Borlai Gergő Quartet (Opus Jazz Club, 2014. szeptember 7.)
Bár a papíromra sok mindent írogattam, de eltelt egy nap, és már távolabbról vélem látni, megint csak egy picit a Földtől elszállva, a vasárnap este történteket. Nem Mike Gotthard érkezett Kanadából – ahogy Gergő mutatta be az akkor pár óra híján 24 éves művészt (igen, az!!!) – hanem valahogy magát az Opus Jazz Club-ot sikerült Kanadába repíteni, ahová sokan elvágyunk az olykor annyira kiszámítható hétköznapokból. Hogy mitől fújt másképp a szél a mi képzeletbeli Kanadánkban?!
Már mikor beléptem, lehetett érezni. Az embereken az látszódott, hogy tényleg várják, mi fog kisülni ebből. Aztán megszólalt a zenekar, és nem volt kérdés, hogy Gergő, Misi, Oláh Tzumo Árpád és Barabás Tamás, akár még a házat is porig tudnák égetni. Ha akarnák. De pont ez az, ami oly szimpatikus bennük, hogy ők átgondoltan játszanak a tűzzel. Külön-külön is végig ez a bölcs szabadság volt érezhető játékukon, és ennek hatására valósult meg a totális zenei együttlét. Nem volt olyan pillanat, mikor ez ne így lett volna. Kilenc dalon keresztül. Tényleg hihetetlen. Pedig ebben az egyvelegben aztán volt minden, ami kizökkenthetett volna. Zenei barangolás stílusok és ütemmutatók között, az egyes szerzeményeken belül mesterien megkomponált, egyértelműen elválasztott részek variálása, majd azoknak is az újragondolása improvizáció formájában. A szólók alatt kivétel nélkül tág a pupilla, már eleve azért is, mert valami nem várt helyen robbannak be, és az sem tudható előre, épp melyik hangszer lesz a bomba. Még az is lehet, hogy valami olyat hallunk megszólalni, ami fizikailag nincs is a színpadon. Merthogy a kifinomult ízléssel megválogatott effektek nagyon is megvezethetik az embert ez ügyben, ha mondjuk épp csukva van a szeme. Azt meg egyszerűen nem lehet nem becsukni, ha a kompozíció egy adott pontján olyan mélyen hasít bele az emberbe valami gyönyörűen fájó, mint a szünet utáni első dal végén… De nem hagyják, hogy beleragadj, mert akkor bedobják a humort, mint olyat, és mondjuk a „Straight No Chaser”-ből „Véres tárkony”-t készítenek. A búcsú szép. Misié az utolsó dal.
Thank you. Merci. I love Canada.
