JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Exkluzív interjú Bágyi Balázzsal

Bágyi Balázzsal valamikor még a tavasszal készítettem interjút, mint a Magyar Jazz Szövetség elnökével. Most mint dobos-zenekarvezetőt bombáztam meg aktuális kérdéseimmel.

1) Tavaly október 27-én Martonosi György Jazzpresszójában mutatkozott be a Bágyi Balázs New Quartet. Viszont most szeptember 19-én az Opusban egy teljesen új felállásban újra bemutatkoztok. Mi indokolta a személycseréket?

Jogos a kérdés, de előre bocsátom tagcserékről szó sincs, ragaszkodó típus vagyok és általában jól választok….Pusztán az élet kalandos körforgásában éppen nem elérhetőek ebben az időszakban az alaptagok és helyettes kollégákkal játszom. Oláh Peti december végéig Skandináviában hajózik, Ávéd Jani meg a MAO–val a koncert napjának reggelén indul USA turnéra. Dezsőke maradt egyedül “hűséges”. Amúgy a nemzetközi téren mozgó együtteseknél, pláne az amerikaiaknál bevett gyakorlat és életszerű történés, hogy a turnéba nem az a felállás megy, mint akik a lemezen szerepelnek…

Most ez történik nálunk is, de a zenei alapkoncepció, a hangzás, a játszott anyag ugyanaz, vagyis a saját zenéim.


2) Nagyon megörültem Szoszóka nevének, mert én már 2002 szeptemberében az általam gyerekekből összeállított Next Generation-nel felléptettem az akkor 14 éves nagytehetségű altszaxofonos fiút. Te honnan ismerted őt? És egyáltalán hogyan szereztél tudomást arról, hogy újra itthon van?

Szoszóka, vagyis Soso Lakatos “külföldiül”, híre már eljutott hozzám, bár személyesen csak pár hete ismerem, miután hollandiai jazz tanulmányait befejezve újra itthon van. Dezső és Peti ajánlották, én meg hallgattam rájuk. Megkerestem email-ben és egyből igent mondott a koncert és a turné felkérésre, nagy megtiszteltetésnek vette.


3) És Novák Csaba bőgőssel mi a helyzet?

Csaba régi motoros, csak nem ismert annyira jazz körökben, mert inkább világzenét játszik. Régóta dolgozik Balogh Kálmánnal, Palya Bea Quintet-jének is volt tagja, de ezt a műfajt is kiválóan műveli. Lelkiismeretes, profi és nagyon jó ember.


4) Az Opus-beli bemutatkozásotok után pár nappal Bulgáriába utaztok. Ez a turné hogyan jött létre?

Korábban én már jártam arra a Duolával, megvolt a kapcsolat a szófiai Magyar Kulturális Intézettel. Megkerestem őket a New Quartet–tel, amit kiajánlottak a Haskovo Nemzetközi Jazz Fesztiválra. Ők egyből lecsaptak a produkcióra és meghívták a csapatot. E köré épült a turné többi koncertje, amit az intézet szervezett meg, útiköltségre pedig sikerrel pályáztam az NKA-hoz.


5) És melyek a turné állomásai?

22-én utazunk, első koncertünk 23-án Szófiában lesz az intézetben, ahol van egy hangulatos kamaraterem zongorával. 24-én szerdán az egyik legjobb jazz klubban a Studio5-ban játszunk, itt szintén voltam már pár éve. 25-én a Bee Bop Café következik Plovdiv–ban, majd végül, de nem utolsó sorban az előbb említett fesztiválos hangverseny 26-án, ahol az Ivan Dimov Theater színpadán lépünk fel.

A fesztiválban lesznek rajtunk kívül még jócskán külföldiek az USA-ból, Egyiptomból, Németországból és természetesen rengeteg bolgár zenész.


6) Vannak már új kompozíciók? Vagy az első CD-tek anyagát játsszátok az újfiúkkal is?

Még nincsenek, de már terveim vannak, egyelőre ezeket érlelem magaban. Annyira friss még a nyár elején megjelent zene, hogy bőven van mit kiaknázni benne. Ezt az anyagot játsszuk az Opusban 19-én, illetve a turnén is.


7) Mikorra várható a második Bágyi Balázs New Quartet CD?

Ha a múzsa kegyes hozzám, akkor lesznek jövőre új zenék, és ha azok születőben, akkor megjön a lemezhez a pénz is. Tervezek igen egy több tételből álló jazz szvit-szerű új albumot jövő őszre “Continuity” címmel.


bagyi-balazs-new-quartet.jpg

Vissza a hírekhez