FEL A KALAPPAL! Az örökifjú jazzlegenda koncertje a Rumbach utcai zsinagógában

Kőszegi Imre (1944) is azok közé tartozik, akik korosztályomat bevezették a jazz zenébe és megszeretették velünk ezt a zenét. Gimnazista éveim alatt hóban-fagyban követtük őt, akár a világ végére is. Iránta való rajongásom a mai napig tart, úgyhogy nagy örömmel és kíváncsisággal látogattam el tegnap a Rumbach utcai zsinagógába, a Zsidó Nyári Fesztivál első napján. Bár az egy hetes, csaknem minden művészeti ágat felkaroló rendezvény ezúttal is elsősorban a tradicionális zsidó kultúra elemeiből építkezik, a sokszínű programok között a jazz is megtaláljuk.

Aki esetleg férfiként fedetlen fővel érkezett, annak sem kellett visszafordulnia, a bejáratnál adtak kipát, így beléphetett a koncertnek otthont adó zsinagógába. Rögtön megfogott a csodálatos belső, a falak gazdag mór stílusú díszítése, a nyolcszög alaprajzra épített épületben a bíma köré csoportosított centrális tér, a kiegyenlített látási viszonyok. A zsinagógát – életveszélyes állapotára hivatkozással – 1959-ben zárták be véglegesen, így a jelenleg felfedezhető felújítási munkák nyomait ügyesen álcázták. Remélhetőleg valamikor majd ismét a régi fényében fog ragyogni az európai zsinagóga-építészet kiemelkedő darabja, de jelen állapotában is lenyűgöző. Bámészkodtam volna még sokáig, de megszólalt a helyek elfoglalására felszólító szignál, a „Szól a kakas már” dallamaival. Kőszegi Imrét is hasonlóképen megfogta ez a különleges hangulat, bevezetőjében elmondta, hogy mennyire örül ennek a helyszínnek, melynek falai külön is inspirálják. A zenekar, a Kőszegi New5, ezúttal egy vendéggel egészült ki, Csepregi Gyula tenorszaxofonjával csatlakozott az ötöshöz. Új színt is hozott játékával az együttes zenéjébe, de most inkább annak örültünk, hogy súlyos betegsége után ismét színpadon van, és nagy kedvvel vetette bele magát a jazzéletbe. Jó volt újra megtapsolni remek szólóit, és jó volt boldognak látni! Nem egyedül ő volt boldog ezen az estén, hanem társai is, a doboknál Kőszegi Imre, akusztikus basszusgitáron Vasvári Pál, gitáron Horányi Sándor, trombitán Pecze Balázs, vibrafonon és marimbán Szaniszló Richárd és persze a közönség is. Szünet nélkül szólt a majd kétórányi örömzene. Miles Davis egyveleggel kezdődött, mivel Imrére Miles volt az egyik legnagyobb hatással, aztán a kedvenc sport, a „Ping Pong” ihlette saját szerzeménnyel folytatódott az estate, bocsánat az este. Az „Estate” következett, majd ismét egy saját szerzemény, melynek címe ezen a koncerten bővült két névvel. Imre lánya Abigél az első sorban ült férjével és fiaival, Dáviddal és Áronnal, így a „Blues for Abigél” kiegészült az unokák nevével. A fesztivál szellemének eleget téve ezután zsidó dallamok feldolgozásai kerültek bemutatásra, Schindler listájának témájában Csepregi szaxofonjátéka és Szaniszló Richard szájharmonika szólója aratott nagy sikert, a lírai zenét keleti ritmusok váltották, szefárd népzene átiratokból gyúrt egyveleget hallhattunk. „Hilda” volt a címe Vasvári szerzeményének, a ráadás előtt Benny Golson klasszikusa, a „Killer Joe” hangzott el. A ráadás ismét a zenekarvezető szerzeménye volt, az „Apám emlékére”. A különleges hangszer-összeállítású formáció nagy sikert aratott, jó volt ismét hallgatni a februári Opus-beli bemutatkozó koncerten megismert darabokat. Talán több zsidó zenéhez köthető feldolgozást is jó lett volna élvezni ezzel a remek felállással, de ne legyünk telhetetlenek. Az biztos, hogy ez a koncert sok új hívet szerzett, a régi Kőszegi rajongókat pedig megerősítette hitükben. A család és a magyar jazz nem marad utánpótlás nélkül, a kisebbik unoka, Dávid, ahogy vége volt a koncertnek a nagypapa dobja mögé perdült.