákos és Varga Bendegúz is, pedig hivatalosan nem is jártak talán oda... Életem egyik meghatározó éve volt. Nagyon szerettem a játékát, a felkészültségét, a tudását. Ha valakit érdekelt a zene, a dobolás, akkor nagyon sokat tudott adni, mesélni, mutatni. Gyakorlatilag csak a zene érdekelte, állandóan gyakorolt, olyankor is, amikor nem volt felszerelés közelében. Azóta is terveztük sokszor, hogy összejövünk, sajnos az élet másképp hozta. Már nem fogunk Rudimental Ritualt és Syncopationt együtt gyakorolni, de sosem felejtem (felejtjük) el, amit tőle kaptam (kaptunk) útravalóul.

Köszönöm Andris! Nyugodj Békében!


Balázs Elemér

Mélyen megrendített és teljesen letaglózott Andris halálhíre. Jazztársadalmunk nagyon magas kvalitású zenészt, dobost vesztett el. Már a kezdetektől észrevettem, hogy szemében ott ég a tűz és az elhivatottság, amely a jazz-hez elengedhetetlen. Megszállottan járt a koncertekre, szinte minden jam session-ön ott volt; mindig többet és többet akart tudni. A legszebb élményem vele kapcsolatban, amikor Tatabányán a jazztáborban rengeteget  gyakoroltunk együtt és az egyik alkalommal reggelig beszélgettünk a zenéről Davist, Coltrane-t hallgatva. Nemcsak játszotta, hanem ÉLTE is a zenét! ANDRIS SZÁMOMRA TE MINDIG  IGAZI JAZZ DOBOS LESZEL!!!!


Balázs József

Együtt kezdtük, 17 évesen velem játszott először. A tatabányai jazz táborban találkoztunk, Elemér mondta, hogy ez a gyerek nagyon tehetséges, és hogy vele játsszak. Amikor elkezdtük az első hangot, éreztem, hogy mekkora jazz van!! És amikor elkezdtünk beszélgetni a próba után, kiderült, nemcsak tehetséges, de imádja a zenét, fanatikus, mint én. Innentől kezdve hihetetlenül szoros része lett az életemnek!! Az első külföldi turnénk is együtt volt Belgiumban. Andris, a Pecek Lakatos Krisztián (11 éves volt…), Gregory Houben trombitált (Steve Houben fia), és én. Ha jól emlékszem, velem volt először stúdióban magánál!! Szóval nekem nemcsak kolléga, hanem az egyik legjobb barátom, és testvérem volt, nagyon sokat vesztettem, és vesztettünk az ő halálával...


Banai Szilárd

Mohay Andris jó barátom! 15 éve a világ egyik legjobb dobosának tartom.
Óriási hatással volt rám . Ahogy ült a dobnál, ahogy seprűzött…mindíg azt éreztem, hogy jobb nálam. Akármikor találkoztunk, kért, hogy szeretne tanulni tőlem, erre én mindíg azt válaszoltam,  én, én szeretnék tőled tanulni. Aztán ahogy ez lenni szokott,  minden
találkozásunkkor megbeszéltük, hogy összejövünk, beszélgetünk, dobolunk, de mindketten rohantunk a saját hülye életünk után és nem sikerült egyszer sem.
Andris  olyan volt mint egy mai francia barokk butor. Modern, és egyben minden hagyományos értéket féltve, örizve, gondosan ápolva, a legnemesebb értelemben vintage.  Nagyszerű ember, és csodálatos zenész volt itt a Földön.

DRÁGA ANDRIS AZ ISTEN ÁLDJON MEG!


Bágyi Balázs

Mohay Andris szerteágazó érdeklődése és sokoldalúsága mellett számomra mégis első sorban ízig-vérig JAZZDOBOS volt. Igen, így nagybetűvel, az a ritka fajta, akit mélységében áthatott ez a zene és joggal viselhette ezt a titulust. Ahogy a dobszerelés szólt a keze alatt, ahogy frazeált, mindenben ura volt a stílusnak, alázattal kísért, virtuózan, vagy éppen zeneileg szellemesen szólózott. Mindig a dolgok mélyére ásott, szenvedélyesen kutatott, áthatotta a ritmus és a muzsika élete minden pillanatát. Bár határozott elképzelésekkel rendelkezett a dolgokról, nem volt leader alkat, sideman-ként mindig mások produkcióit erősítette. A színpadon csodálatos kamarapartnerként játszott. Sokszor hallgattuk a másikat fesztiválokon, és számtalanszor váltottuk egymást a jam session-ök alkalmával a hangszer mögött, de én tőle zeneietlen dobolást sohasem hallottam.

Sajnos, labilis lelki alkata, magánéleti problémái és elkeseredett harcai kivették egy időre a fősodorból. De óriási akaraterővel, tanítástól megbölcsülve sikerült élete kisiklott vonatát újra pályára állítania. Sokan drukkoltunk neki ebben, köszönet mindenkinek, aki segítette, hogy visszatérjen a perifériáról. És sikerült neki!

Az emlékező tisztelet ezért nem csak, mint nagyszerű muzsikusnak jár, hanem, mint a lassú hanyatlás helyett, mégis csak az alkotó életet választó, győzedelmes embernek is. Ezen az úton fontos állomás és stabil pont volt a Budapest Jazz Orchestra, akikkel élete utolsó koncertjét adta. Ráadásul egy igazi jazz világsztár mögött, mintha erre a megújulási folyamatra tette volna fel ezzel a koronát. Aztán a következő pillanatban hirtelen, indokolatlan fortissimo-val berobbant a crash tányér és utána csak a döbbent csönd maradt. Nyugodjék békében.


Bende Zsolt

Vasárnap délelőtt óta sírógörcsökkel küszködök. Andris volt az egyik legalázatosabb és legkiválóbb zenész, igazi felfedező. Mindenevő volt a bolgár, román stb. népzenétől kezdve az indiai raga-kig mindennel képben volt. Amikor hazajöttem USA-ből ő volt az első dobos, akivel játszottam. Londonban találkoztam vele először egy angol-magyar jazzfesztiválon a Pizza Express-ben, ahol az Arnie Somogyi zenekarral játszottunk. Andristól kértem egy cigit, emlékszem azt mondta: ..Itt van az egész csomag, ez közös, ne viccelj :) Az az ember volt, akit az ember azonnal a szívébe zárt. Később Budapesten találkoztunk, és együtt kezdtünk játszani különböző formációkban. Utoljára a BJC-ben egy jam-en játszottam vele úgy 2 hónapja.., Kereste helyét itt lent, úgy érzem, nem nagyon találta... Andris szelleme velünk marad mindig…még találkozunk… drága Mo…


Benkó Ákos

Mohay Andris a valaha élt legjobb amerikai érzékkel játszó magyar jazzdobos! Nem hiszem, hogy lesz köztünk még egy ilyen fanatikus zenész és rajongó egyben, aki ilyen szinten áttanulmányozza nem csak az egész jazz(dob) történelmet, hanem az improvizáció művészetével járó összes szegmenst, megtapasztalva minden szépségével és nehézségével is!

Nagyon fog hiányozni és a szakmát óriási veszteség érte! Biztos vagyok benne, hogy mindegyikünk ugyanolyan aprónak érezte magát - és a mindennapi problémákat – amikor hallotta és végül felfogta a szörnyű hírt.

Talán ez mindig is így van, csak mi érezzük másként...

Számomra minden emléke, és amit tőle tanulhattam a zene, a dobolás iránti alázatot és elkötelezettséget támasztja alá, és minden szeretetemet, együttérzésemet küldöm Anyukájának a pótolhatatlan veszteség elviselésében!


Berdisz Tamás

Kedves Andris...

Tudod... nem könnyű írni. Előttem már nagyon sokan méltattak, akik sokkal közelebbi kapcsolatban voltak Veled, sokkal több személyes emlékük fűződött Hozzád.

Dobos a dobossal... Ritkán találkoztunk, mert játszottunk. Néha egymást küldtük magunk helyett. "Menjen a Mohai, nem lesz baj!.."

Kedveltelek. Ahogy voltál.

Aggódtam, azt hiszem, őszintén. Mert valamiért nagyon tiszteltelek.

Talán a legelső telefonos beszélgetésünk óta...

Ugyanis Te voltál az a dobos, akinek sok-sok éve a rádióban hallottam egy felvételét, ami nagyon tetszett. Ahol a műsor végén a bemondó bemondta a neved, mire én őszintén meglepődtem:

"Ezt a Mohai dobolta? Ilyen zenét? Ezt is tudja?"

Majd elkértem a számod egy közös zongorista barátunktól, Cseke Gabitól, hogy felhívjalak, mert gratulálni akartam. Nekem is furcsa volt ez még akkor... Gratulálni egy másik dobosnak. Irigység nélkül, őszintén, szívből. Itthon ez nem volt divat akkoriban, még ma sem mindig.... vagy helyesebben nem mindig őszinte...

Beszéltünk, mindketten zavarban voltunk, Te talán nálam is jobban... de nagyon jól esett elmondanom Neked!

Aztán évek teltek el, mindig jöttek a hírek Rólad. "A Mohai megint nincs jó passzban...", " de jól játszottak!..." Egyszer fent, egyszer lent... így éltél.

Este az öröm, a zenélés, otthon pedig, amikor egyedül maradtál a lelkeddel.... ki tudja, milyen háborúkat vívtál magaddal, az élettel. Ki tudja, a Teremtő miért állított erre a göröngyös útra, ahol fény, csillogás és sár volt a jutalmad, ahogy ezt megírták ezt Neked.

Sok év múlva (amikor épp egy hatalmas gödör mélyéről nyújtottad a kezed, de azt hiszem, a "barátok", ha voltak olyanok VALÓBAN, nem tolongtak, hogy megfogják és kirántsanak...) egy konzis jam session alkalmával találkoztunk egy romkocsmában. Remélem, emlékszel... Meghallgattuk a gyerekeket, büszkén… Aztán kiültünk a csendbe. Néha nem kell a zene... Meghívtalak egy pár sörre, és órákig beszélgettünk. Ahogy előtte soha... Nem, nem a zenéről. Az életről, a családról, a kisgyermekedről, az Élet Nagy Dolgairól. Kikívánkozott belőled, nem én erőltettem... jól esett beszélni, láttam rajtad. Emberi volt.

Aztán megint a hírek, hogy nem találod a helyed, sok szörnyűség, megpróbáltatás, aztán végre, mintha tisztult volna a kép. Jó zenekarok, jó feladatok jöttek, és Te bizony helytálltál, mert az is Te vagy/voltál... de rossz ezt írni...

Aztán egy koncert, amiért bizony irigyeltelek, de tudtam, neked való remek feladat.

Aztán az Isten felemelt a csúcsra aznap este és nagyon hiszem, hogy végtelen boldogsággal a szívedben érezted, hogy ez Neked járt!

Aztán kaptam egy sms-t éjjel 2.18-kor...

Andris! Ez nem hihető, ez nem ér! Értetlenül álltam és állok most is a Teremtő ezen döntése előtt... Számtalanszor lejátszottam fejben: mi lett volna, ha... de hiába.

Lehetett volna jobb életed, de Neked így volt jó. Vagy csak így sodort az élet.

Lehet, hogy könnyebb lett volna sok minden, ha az a sok "barát", aki most felbukkant a semmiből... a szükség idején is melletted áll… Lehet.

Ez adatott, köszönjük, hogy voltál… Remélem, már behangoltad odafönt azt a régi Gretsch pergőt és mehet a beszámolás...

Uram... Legyen meg a Te akaratod…

Andris…

Nyugodj békében!


Birta Miki

Én a BJO-ban játszottam először Andrissal. A híre megelőzte már természetesen, pontosan tudtam milyen kvalitású muzsikus. Egy igazán emlékezetes koncertre készült a zenekar, ahol alkalmanként szerepelek, a Debreceni Jazznapok alkalmából a világhírű, legendás Joe Lovano-val. Az egész zenekar nagyon izgatottan várta ezt a fellépést. Már a próba is nagyon ígéretes volt. Igazán motiváltan és pozitívan készültünk a koncertre. Csodálatos helyszín, remek koncert. Andrisnak több trió, sőt duó szituációja is volt a Maestro-val. Őrületesen stenk volt Andris játéka. Az egész szitu, nagyon pozitívan hatott rá és persze mindenkire. Az az örömöm -ha lehet ilyet mondani-, hogy nekem egy ilyen pozitív emlékem maradhatott Andrisról. Ha mindenképpen mennie kellett, akkor ez egy igazán szimbolikus befejezése a nagyon rövid pályafutásának. Én őszintén remélem, hogy Andrisnak most már nagyon jó, és minden szenvedéstől megszabadult örökre.


Bordás József

Emlékszem…

Emlékszem, amikor Miskolcról Budapestre érkeztem, még csak 18 éves voltam, Te meg 17.

Jávori Vili bácsi dobbóráján találkoztunk először, és már ott teljes elragadtatással beszéltél nekem az amerikai jazz muzsikusokról.

Emlékszem…

Emlékszem, hogy egy dobóra után elvittél egy helyre, egy helyre, amiről előtte még álmodni sem mertem. Ez a hely a Long Jazz Klub volt. Beléptünk és a Trio Midnight muzsikált. Leültettél egy asztalhoz, és azt mondtad, nézz szét. Én pedig körbenéztem és a szomszéd asztalnál láttam Szakcsit, Tonyt, és még rengeteg muzsikust. A zenészek egymás kézéből vették ki a hangszereket és hajnalig muzsikáltak.

Te azt mondtad nekem: “ez a JAZZ”. Én csak ültem és ámultam, hogy azok az emberek, akik zenéjén felnőttem, most itt ülnek mellettem.

Ez az élmény egy örök életérzés, és a nap, amikor átléptem a jazz-muzsikussáválás küszöbét. Köszönöm.

Emlékszem…

Emlékszem a sok közös gyakorlásra és zenehallgatásra és a hajnalokig tartó megfejtésekre az iskolai éveink alatt.

Emlékszem a sikereidre, kudarcaidra, és arra, hogy lettél naggyá a hangszereden.

Emlékszem…

Emlékszem és emlékezni fogok. Tudod, a dobiskolámba azt szoktam mondani, hogy volt egy dobos, a Jávori a tanárom…

De mától azt mondom, volt a Jávori és annak egy tanítványa, aki naggyá lett és idő előtt elment, de szakmai pályája alatt maradandóvá lett és bedobolta magát a Magyar Jazz Legendák közé.

Emlékszem…

Emlékszem és emlékeztetni fogok…

Ég veled Barátom!


Botos Ferenc

Nagyon megrázott az Andris halálhíre. És nagyon nehéz szavakat találnom. Nekem a kedvenc dobosom volt a fiatalabb generációból és azt hiszem szinte mindenkinek, akit én ismerek. Az, hogy milyen dobos volt, azt látjuk abból, hogy kikkel muzsikált.

"Mohay András egy alázatos és segítőkész ember volt, és ez mindig benne volt a dobolásában. Egy nagyon jó zenészt vesztett el a magyar jazzélet és sajnos nagyon korán."
Őszinte részvétem.
Frank Botos


Centgraf Benjámin

16 éves voltam, amikor Pusztai Csabi mellé csatlakozott dobtanárnak Andris az Egressy Béni konziba. Engem a Csabi tanított 5 éven keresztül, a mai napig nagy tisztelettel vagyok felé, sokat köszönhetek neki, de amikor Andris jött, szerettem volna kicsit megismerni a zenéről és a dobolásról alkotott  elképzeléseit. Nálunk szokás volt bejárni a másik órájára, hátha elhangzik egy-két okosság. Ez, az Andris által tartott órákon se ment másképp. Igyekeztem minél többször bent lenni nála. Egyik alkalommal zárt ajtók fogadtak, a portán azt mondták hogy „Ma nem lesz Andris”, így hát bementem gyakorolni, egyszer csak mégis megjelent a teremben Andris, persze egyből össze-vissza doboltam, Andris köszönt, mondtam, hogy már megyek is, mondta, hogy  „Nem nem, dehogy, maradj!” Így hát maradtam, és gyakoroltam nem kis stresszel, hogy az az Andris nézi, ahogy dobolok, akit csodáltam a Szandai Matyival játszva, 8 éves koromban. 5 perc után annyit mondott, hogy „szépen fogod a verőt”, majd felállt, odaült a dobhoz és innentől heti egy, vagy két alkalommal, amikor lehetett mentem és gyakoroltunk. Hatalmas élmény, tanulság és tapasztalatszerzés volt ez nekem. A Magyar Philly Joe Jones-tól hallgatni a dolgokat. Az ütött-kopott hangszerek is varázslatossá váltak a keze alatt. Jött a 160 gigás iPoddal és csak mutatta-mutatta a jobbnál jobb spílereket… mi pedig ittuk a szavait…

Sokan állítják ilyenkor, hogy a legjobb ez az…volt, és ez így is van, de mi/én amióta ismerem őt és a zenéjét, azóta kérdés nélkül, ha szóba jönnek jazzdobosok az országban, a válasz mindig az volt hogy: „Igen-igen, ő is jó, de Andris a tető!!” A mi generációnk lusta egy picit, de ha az Andris játszott egy jammen, bárhova elmentünk. Talán a Kaszás Peti írta, hogy „Miért lenne egy jó barátság feltétele, hogy mindennapjukat együtt töltse a két fél”. Én is azt mondom, hogy az elmúlt időszakban nem töltöttünk el sok időt, talán pont a felfelé ívelő karrierje és időhiánya miatt, de nagyon mély zenei kapcsolatunk volt. Utoljára a Budapest Jazz Clubban láttam egy jammen játszani, kérte is, hogy maradjak, rég beszéltünk (jól is esett), de én marha mondtam, hogy legközelebb... Sajnos, nincs legközelebb!

Ígérem Andris, hogy amíg élek, úgy játszom a Philly Joe-Billy Boy nyolcazások kézrendjeit, ahogy a BJC székein beírtad nekem!

Szeretlek Andris! Szia


Cseke Gábor

Drága Andris!

Teljesen váratlanul ért a hír, hogy elmentél… Pár nappal ezelőtt találkoztunk, megöleltelek, beszélgettünk, és nem tudtam azt, hogy ez lesz az utolsó találkozásunk. Azt érzem, hogy annyi mindent nem mondtam el, olyan sok gondolat maradt bennem és sajnálom, hogy nem mondtam el elégszer azt, hogy mennyire  szeretlek és örülök a barátságunknak, milyen hálás vagyok azért, ahogy játszottál, mennyire inspiráltál és milyen jó volt Veled együtt muzsikálni. Bármikor is találkoztunk, néztem az arcodat, hallgattalak és magától nevetésre nyílt a szám, nem lehetett nem mosolyogni Veled.

Sajnálom, hogy az elmúlt években ritkábban találkoztunk, kicsit eltűntél, vagy én eltűntem az életedből. Hidd el, most már nagyon sajnálom… Sokszor féltettelek és aggódtam miattad, sokat beszélgettünk arról, hogy picit óvatosabban kéne élned, jobban kéne vigyáznod magadra. Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, rengeteg minden feszített belülről. Talán nem is tudtad azt, hogy egy mennyire szerethető, értékes ember vagy. Maradnak a szép koncertek, beszélgetések, együtt töltött idők emléke, és nagyon fogsz hiányozni, pótolhatatlan űrt hagytál magad után drága Andris.

Nyugodj békében!


Egri János

Nem tudom, hogy kezdjem el e sorokat, de megpróbálom....:-(

Mindenek előtt nagyon vérzik a szívem ezért a kiváló muzsikusért, és nem utolsósorban EMBERÉRT...!!!

Olyannyira közel állt hozzám ez a kiváló zenésztárs több volt nekem, mint kolléga vagy barát…

Olyan volt számomra, mint a Testvérem. Szó szerint, mintha egy családtagomat, rokonomat vesztettem el.

Megrázó és csak az élők töprengenek, hogy így szegény, úgy szegény stb… remélem jó helyre kerül Isten országában, mert nem csak hogy kiváló dobos volt és zseniális zenész, de nagyon igaz, őszinte, egyenes, megbízható, megértő, és jószívű, SEGÍTŐKÉSZ férfiú volt! Borzalmas, hogy pár nap után a múlt időt kell használnom, mert hogy már eltávozott a földi életből!

Mindig vállalta magát. Feketén-fehéren brahista volt, de jó értelemben is. Minden olyan adottság megvolt benne, ami a jazzhez szükséges. Erősen spirituális alkat volt. Rengeteget tanulmányozta az indiai zenét és ritmusokat is! Kellett. Így a zenében is nem ismerte mi az a megoldatlan dolog. Se az életben. Se a zenében! A  küzdelmet felvállalta, ha akár önmaga hibázott, vagy ha rá ment a dologra... Ezt most fájdalmasan tapasztaljuk, akik ismerték és szerették Mohayt!

Sok közös érzelmi vonás volt bennünk, azért is tudtunk jól játszani együtt zeneileg.

Rengeteg felvétel maradt utána fiatal kora ellenére, ami nagyon közel érint engem és sok kollégámat is!

Nem szeretnék többet írni, mert nem vagyok újságíró, de a lényeget kiírtam magamból, mit érzek Mohay András elvesztésével kapcsolatosan!

Soha nem felejt az, aki valakit szeret. Én biztos szívemmel, lelkemmel hordozom, mint a testvéremet míg élek!

Együttérzésem az egész családnak, szerető barátainak, ismerőseinek, kollégainak!

Isten vegye kegyes szárnyai alá. Jó utat Testvérem!

Utóirat: Az András név leglényegesebb jelentése "SEGÍTŐ"...!!!


Gáspár Károly

"A Mohay"

Úgy alakult, hogy a Budapest Jazz Club előtti "szertartásos" cigarettázások alkalmával beszélgettem a legjobbakat Mohay Andrissal. Ő volt a trióm dobosa, és kezdés előtt, illetve a szünetekben tudtam, hol találom. Ott állt a bejárat előtt, sajátos tartásával, nyugalmat sugárzó kisugárzásával, és kedves, huncut mosollyal az arcán. Legutóbbi -akkor nem gondoltam, hogy az utolsó...- ilyen eszmecserénk alkalmával, arról volt szó: miért van ennyi konfliktus, rosszindulat, irigység a jazz zenészek között, igen nagy számban. Azt fejtegette, milyen fontos lenne, hogy szeressük, becsüljük egymást; örüljünk a másik sikereinek önzetlenül. Persze megoldást nem találtunk a problémára, de -mint mindig- éreztem, tudtam, hogy teljesen őszintén, tiszta szívből mondta a fentieket. Ilyen volt a zenében és a magánéletben is. "Igazság mániás" és hófehér lelkű.

Olyan alázattal fordult a muzsika felé, mely példa kell legyen mindannyiunk számára. Nem akart "szerepelni", kísérni akarta a szólistákat, a lehető legjobban. És tette is ezt, finoman, de nagyon "dögösen". Igazi JAZZ DOBOS volt! Erre született, erre választotta ki Őt az Örökkévaló! Szinte fanatikusan foglalkozott mindenféle stílusú zenével; legyen az mainstream jazz, balkán vagy indiai muzsika. Ráadásul a lexikális tudása is hatalmas volt.

- Andris, melyik az a lemez, amin a Joe Henderson fúj a Wynton Kelly trióval?

Ilyen és hasonló kérdéseket zúdítottunk Rá, és Ő egyből válaszolt; lemez címe, tagok, dátum.

- Nagyon jó felvétel, "yeahmanség"!

Zárta így gyakran válaszát.

Andris, köszönöm, hogy ismerhettelek, hála a közös muzsikáért! Küzdöttél a "démonaiddal", és nagyon örültem, hogy az utóbbi időben nyerésre álltál velük szemben. Most mégis búcsúznom kell Tőled... Mégis, mi vigasztal? Az, hogy tudom, már ott fent, a Mennyországban, az égi jazz klubokban beszélgetsz és játszol Bird-del, 'Trane-nel, Bill Evans-szal, és a többi legendával. Itt pedig Te lettél legenda. Mindig lesz olyan beszélgetés, amelyben valami hasonló fog elhangozni azoknak a szájából, akik ismertek.

- Gyerekek, volt egy zseniális muzsikus, Mohay Andrisnak hívták. Keressetek rá a neten, úgy dobolt, hogy hihetetlen, és csupa szív-lélek ember volt!

A telefonom naptárjában, az egyik napnál ott a neved. Te doboltál volna azon a "bulin".  Nem törölöm ki, hogy "Mohay"! Tudom, hogy ott leszel velünk!


Geröly Tamás

Mohay András kiválósága egyértelmű volt... tiszta és világos! Nem lehetett nem észrevenni! Én az eltökéltségéről, és az új iránti nyughatatlan érdeklődéséről - ami aztán iszonyatos mennyiségű gyakorlással járt - szeretnék röviden egy történetet megosztani. Pontosan nem tudom hogy hány éve /lehet 6-7/ New Yorkban volt a Szabó Danival és a Szandai Matyival. Talán 10 napot. Ezt a rövid időt arra használta fel, hogy kinyomozta, hol lakik Ari Hoenig /az akkori ügyeletes újító/ becsengetett hozzá, és órákat vett tőle ... Egy dobos Magyarországról! Szűk anyagi keretekkel és az idő rövidségével küzdve... Számomra ez gyönyörű és felemelő! Tanmese kategória!


Hárs Viktor

Andris......


Ennek az újságnak az olvasói pontosan tudják, hogy ki vagy. Nincs szükség rá, hogy én itt és most méltassam azt, ami egyértelmű és tudott mindannyiunk által, akik ezt a műfajt űzzűk, hallgatjuk, játszuk. Bármennyire gyűlölöm, de a megszámlálhatatlan közös pillanatunkból csak ez a legutolsó égeti a lelkemet, tépi szét minden gondolatomat, facsarja ronggyá a szívemet. A bordáimban sajgó fájdalom említésre sem méltó semmiség ehhez képest. Az utolsó közös pillanatunk, melyet alig néhány órával előzött meg egy eufórikus koncert, ahol talán még előtte sohasem lévő közös szférában jártunk, mi ketten is. Az utolsó közös pillanatunk, ahol alig néhány centire voltunk egymástól, Te kint az éjszakai autópálya sötétjében, én a biztonsági öv életmentő szorításában....


Andris......


Csodás, leírhatatlan közös élményeink voltak az évek folyamán. Koncertek, stúdiók, utazások. De – és ez most talán túlmutat egy ilyen megemlékezés keretein – sötét közös éveink is voltak. Leírhatatlan, hogy mennyire fáj annak az időnek minden perce. Elvesztegetett, soha vissza nem szerezhető idő. Bármit megtennék, hogy visszakapjam és csináljak mindent másképp... És nem tehetek mást, mint azt kívánni minden – a másikra acsarkodó kollégámnak, hogy ne kelljen ezt az érzést megtapasztalnia soha...


Andris......


Juhász Attila

Andris szerintem az egyik legkiválóbb jazz dobos volt Magyarországon. Rendkívül jól játszott big-band muzsikát, ami szerintem az egyik legnagyobb kihívás egy jazz dobosnak, a széles dinamikák, bonyolult arrange-ok, és különféle "kihívások" miatt, és egy big-band legfontosabb része. Iszonyúan jól vitte a hátán az egész zenekart, nagyon jól olvasott kottát, és nagyon precízen felkészült minden bulira. Fantasztikusan jó ízzel, és lüktetéssel dobolt, lelkiismertes, és megbízható volt, és nagyon jó ember. Megtisztelő volt vele muzsikálni!


Kaszás Péter

Andris...

Nem tudom, mit kell ilyenkor írni. Nem akarom tudni. Hogy kell kezdeni? A “kőbányai” éveknél?

97-98 körül...hányszor hallgattuk a zenekari szoba előtt azt a zenélést. Már akkor világos volt minden. Sokszor indultunk a suliból együtt haza a kocsimmal. Beszélgetések, iszonyatos röhögés.

Aztán ahogy teltek az évek, az életünk más utakon ment, nem találkoztunk annyit. Néha backstage-ekben. De ugyanúgy dumáltunk, röhögtünk. Ugyanúgy fontos volt. Csak akkor lehet fontos valaki, ha mindennap találkoztok, vagy beszéltek telefonon?

Mindíg nagyon örültem, mikor hallottam milyen nagy külföldi nevekkel játszott épp. Marhaságnak hangzik, de valahogy én is büszke voltam. “Ezt hallgassátok!”

Ő azok között volt, akinek a koncertjére a világon bárkit a nagy nevek közül leültettem volna.

Volt, hogy nem az élet napos oldala jutott neki. Ezért is örültem, mikor hallottam, hogy elment a BJO-ba. Nem akarok megsérteni senkit, de rögtön az jutott eszembe:

Hát persze. Ki más? “Mohikán” visszatért.

Tavaly találkoztam vele utoljára. BJO. MüPa. Lentről hallgattam a beállásukat. Azt hihette mindenki, hogy azért mentem le, hogy meghallgassam, hogy szól a hangosítás. Azért is, de nem az volt a lényeg.

Mindenki rohan, intézi az ügyes-bajos dolgait, majd kap egy ilyen hírt. Nincs többé a “Mohikán”. Rögtön nevetségessé válnak a “nagy problémáink”.

Amit mi tenni tudunk ezután, hogy emlékedet megőrizzük. Soha nem fogunk elfelejteni.

Köszönöm a sorsnak, hogy ismerhettelek, és hogy hallhattalak zenélni.

Ölellek!


Kollmann Gábor

A "jazz-tanszakon" ismertem meg Andrist, nagy örömmel játszottam vele a jazz történet nagy standardjeit, mert az ő játéka idézte meg leginkább azokat a felvételeket, ahonnan ezeket a kompozíciókat ismertem.

Az életünk hol párhuzamosan futott, hol pedig néhány évig nem láttuk egymást.

Mindig tudtam, hogy hol jár, kikkel koncertezik, mit csinál. Egy olyan ember volt, akit nem lehetett elfelejteni és szem elől veszíteni.

Egy évvel ezelőtt hívtam meg a Budapest Jazz Orchestra-ba, nagy örömömre elvállalta, és ami ennél is nagyobb öröm volt - maximális lelkesedéssel vetette bele magát a közös munkába. Beszélgetéseink inkább zenei jellegűek voltak, de a bizalmába fogadott gyorsan, és ez nagyon jól esett. Fantasztikus koncertek követték egymást, de a legkiemelkedőbb mindenképpen a szombati koncert volt Debrecenben.

Úgy érzem, megnyitottunk egy spirituális kaput, ami a 95-ös kilométerkőnél hirtelen, könyörtelenül bezárult. Heten visszafelé indultunk, András pedig elment...


Koós-Hutás Áron

Andris, Magyarország egyik legjobb, ha nem a legjobb jazzdobosa volt, mint tudjuk. Azonban Ő nem csak jazz-ben utazott!!! Szívéhez ugyanolyan közel állt a balkáni népzene, illetve az indiai ritmusok.... Sokszor utánoztuk szánkkal az indiai tablások szájdobolását. (Én kamuból, ő viszont mély ismereteiből adódóan teljes precizitással.)
Nem csak a jazz-szakma, hanem a népzenei-világzenei szintér is gyászol tehát...
Én kb. 10 éve ismerem, ez alatt a 10 év alatt több formációban is játszottunk együtt (jazz és balkán zenekarok).
Emberileg is közel állt a szívemhez így sokat tanulhattam tőle, és bár voltak magánéletében problémák, soha nem adta fel, mindig új erőre kapott egy-egy mélypont után... keményen küzdött... talán ez a legnagyobb lecke, amit tanulni lehetett tőle a zenén kívül...

Köszönöm Andris! Ég veled barátom!


Kőszegi Imre

100% koncentráció, 100% dobtudás, 100% szív & lélek, 100% HIT, 100% tisztelet, 100% jazz = MOHAI ANDRÁS

Nyugodj békében /volt tanítványom/---drága barátom---


Tony Lakatos

Az Andrissal legelőször akkor találkoztam, amikor az Al Foster-rel jártam Magyarországon. Már ott feltűnt  a nagyon sovány, szinte gyerek kinézetével, aki egy tapodtad el nem mozdult a Foster mellöl, minden mozdulatát, gesztusát figyelte. Akkor még nem beszélt olyan jól angolul, és én fordítottam. Már akkor feltűnt, hogy milyen okos és tájékozott. Kérdéseket tett fel az Al-nek, akinek rögtön szimpatikussá vált az Andris. Ezután sokszor volt szerencsém vele játszani, a legtöbbször valamilyen formációban az Oláh Kálmánnal. Mindig nagyon szerettem a dobolását. Ha van ilyen, hogy igazi jazz Dobos, akkor az Ő Nagybetűkkel! Nem sok ilyen kaliberű dobos van Európában, aki ennyire érzi az amerikai swing lüktetését, mint az Andris. Azért írom ezt jelen időben, mert egy zenész, aki ilyen sok jó zenét hagyott maga után, mindig jelen lesz, és csak a teste hal meg, a zenéje soha. Nem véletlen, hogy a Joe Lovano rajongott érte, hiszen  a Joe is dobol (nagyon jól!) és nagyon érzékeny a ritmus szekcióra. Nagy veszteség ez a tragédia, nem csak a családnak és a magyar jazzéletnek, az egész európai jazz életnek, hiszen az Andris sokat játszott az utóbbi időben nemzetközi viszonylatban is. Talán, ha nem így történt volna, ahogy történt, lehet, hogy pár hét múlva a Joe Lovano zenekarában dobolt volna…


László Attila

Andrist és játékát nagyon lehetett szeretni. Igazi jazz zenész volt! Az a felfogás érdekelte és izgatta igazán, amit ez a műfaj képvisel.
Hirtelen, tragikus halála megrázó és döbbenetes mindenkinek, aki ismerte és szerette!
Andrist a Jazztanszéken több évig tanítottam a big band dobosaként és zenekari gyakorlatokon. 2010-11-ben tagja volt a László Attila-Oláh Kálmán Quartetnek.
A zenében különleges figyelemmel fordult a részletek felé is, tudta, hogy sokszor azokból lehet kiolvasni a lényeget. A big band dobolásban is nagyszerűt alkotott, a Budapest Jazz Orchestra dobosaként felemelő zenei eseményeknek volt részese és tette azzá hallgatóit is. Az utolsó időszakban úgy tűnt, megint otthonra talált a zenekarban, és ez nem csoda egy ilyen zenész közösségben.
A balesetben, ami utazó muzsikusként érte, a sors sajnos tragikus forgatókönyvet írt a számára.
A hiányt azóta is nehéz szavakkal leírni...
Andris, emlékedet, zenédet szeretettel őrizzük!


Martonosi György

Andris egy ideig hozzám is járt, sok új rendszert dolgoztunk ki együtt, amely G. Chaffee anyagaira épül. Ösztönös poliritmikus gondolkodása tette erre alkalmassá és pillanatok alatt beépítette ezeket játékába. Számomra a leg-leg jazzdobos volt Magyarországon. Szerénysége folytán ő soha nem sztárolta magát, pedig nemzetközileg is a legnagyobbak közé tartozhatott volna. Sok lelki problémával küzdött, de ez minden zseniális művész jellemzője.

Néhányszor eljött hozzám, hogy gyakorlatban megmutassa a módszerünk kiteljesedését, ekkor sokat tanultam tőle!

Borzalmas, feldolgozhatatlan számomra ez az értelmetlen elmúlás.


Nesztor Iván

Egy különleges tehetség ment el drámai végszóval. Mohay András napjaink egyik legjobb jazzdobosa volt. A kőbányai zeneiskolából került hozzám tanulni. Ritka ötvözete volt a zenei és általános intelligenciának, és a művészi alkotáshoz szükséges vibráló érzékenységnek, mindemellett jó technikai adottságokkal bírt. Jóindulatú és igen szerény művész volt. Nem volt egyszerű élete. Sokat küzdött "démonaival", és úgy tűnt, ebből győzelmesen került ki az utóbbi időben.

Emlékét megőrzöm.


Nyírő Áron

Őszintén megrendített a hír, különösen, amikor a körülményekről is részletesen értesültem. Akkor este egy tizenkét órás út, három óra alvás és egy átdolgozott napon voltam túl. De nem tudtam elaludni mindezek ellenére sem. Gyertyát gyújtottam és megpróbáltam összeszedni a (túl) kevés élményemet, mely Andrishoz fűz.

Először elsős „kőbányista" évem utáni nyáron találkoztam vele, körülbelül tizenkilenc évesen, amikor is túlhevült buzgalmamban még nyárra is magántanárt kerestem (nem is egyet), s hallottam az Andris hírét, valakitől pedig megkaptam a telefonszámát. Felhívtam, s találkoztunk a Corvin mozinál, ahol beültünk egy helyre. S csak, hogy nyomatékosítsam a jelenséget, felsorolom: - A kedvemért eljött, úgy, hogy fogalma sem volt, hogy ki vagyok, - beült velem egy helyre beszélgetni vagy egy órát, - meghívott egy italra. Mindezt csak úgy, a „két szép szememért". Én egy kólát ittam, ő egy sört. Utólagos sajnálatomra végül nem lettek ebből a kezdeményezésből magánórák (na nem csak azért, mert azt mondta, hogy ő nem tanít, de dobolgathatunk...). Az volt az első kis változás a komoly hozzáállás felé részemről, tudni illik: rájöttem, hogy nem tanárra van szükségem, hanem, hogy dolgozzak magamon. Aztán nem is tudom, hogy mit kezdett volna velem azon a szinten, amin akkor álltam. Mindenesetre a hatalmas szíve már akkor egyértelműen megmutatkozott.

Évekkel később kerültünk kapcsolatba megint, amikor már némileg nagyobb potenciállal csaptam a bőrök közé. A Take 5-ban játszottam latin-jazzt, a legnagyobb (engedtessék meg nekem a szakzsargon) STENK közepette, amikor is a fal mögül a színpad szélénél kikandikált egy fej: az övé. Szemmel láthatóan tetszett neki, amit hallott és a koncert után beszédbe elegyedtünk. Innentől fogva akármikor találkoztunk, már ismerősként üdvözöltük egymást és érdeklődtünk kivel mi újság.

Igazán azonban sajnos csak utóbb mélyült el az ismeretségünk, a Jávori Vili bá emlékkoncert kapcsán. Talán azért, mert mind a ketten megéltük a magunk az élet által ránk rótt irgalmatlan pofonjainkat. A buli előtt elmentünk kávézni egyet. Ezúttal én hívtam meg - kötelességemnek éreztem. S az első pillanattól az utolsóig a legnyíltabb és a legőszintébb ember ült velem szemben. Viszont sem volt másként. Akkora volt az ereje mindennek. Hirtelen minden keservünket és örömünket megosztottuk, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azt hiszem, ezt teszi az idő, meg az élet, meg ha egy igaz ember szemébe nézel.

A játékáról nem akarok írni, nincs értelme. Mindenki tudja, hogy a legjobb volt odahaza a műfajában. És még több is annál. Ehelyett inkább azt mesélem el, hogy micsoda elképesztő tudásszomja volt! Akárhányszor találkoztunk, mindig kikérdezett, hogy mivel foglalatoskodom, mi újat tanultam. Az más kérdés, hogy túlnyomórészt ő messze előrébb járt... De amikor az egyik próba után hazavittem, alig pár hónapja, még akkor is nógatott, hogy küldjek át neki néhány Colaiuta-transzkripciót, merthogy abba a világba még sosem ment bele (örök tanuló, ahogy kell!!!). Így is tettem, s így immáron jó sok kilométer távolságból levelezésbe fogtunk. Az utolsó e-mailemben elküldtem neki a szakdolgozatomat, remélve, hogy az is hasonló fogadtatásra talál majd, amilyenre nála a szakmai dolgok mindig találtak. De már nem tudott rá válaszolni...

Én, bár nyitott vagyok minden elgondolásra, alapvetően kételkedő természetű vagyok. Nem úgy kételkedő, hogy semmiben sem hiszek, hanem úgy, hogy mindent lehetségesnek tartok. Mint a néhai Popper Péter. Ezért nem tehetem meg, hogy égi zenekarokkal, következő életekkel és hasonlókkal teli légből kapott közhelyekkel zárjam a gondolataim, mert ezekről fogalmam sincs. Lehetségesek. De nem tudom, hogy mi jön a „vége felirat" után. Senki sem. Aki az ellenkezőjét állítja, az nem mond igazat. Vagy pusztán a hitét hangoztatja. Hangsúlyozom, a hitét és nem a tudását. Akárhogy is legyen, Andris már tudja. Vagy pedig nincs, s így már nem is számít, hisz akkor csak magunkat siratjuk.

De mondanék néhány keresetlen gondolatot, arról, amit tudunk, ami biztos! Egyik, hogy mindnyájunk testének minden egyes elemi részecskéje itt van a világ kezdete óta. És itt is marad a végéig. Csillagpor és testvérek vagyunk mind. Ez tudományos tény. De ami még fontosabb, hogy mindaz az idő, amit Andris másokkal töltött el, az MIND-MIND él valakinek az emlékeiben. Amit pedig magában töltött, az csak rá tartozik és ez mindnyájunkra igaz. Én is őrzök néhány darabot belőle. És büszke vagyok rá. A fentiek fényében pedig azt hiszem mondhatom, hogy mégsem halt meg igazán és nem is fog, míg mi, a darabkák őrizői itt vagyunk. De nagyon lesújt a gondolat, hogy nem lesz már több belőlük. Sok kérdésemet már sosem tudom föltenni. Őszintén hiányozni fog. Azért nem adom föl a lehetőségét, hogy még találkozunk egyszer...


Oláh „Tzumo” Árpád

Számomra hihetetlen szomorú  hír… és minden barátja számára. Nem is lehet szavakkal kifejezni ezt a tragédiát.

Mohay Andris Európa egyik legjobb jazz dobosa volt.

Őszinte részvétem a család minden egyes tagjának.

Isten Veled Mo’!


Oláh Kálmán

Mohay András nem csak kiváló zenésztársam, kollégám, hanem jó barátom is volt. Annak ellenére, hogy 8 évvel fiatalabb volt nálam. Emlékszem, amikor először elhívtam játszani a Karlovy Vary Jazzfesztiválra, úgy 19 éves lehetett, akkor még a jazztanszakra járt, úgy emlékszem. Aztán még sok külföldi, ill. hazai fesztiválon játszottunk együtt. Sokat utaztunk együtt és közben jó barátságba kerültünk egymással. Voltunk pl. Egyiptomban is, egy kairói fesztiválon. Mindenhol nagyon jól éreztem magam az Andrissal, zeneileg is, meg emberileg is. Mindig élveztem a társaságát, és azt szerettem benne, hogy a zene volt az élete. Nagyon alázatosan állt hozzá a zenéhez, bármelyik formációval is játszottunk. András egy különleges képességű muzsikus volt, igazi zenész volt, izig-vérig jazz zenész, az egyik legjobb magyar jazz dobos, aki szerintem európai viszonylatban is kiemelkedő volt a swing dobolásban. Ugyanakkor nagyon nyitott volt más zenékre is. Emlékszem, amikor Bulgáriában játszottunk, milyen nagy hatással volt rá a bolgár népzene. A bulgáriai koncertek után évekig tanulmányozta a bolgár ritmusokat. De volt olyan is, hogy feljött hozzám Bartókot meg Stravinskyt hallgatni, a klasszikus zene is érdekelte. Nagy volt benne a tanulás vágy. Annak ellenére, hogy voltak olyan időszakai, amikor mélyponton volt, (kinek nincs ilyen?) mégis mindig felkapaszkodott és a tanulás vágy, de legfőképpen a zene szeretete mindig visszahozta őt, és újra elkezdett gyakorolni! Az elmúlt hónapokban épp olyan időszaka volt, amikor sokat játszott, gyakorolt és jó passzban volt! Az egyik legkeresettebb dobos volt Magyarországon. Minden álma az volt, hogy nagy amerikai jazzmuzsikusokkal játsszon és tanuljon tőlük. Isten ezt többször is megadta neki, meg is érdemelte! Játszottunk együtt pl. Steve Grossman-nel is a Müpában, Egri János zenekarában. Halála előtti utolsó koncertjén pedig Joe Lovano-val játszott a BJO dobosaként. Hatalmas veszteség mindannyiunknak Mohay András halála, nemcsak a barátainak, a családjának, hanem az egész zenész szakmának! Nagyon hiányozni fog nekem. Szerettem az Andriskát!


Schreck Ferenc


Mohay András,

jazz-dobos, zenész, jazz művész

Andrisban mérhetetlen alázat, tisztelet volt a zene és a zenésztársak felé, ez magasan a – hasonló műfajban tevékenykedő - kollégái fölé emelte a játékát. Nem magamutogató vagy öncélú dobolás volt, amit a hangszerein játszott, Ő igazán a zenéért dobolt.

Állandó keresés és tanulás volt benne. Igény a folyamatos fejlődés iránt. Az esetek többségében, amikor a próbahelyre érkeztem, Ő a doboknál vagy a zongorán gyakorolt. Ha esetleg az utcán futottunk össze, a fejhallgató a fején volt. Mindig valami zenét hallgatott, tanulmányozott…

A zenei és hangszeres felkészültsége irigylésre méltó. Játéka kreatív, inspiráló, ha kell tüzes vagy visszafogott. Annak megfelelően játszott a hangszerén, amit éppen az adott zenekar, zenei stílus vagy műfaj megkívánt.

2014. július 26-án, a 43. Debreceni Jazznapon, Joe Lovano partnereként lépett fel zenekarunk, a Budapest Jazz Orchestra. Nagyon vártuk a találkozást, izgatottan próbáltuk a fellépés előtti napokban a kapott anyagot.  Ha a koncertet hallom és nem tudom, kik játszanak Lovano mellett, bármelyik amerikai világsztárra gondolhattam volna. Andris és az egész ritmus szekció méltó partnere volt ennek a szaxofon géniusznak, minden zenei környezetben alázattal támogatták és inspirálták a mestert és egymást, mint egy jól összeszokott csapat. A big band hangszerelések között volt egy Lovano darab („Mystic”), melyet tárogatón szólaltatott meg a mester, Hárs Viktor és Mohay Andris segítségével trióban. Úgy érzem, ez a darab volt az est csúcsa, amikor az improvizálás, az együtt zenélés, a kamara muzsika kicsúcsosodott.  Ez a nagyszerű ebben a műfajban. Olyan emberek, akik korábban soha nem zenéltek együtt, azonban kellően felkészültek és alázatosak egymáshoz és a zenéhez, létre tudják hozni a ’Csodát’ a színpadon.

2014. július 26-án este, Andris részese és alkotója volt ennek a csodának.

Tudom, hogy többet már nem játszhatunk, nem beszélgetünk, nem ihatunk meg egy korsó sört együtt. Nekem akkor is úgy maradsz meg, ahogy akkor este a színpadon játszottál, játszottunk. Mosolyogva gondolok Rád, míg élek.

Nyugodj békében!


Serei Dániel

Mohay András. E név mióta a jazz-zel foglalkozom, ott lebeg és örökké lebegni fog a szemem előtt. Hála az Égnek, hogy beszélhettem Vele, és néhány óra erejéig tanított is. Életem végéig meghatározó lesz, mind a dobolásban, mind a zenéhez, a zenészséghez való hozzáállásban. Legenda volt számomra az élete alatt és ezután is az marad.

Isten tudja csak, hogy miért hagyott itt mindannyiunkat íly korán, de elvesztése feldolgozhatatlan számomra.
Nyugodj békében, nagyon hiányzol Andris!


Skerlecz Gábor

Én nem csak a tehetséges, mindent magába szívó ízig-vérig jazz zenészre fogok emlékezni, akire fel lehet nézni kitartása, a zenébe vetett hite és elhivatottsága láttán, aki ennek ellenére saját kishitűségével küzdve bárkitől elfogadja a bíztatást a nincs is mire, hanem az emberről, aki a hangszer mögött megbújt, és ahogyan én megismerhettem. Andris kevéssel volt fiatalabb nálam, és szakmai előmenetele akkor került a látóterembe, amikor már ismert neves magyar jazz zenészekkel játszott. Felületesen ismertük egymást, sokáig nem adatott meg az, hogy együtt zenélhessünk, pedig én nagyon vágytam rá. Az élet úgy hozta, hogy zenekarom, ahol játszom, felkérte őt egy fellépésre, ami felejthetlen volt, (mint utóbb kiderült, nem csak az én számomra, mert el is nyerte a Budapest Jazz Orchestra tagságot…) ettől kezdve a rendszeres próbák, koncertezés közelebb hozott minket egymáshoz. Kiderült egyértelműen, hogy a produktum, amit hallunk tőle, milyen tőről fakad, milyen mélyen érző becsületes őszinte igaz ember, akit közénk sodort az élet. A szerencsétlenség estéjén ismét egy felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg Joe Lovano mèltó zenész társaként. Azt hittem, ezért lesz felejthetetlen ez a koncert. Amikor a buli után indultak, és beszállt az autóba, még elbúcsúzhattam tőle, azzal, hogy nemsokára találkozunk... Nagyon sajnálom... Andris nyugodj békében!


Snétberger Ferenc

Sajnos, én csak egyszer tudtam vele muzsikálni a BJC-ben, ami nekem felejthetetlen volt. Hihetetlen érzéke volt több féle stílusban játszani, amit kevesen tudnak dobosok közül.
Swing - latin- modern vagy teljesen free, mindent tudott. Ami nekem nagyon szimpatikus volt benne, nagyon szerény és halk szavú volt, és a zenéhez nagyon alázatos. És mindent tudott, amit tudni kell. Nagyon sajnálom, hogy nincs már köztünk, és nagyon örülök, hogy a tanáraink között volt, és tanította a gyerekeket. Nagyon fog nekünk hiányozni! Nyugodj békében!


Sramkó János

Mohai Andrist egy szakmailag felkészült, nagyon kreatív, muzikális dobosként tartottam számon. Mindazon túlmenően igen kifinomult stílusérzékkel is rendelkezett. Szerintem azon ritka kivételes dobosok közé tartozott, akiknek a zene az elsődleges, a dob pedig "csak" egy szólam a komplex zenében.

Egy héttel a tragikus baleset előtt lementem a Ladó Café-ba, mikor Andris játszott. Egy bizonyos okból kifolyólag most több időm van csavarogni, tehát lementem. Amikor befejezték odajött hozzám, nagyon megörült nekem, kicsit beszélgettünk. Miután kérdeztem tőle: "Átmegyünk a másik elfekvő intézetbe (Budapest Jazz Club)? Jó, menjünk -mondta- legalább beszélgetünk. Azonnal azzal kezdte, hogy jöjjünk össze, doboljunk, zenéljünk együtt, meg hogy tudja, hogy vannak most problémáim, és őszintén örülne neki, ha legalább fele annyira erős lenne, mint én. Útközben még egy csomó dologról beszélgettünk. A helyzetünkről, hogy mennyit ér a mai világban az, amit tudunk. (Semennyit se, hisz senkit nem érdekel.) Majd abban maradtunk, hogy hamarosan felhív, aztán összejövünk. De mint tudjuk, erre már ebben a dimenzióban nem kerülhet sor. Majd egy másikban…

Halála elmondhatatlan veszteség mind a közönség, mind pedig a zenészek számára.


Szabó Dániel

Mohay Andras halálhíre nagyon mélyen és fájdalmasan érintett. Azóta is, az elmúlt napokban sok mindenen gondolkoztam, gondolkozom ezzel kapcsolatban. Régi emlékek, a sok együtt töltött, dolgozott és muzsikált idő… Első lemezemet Veled vettem fel, Andris, a rádiós verseny után, Olah Zoli barátunkkal. A palyánk elején voltunk még mindnyájan, de Te már akkor is sokat játszottál, mindig fennmaradó foglalkoztatottságod már korán elkezdődött. Mindhárman bele voltunk őrülve Bill Evans-ba, és Te mutattad nekem először Brad Mehldau felvételeit… Miközben a jazz-tradíció egyik leghűségesebb, legautentikusabb és legfanatikusabb tanulmányozója és tolmácsolója voltál, mindig érdekeltek a legújabb zenei irányzatok, akár a jazzen belüli, ahhoz közeli, netán kívül eső területekről volt szó! És Nálad az érdeklődéssel mindig együtt járt a befogadás és a tanulás, továbbfejlődes is! Aztán, évekkel később, miután hazatértem Boston-ból, Veled és Szandai Matyival csináltam újra triót. Hosszú, intenzív, nagyon gyümölcsöző, és sajnos, sok “súrlódással” teli időszak volt ez. Afféle “héja-nász”-tipusú együttműködés és barátság…Matyival – én úgy éreztem – mély és különleges baráti kapcsolat volt köztetek, míg köztem és közted – valószínűleg a zenekarvezetői minőségem miatt – mindig maradt egy kicsi távolság, de talán ez nem is baj. Mindazonáltal, sokszor néztünk egymás szemébe bizalommal és szeretettel és sok mély, baráti beszélgetésünk is volt, amikor mindig elcsodálkoztam azon, hogy mennyi értelmi és érzelmi (!) intelligencia sugárzik Belőled! A tekintetedben mindig sok volt a melegség, - ezt néha leplezni akartad, de igazán soha nem sikerült… Lételemed volt a játék és a humor, utánozhatatlanul csattanós volt mindig a “vaker”… Játékod 4-ben és 7-ben is PÁRATLAN volt! Ennek a nagyon aktív trió-formációnknak sajnos a legrosszabbkor lett vége, gondosan követtük a “csúcson kell abbahagyni” elvet…sosem felejtem el, hogy a jól sikerült amerikai koncert után, a mélyen hívő és spirituális indíttattású Danilo Perez milyen hosszan beszélgetett Veled; nyilván ő is észrevette hatalmas tehetségedet, de azt is, hogy bátorításra, lelki támaszra és pozitív energiákra van szükséged. Mindhármónknál nagyon mélyre ment a szétválásunk, mind szakmai, mind baráti szemszögből! Álmomban azóta is többször muzsikáltunk együtt…nem csoda, hiszen annyi időt töltöttünk együtt a “Borben” vagy a számomra különösen kedves Pécsen, amikor leköltöztünk “gyakorolni” több napra…nagy elmény volt, amikor együtt dolgoztunk Kurt-tel a lemezen és koncerteken. És így tovább…Aztán külön utakat kezdtünk járni, és talán így volt jól. Örülők neki, hogy mielőtt ide kijöttem, ahonnan most írok, sikerült újra beszélnünk párszor, ismét a baráti közeledés hangján…aztán újra eltüntünk egymás szeme elöl… sokszor aggódtam, aggódtunk érted az elmúlt 15 évben…A hír, ami most jött, nagyon lesújtó, de én hiszek benne, hogy jó helyen vagy most, és hogy ugyanazzal az eleganciával és muzikalitással kíséred az égi fanfárokat, ahogy itt a Földön tetted annyiszor, annyiféle zenei közegben…!!

Isten Veled, Andris! Erőt és vigasztalást kívánok a családod minden tagjának!


Szendőfi Péter

Andrissal ezer éve ismertük már egymást.

Még a Jazz Tanszak növendéke volt, amikor először találkoztunk. Elkezdtünk párszor összejárni dobolgatni, mert ő pont azt a dolgot tudta a jazzben, amit én kevésbé, ő viszont szerette volna megtanulni azokat a dolgokat, amiket én csináltam.
Mindketten kölcsönösen tiszteltük és elismertük egymás tudását lassan húsz éve. Ez a kölcsönös szakmai, és emberi összefonódás változatlan maradt múlt vasárnapig. Néhány hete találkoztunk a BJC-ben egy jam session alkalmával. Közel egy órát beszélgettünk, mindenről. Nagyon örültem, mert úgy láttam, jól van, és felfele ívelnek a dolgai. Bemutatta mostani barátnőjét, és örültem, mert azt láttam, végre a nehéz évei után most egyre többet koncertezik, és nincs egyedül a magánéletben sem.

A BJC-ben Kisvári Feri kiváló dobos barátunkkal is összetalálkoztunk, és beszélgettünk. Sajnos azon a bizonyos gyászos éjszakán Feri hívott fel, és mondta el nekem teljesen sokkos állapotban, hogy mi történt. És hogy néhány napja még ott beszélgettünk együtt...

Az ember sokszor bajban van, amikor egy közülünk eltávozott barátról, kollégáról szakmai véleményt kell mondani, mert ahogy a mondás tartja: jót, vagy semmit.
Ez esetben nagyon könnyű dolgom van, mert Andrison - ha esetleg erre szükség is lenne - nem lehetett szakmailag fogást találni. A tehetség, a munka, és az elszántság nála oly mértékben egyesült, aminek következtében egy olyan művésszé vált, aki pótolhatatlan, és nagyon különleges. Azt a bizonyos modern New York-i jazz irányzatot olyan szinten játszotta, hogy ha New Yorkban élt volna, ugyanazok a zenészek hívtak volna őt is, akik Brian Blade-et, vagy "Tain" Watts-ot. Ő csak azért nem játszott velük, mert ők nem tudtak az Andrisról. Viszont a személyiségében volt mindig is egy olyan kishitűség önmagával szemben, amit talán sosem tudott leküzdeni. És amit minden alkalommal próbáltam megváltoztatni benne, minden beszélgetésünkkor, amióta ismertük egymást.

Fura paradoxon, hogy pont az az önmagunkban való kételkedés visz minket előre, ösztökél új utak felé, ami a másik oldalon megakadályozza, hogy gátlástalanul nyomuljunk előre, kellő önbizalommal menedzselve magunkat, ezáltal rengeteg lehetőséget teremtve a pozitív karrier felé.
Andrisból hiányzott ez utóbbi, de pont ez tette őt annyira alázatos, és őszinte muzsikussá. Pont amilyen embernek is megismertem őt.

Sajnos az itt eltöltött ideje alatt nem volt lehetősége a világ előtt megmutatni tehetségét. De mi, akik itt vagyunk, és ismertük őt, azon kivételezettek közé tartozunk, akiknek rengeteget adhatott művészetével.


Tálas Áron

Számomra ő a legjobb magyar jazzdobos minden szempontból. Az embertelen time, a sound, az elképesztően kifinomult és széleskörű zenei ízlés, a nyitottság, a kreativitás, egyediség, tanulékonyság... kár ragozni. Mindemellett mérhetetlenül szerény, nyugodt és kedves ember...  Minden alkalom, mikor zenélhettem vele, vagy akár csak beszéltünk: életre szóló élmény maradt. Az, hogy minden esetben a zenei fejlődés lebegett a szeme előtt, elképesztően inspiráló, ez a felfogás képes túllendíteni az embert nehéz időszakain. Zenei és emberi szempontból is csak pozitív élményeim vannak vele... Képtelen vagyok múlt időt használni.


Tóth Viktor

Ki érthetné meg kívülről, hogy mi volt a mi barátságunk?...

Hogy miért kezdődött, miért tartott s változott...

Miért töltöttünk éveket poros gyártelepek próbatermeiben együtt

s miért voltunk ott egymás életének fontos perceiben...

Hogy mit tanultam tőled, és te éntőlem. Mi az, mi nem múlandó.

Csak te tudod és én.


Weöres Sándor: Hajdan hársfa voltál


Hajdan hársfa voltál, szelíd és erős,

átölelt a levegő és lengedeztél csöndesen,

ó én kedvesem, merő hullámzás voltál mint a víz,

álom nélkül aludtál, csordultig édes szeretettel.

Nappal a tűz érintett, éjjel a messzi fény,

úgy nyújtottad nekik magadat, hogy nem maradt rejtve semmi.

Langyos szélben lengedeztél, dús levelekkel lélegeztél,

eleven lakoma voltál, kínáltál lepkét, méhet,

dajkáltál csipogó fészket, jó voltál és nem tudtad,

álom nélkül aludtál, ó én kedvesem.

Hajdan hársfa voltál - hajdani testedből lett e hársfa-láda:

most is szelíd és erős! tartalmát hogy óvja, félti!

gondolj erre: jobbak vagyunk, mint amilyennek tudjuk magunkat.

Ha nyújtod felém az ajkad: ne maradjon rejtve semmi,

s ha elalszol: csillogjon az álmod, ó én kedvesem.


Vasvári Pál

Valamikor 1998 körül hívtam az In Line-ba, de nem tudta még igazán megoldani a feladatot, fiatal volt, de óriási tehetsége átsegítette sok problémán! Kb. fél évig maradt, majd nagyon emberi módon váltunk el! Nem emberi, csak zenei problémák miatt! Nem haragudott,  megköszönte, hogy ennyit is velünk lehetett! Az elmúlt hosszú években mindig, ha találkoztunk, megölelt, megcsókolt és azt mondta "Szerbusz Pali bácsi"! Aggódva néztem és beszéltem vele árnyékos éveiben! Végre azon is túl volt! Néhány hete felköltözött a Várba és többször találkoztunk! Legutóbb már tudatosan, kb. 2 hete! Arról beszélgettünk egy sör mellett, hogy ha Csepregi Gyuszi jobban lesz, Andris lesz az In Line új dobosa! Nagyon várta! Most Csepregi jobban van, de nincs Andris!

Vasárnap reggel lementem a templomba, imádkoztam Andrisért! Imádkoztam! Egy ima nem tudja pótolni azt a veszteséget, amit egy ilyen hatalmas tehetség és ember elvesztése jelent! Nyugodj békében Barátom!!


Tommy Vig


MOHAY ANDRÁSSAL EGYSZER MUZSIKÁLTAM, EGY PRÓBÁN, A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRÁVAL, SAJÁT KOMPOZICIÓIMAT VEZÉNYELVE, AMIKOR A 2013 DECEMBER ELSEJEI DUNA PALOTAI „TEADÉLUTÁNRA” (A TE KIFEJEZÉSED, ROBI) KÉSZÜLTÜNK, ÉS A KOLLMANN GÁBOR-ÁLTAL BEÜTEMEZETT DOBOS, JUHÁSZ MÁRTON, NEM ÉRT RÁ, ANDRIS UGROTT BE HELYETTE.

IGEN MEGLEPŐDTEM A KÖVETKEZŐ DOLGOKON:

1. ANDRÁS AMERIKAI LÜKTETÉSSEL DOBOLT,

2. AZ INSTRUKCIÓIMAT AZONNAL VETTE, ÉS ELJÁTSZOTTA,

3.  KITŰNŐEN OLVASOTT KOTTÁT,

4. TUDTA, HOGY HOGYAN KELL EGY NAGYZENEKART ÖSSZETARTANI ÉS SZVINGESSÉ TENNI, ÉS

5. ZENEKARVEZETÉSEMET TISZTELTE ÉS HOZZÁM MEGÉRTÉSSEL ÉS SZERETETTEL VISZONYULT.

MIÉRT LEPŐDTEM MEG?

MERT A JUHÁSZ MARCIN KÍVÜL ILYEN DOBOSSAL, AKIBEN EZ MIND MEGVOLT, IDEHAZA ADDIG MÉG NEM TALÁLKOZTAM.

SOK MAGYAR ZENÉSZ HARAGSZIK RÁM, MERT FÉLÉVSZÁZADOS AMERIKAI GYAKORLATTAL ÉN MÁST TUDOK, MINT AKIK IDEHAZA SOK-SOK ÉVE FŐLEG EGYMÁSTÓL TANULNAK JAZZT JÁTSZANI.

PERSZE VAN SHOW BUSINESS MUZSIKA: FUSION, VILÁGZENE, JAZZ-ROCK, ETNIKUS ZENE, SMOOTH JAZZ, STB., AMELYEK NÉPSZERŰSÉGRE, TÖMEGSIKERRE, PÉNZKERESETRE, NEM MAGAS MŰVÉSZI KVALITÁSRA TÖREKEDNEK. AZT MONDHATJUK, HOGY A KÖNNYŰ (POP) ZENÉT MA TÚL SOKSZOR TÉVESEN JAZZ-NEK NEVEZIK, FÉLREVEZETVE PUBLIKUMUNKAT.

DE NEKEM, AKI ÉLŐBEN HALLOTTAM ALBERT AYLER KVINTETTJÉT A VILLAGE VANGUARD-BAN 1958 KÖRÜL, ÉS MINT ODAÁT ELISMERT JAZZISTA SZEMÉLYESEN BESZÉLGETTEM GERRY MULLIGAN-NEL, ORNETTE COLEMAN-NAL, WOODY HERMAN-NAL, ÉS JÁTSZOTTAM JOE PASS ÉS DON ELLIS KVARTETTJEIBEN, ÉS A GIL EVANS/MILES DAVIS ÉS STAN KENTON NAGYZENEKAROKBAN (HOGY CSAK PÁR NEVET EMLÍTSEK 500 KÖZÜL), KÖNYÖRGÖM NE MONDJÁTOK, HOGY MI AZ A JAZZ!

MOHAY ANDRÁS TUDTA, HOGY EZT AZ AMERIKAI ZENÉT HOGY’ KELL ELŐADNI, MINT ZENÉSZ ÉS MINT EMBER!!!

GYÁSZOLOM BIZONY!


Zsoldos Béla

Andris . . .

Észrevétlen zseni voltál, kedves és mosolygós, nem lehetett elemezni a dobolásodat, nem árultad el, hogy mitől ilyen jó, átléptél az ütemeken, hangokon, mindent eljátszottál pontosan és könnyedén, miközben megjelent a zene, egy másik dimenzióban, mindezt hivalkodás nélkül, csendesen, mint akinek ehhez semmi köze, pedig dehogynem!, abban a szférában doboltál, ahol kevesen tudnak...

Kottapapírra vetve játékodat nem biztos, hogy hangokat látnánk, sokkal inkább egy szivárvány ragyogna fel az öt vonalon...

Vissza a hírekhez