In-Line 25 – Örömzene az Opusban
Már önmagában az is nagy teljesítmény, ha egy formáció 25 évet képes együtt maradni, az pedig, hogy ilyen színvonalon tud muzsikálni, ahogy az In-Line tette tegnap este az Opus Jazzklubban, egészen kivételes. Azt is mondhatnám, hogy VSOP, azaz Very Superior Old Product, mint egy évekig érlelt üveg, jónevű konyak, ha nem lettek volna nagyon fiatal, de igen tehetséges zenészek is a színpadon.
De voltak, például Vasvári Márton, az egyik alapító tag, a basszusgitáros Vasvári Pál fia, aki ütős hangszerekkel és főleg Akai dobgéppel aktualizálta az ismert, immár megszokott In-Line hangzást.
És Nagy Jánosnak, a banda kitűnő zongoristájának fia, Ábel, aki valami egészen magától értetődő lazasággal mutatott be olyan frenetikus gitározást (sajnos, csak a koncert második felében), hogy azt maga (a példakép ?) Mike Stern is megsüvegelte volna.
Az est folyamán a másik alapító tag, régi zenész barátom Csepregi Gyula, (aki szerintem a legjobb hazai szaxofonos) is remek hangulatban volt és végig brillírozott, feltehetően az is inspirálta, hogy aznap ünnepelte, a közönség lelkes köszöntése közepette, az 56. születésnapját.
Kiemelkedőt alakított a midi marimbán Szaniszló Richárd is, olykor a háttérben ízléssel színezve a smooth hangzást, olykor pedig virtuóz szólókkal előállva bizonyította, hogy a hangszer mestere és mennyire fontos szerepe van a formáció megszólalásában.
Vasvári Pál hozta a tőle megszokott villámgyors futamokat basszusgitáron, fültanúi lehettünk, hogyan használja ki a remek, ritkán hallható 6-húros hangszerben rejlő akusztikai lehetőségeket.
Nagy János kiváló ízléssel elegyítette a zenébe zongora-, illetve szintetizátorjátékát, stílusérzéke igen figyelemre méltó, improvizációi invenciózusak voltak.
Az ütőhangszereknél (timbales, cajon, konga, chimes) Mogyoró Kornél hasonlóképpen professzionális teljesítményt nyújtott, feszes, precíz dobolással, minden stílusban (legyen az funky, szamba, klasszikus smooth vagy slow) kiegyensúlyozott lüktetést biztosított az estén.
A zenekarvezető szép gesztusként, röviden megemlékezett mentoráról, Joe Zawinul-ról is, majd tiszteletére eljátszották a „Peaceful Joe” című Vasvári kompozíciót, benne szájharmonika (Szaniszló Richárd) és szaxofon interakcióval és lírai lamentáló szólókkal.
Miközben az egész koncert a 25 eltelt év ünneplését állította a középpontba, óhatatlanul jelen volt a kísérletező kedv, a modernebb hangzások próbálgatása, experimentális elemek, effektusok beolvasztásának ideája és egy a smooth jazz irányzatán belüli, de még korszerűbb zenei világ megtalálásának igénye.
Összességében nagyszerű zenei élmény volt a buli és feltehetően a közönség egyetért az itt leírtakkal, mert ahogy elnéztem, rendületlenül bólogatott a zene ritmusára az est folyamán és a végén hangos tapsviharral és örömzenés ráadást kikövetelve honorálta az eseményt.
