Gondolatok a 43. Debreceni Jazznapokról
Két héttel ezelőtt, két este. Ennyire tellett. Ránézésre rövid és kevés, ám mégsem. Mert hosszú időre adott feltöltődést, emlékeznivalót, a tartalom pedig? A mostani élményfüzér a lassan fél évszázados jubileuma felé ballagó koncertsorozat legkiemelkedőbb értékei közé sorolta önmagát (s a hallgatóság egybehangzó véleménye szerint nemkülönben). Ehhez sorolható a legújabb helyszín, a felújított Nagyerdei Szabadtéri Színpad, továbbá szereplők és együttesek kerek születésnapjainak meghatóan egybeeső sora: a Debrecen Dixieland Jazz Band 30 esztendővel ezelőtti megalakulása, a zenészek közül pedig Ráduly Mihály és Fazekas Csaba 70, Zakar Zoltán 55 éve látta meg a napvilágot, hogy ma is épen és egészségesen varázsoljanak arcunkra mosolyt muzsikájukkal. Isten éltesse mindannyiukat!
Az első este kaptak helyet a modernebb hangzásvilágot tükröző témák, hazai, külföldi egyaránt, hozzá világszínvonalon. Kezdetnek a Budapest Jazz Orchestra falanxa nézett velünk farkasszemet, s hengerelte le a közönséget hihetetlenül bonyolult akkordmeneteivel, ritmizálásával, kirobbanó, máskor bársonyosan simogató szólóival. Nem csak nekünk, de rólunk, szűkebb pátriánkról meséltek a hangszerek a mi Zakar Zoltánunk hét tételes szvitjében a Debreceni Nagyerdőről, címe „Az erdő titkai”. Madarak énekeltek, virágok illatoztak, szellő susogott, egymást váltották az évszakok. A közönség, a komponista és az előadók pedig egymásra találtak a hangjegyek tarka birodalmában.
És a BJO-t választotta kísérőül a Debreceni Jazznapok valaha itt járt sztárjainak kétségtelenül egyik legnagyobbja, az ereiben némi szicíliai vért csörgedeztető jenki, Joe Lovano. A tenorszaxofon koronázatlan királya – némi, másfél évtizede húzódó ádázkodást (csupán a szavazás szintjén) követően idén is világelső lett hangszerén, zenekarával, ráadásul személyében is. Mi áll e mögött? Például az, hogy itteni fellépése előtt közvetlenül négy órát gyakorolt egyébként zseniális csapatával, akiket bizony játék közben is dirigált… Elmondása szerint fölötte apja már a bölcsődalokat is hasonló hangszerrel fújta.
Mit játszik? Természetesen zömmel saját szerzeményeket. Technikája tökéletes, ötletessége utolérhetetlen. Mi a titka? Első, de legkésőbb második hangját hallva bárki rájöhet: azok nem észből, hanem szívből, lélekből jönnek, ott születnek meg. Pesten kapott 10 évvel ezelőtt Borbély Misitől egy tárogatót, amely vadonatújnak nézett ki. Elővette, játszott rajta és a két lélek találkozásából döbbenetes volt hallani egy bartóki székely sirató fel-felvillanását. Ráadás-számában egy fülbemászó slágert varázsolt elénk, de hogyan! A dallam során haladva minden hangot külön-külön is megszólaltatott, majd tarka hangfürtökkel és futamokkal körülcicomázott, s csak aztán lépett tovább. Honnan veszi, hogyan csinálja? Talán maga is csupán hangokat vesz magához táplálékként?
A második nap délutánja megingathatatlan alapokon nyugodott. Ennyit jelent ugyanis Gyarmati Zoltán szaxofonos és vezető összetartó ereje, a műfaj igaz szeretete, korát meghazudtoló kitartása. A Debreceni Jazz Együttes gyökerei 1966-ig nyúlnak vissza, azaz közelesen nagy jubileum vár rájuk és ránk, a hallgatóságra. A sokoldalú repertoár, a míves előadásmód fémjelzik a csapatot, s ez a fanatikus kitartás, hozzá a mindenki számára el- és befogadható muzsika garancia a remélhetőleg további tartós sikerekre.
A Debrecen Dixieland Jazz Band továbbra is járja a világot, a Jazznapok idején azonban szerencsénkre éppen itthon voltak. Zenéjük a műfaj legvidámabb, legszórakoztatóbb irányzata, amelynek hallatára minden dolgára siető láb lassít, megáll, gazdájuk hallgatózik. Ki többet, ki kevesebbet, nem kedv, inkább elfoglaltság kérdése. Három évtizede húzzák, kimaradó hangszerre azonnal ugrik egy-két jelölt. A banda ikonikus alakja városunknak, országunknak, nélkülük elszürkülne fesztiválunk. De ettől nem kell tartanunk.
A két itthoni formáció között hallhattuk-láthattuk a hajdan fényesen csillogó Syrius immár Syrius Legacy néven fellépő reinkarnációsnak tekinthető együttest. Lelke – 70 évesen még vidáman közöttünk – Ráduly Mihály. A tiszteletére összeállt négy fiatal itthonról (mindegyik máshonnan származik: Vidákovits Izsák – tenorszaxofon, fuvola – Kisörspuszta, Ludányi Tamás – alt- és szopránszaxofon – Tatabánya Szebényi Dániel – billentyűs hangszerek, ének – Dunaújváros, Fonay Tibor – basszusgitár – Hódmezővásárhely), valamint egy a szlovák Komarno-Komáromból (Benkó Ákos – dob, ének). A ’70-es évek fúziós (lásd és halld: a jazz és rock házassága) zenéje pedig ma is él, sőt virul, s az újrahangszerelés még hitelesebbé tette előadásukat.
Köszönet a rendezőknek, akiknek jövőre vastagabb pénztárcát kívánunk!
