III. Agora Jazz Tatabányán
Az első két Agora Jazz alkalmával szabadtéren, napsütésben és rövidnadrágban hallgathattuk a jazzt, az idén (tegnap!) viszont nem voltak kegyesek hozzánk az égiek. Az előző két évben a környéken sétálgatók is növelték a nézőszámot, most, hogy bekényszerültünk A Vértes Agórája színháztermébe, „csak” a tudatos jazzhallgatók jöttek – a tapsok erejéből ítélve nem bánták meg. Aki nem jött, magára vessen, és/vagy pótolja a mulasztást, amint tudja!
A hagyományoknak megfelelően idén is fellépett a néhány tagcserén átesett Tatabánya Big Band, és nem hiányzott az az önjelölt táncos pár sem, amelyik már tavaly is feltűnt a Big Band koncertjein.
Az eredetileg könnyed térzenének szánt műsort olyan örökzöldek alkották, mint Count Basie-től a „Fun Time” (Ludányi Tomi altszaxofon- és Papp Matyi pozanszólójával), Horace Silver-től a „Sister Sadie” (amelyben az előző két szólista mellett Fonay Tibor bőgőn és Pozsár Béla zongorán szólózott), Nestico-tól a „Hay Burner”, aztán jött a „Caravan” (Benkó Ákos bevezetőjével), a „Moten Swing”, a „Sweet Georgia Brown” (utóbbi kettő a zenekart vezénylő Elek István szólóival), vagy a „Sweets” (Juhász Csabával szárnykürtön). Két Ludányi Tamás is van a zenekarban, és a repertoár része a „St. Thomas” Sonny Rollins-tól, csakhogy ezúttal a szólók nem szaxofonon, hanem pozanon (Papp Matyi) és gitáron (Fatuska Benjámin) szólaltak meg. A végére maradt némi (rajz)filmzene: „Peter Gunn”, „Family Guy”.
Kellemes műsor volt, most is jól szólt a banda. Ennél jobbak már csak akkor lehetnének, ha az évi néhány alkalomnál többször játszanának együtt. Ehhez sok minden kell(ene), de – mint a háborúhoz – legalább három dolog: pénz, pénz, pénz…
A szünet után Pleier Tamás, a Dzsesszerda sorozat védnöke és Maloschik Róbert konferálta fel a válogatott fiatal tehetségekből álló Syrius Legacy nevű formációt, és köszöntötte a nézők között helyet foglaló Ráduly Mihályt az egykori Syrius együttesből.
A Debreceni Jazz Napok után ez volt a Syrius Legacy második koncertje. Dobolt, énekelt és a zenekar egyik motorja volt Benkó Ákos, basszusgitáron játszott és a másik motor szerepét betöltötte Fonay Tibor, billentyűzött és énekelt Szebényi Dániel, alt- és szopránszaxofonozott Ludányi Tamás, fuvolán és tenorszaxofonon játszott Vidákovich Izsák. Az „Elfáradtam” című dallal kezdtek, majd „Az ördög álarcosbálja” című lemezről következett a címadó szám, aztán egy ballada (I’ve Been This Down Before), a „Psychomania” és az „Observations of an Honest Man”, végül az „In the Womb of a Shout”. Hasonló címe alapján gyanítom, hogy ez a birtokomban levő LP utolsó száma, csak ott „In the Bosom of a Shout” címen szerepel.
„Felkészülésképpen” a koncert előtti napon meghallgattam „az 1972-es hangfelvétel technikailag korszerűsített változatát”, amely 1981-ben jelent meg. Ráduly Mihány szerint az ausztrál változatnak jobb a hangminősége. Én csak a magyar kiadású LP-t tudtam összevetni az utódok élő produkciójával, és nálam az utóbbi nyert. Mert élő zene volt, és hallatszott, hogy a fiúk igen sokat dolgoztak vele, mielőtt színpadra vitték. Ők profik voltak, nem úgy a technikus, aki – az előzetes megbeszélés ellenére – nem hagyta, hogy a lelkesen tapsoló közönség kapjon egy ráadást. A zenészek arcán is látszott a meglepetés, hogy nem játszhatnak tovább.
Játszanak viszont a jövő hónapban (október 14.) a BJC-ben, és remélhetőleg később még máshol is. Ajánlom a Syrius Legacy-t az egykori Syrius rajongóinak és azoknak, akik szeretik a néha lírai, de többnyire kemény és időnként nem egyszerű jazz-rockot. És természetesen ajánlom a Syrius Legacy-t a koncertszervezőknek is!
