VIKING-MAGYAR ZENEI ÖSSZEBORULÁS – MÁSODIK NAP - 2014. OKTÓBER 29.

FONTOS ELŐZETES: SZŐKE NIKI SZOMBATI KONCERTJÉT FELVESZI ÉS KÖZVETÍTI A DÁN TELEVÍZIÓ. SZÁMÍTÓGÉPEN ÉLŐBEN IS ÉLVEZHETŐ LESZ SZOMBAT ESTE, OTTHONI IDŐSZÁMÍTÁS SZERINT 20.30-TÓL A KÖVETKEZŐ LINKEN: http://live.thestandardcph.com/

A Budapest Jazz Club és a koppenhágai The Standard közös rendezvény sorozatának második napján a két Lakatos dinasztia jazz óriásai osztották meg a pódiumot. Zongorán a Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Bélát, a Nemzet Művészét, a magyar jazzvilág doyenjét, míg szaxofonon a hangszer nemzetközileg legismertebb magyar exponensét, az Egyesült Államokban is jegyzett és immár 33 éve Németországban élő Tony Lakatost hallhattuk. A ritmusszekció ugyanaz maradt, amelyik az előző este Bolla Gabit és Szakcsi Robit hajtotta, vagyis bőgőn a svéd Mathias Svensson és a dobokon a dán Anders Mogensen.

Próbára nem nagyon volt idő, mert Tony az aznapi egyetlen közvetlen járattal érkezett Baselből és szűk félórával azelőtt futott be a klubba, hogy a közönséget be kellett engedni. A The Standardban ilyen szempontból roppant szigorú a fegyelem. Időben kell kezdeni, időben kell beengedni a közönséget, és akkor a próba és a beállás azonnal abbamarad. Vagyis itt nem követhető az ősi magyar hagyomány, miszerint a közönség már türelmetlenül toporog odakint, míg bent még vígan folyik a próba, majd a kezdés kitűzött időpontja után negyedórával is a dobos még kint cigarettázik a klub előtt, a bőgős bezárkózott az illemhelyre, a szaxofonos a bárpultnál elmélyülten beszélget, és a zongorista haza telefonál a feleségének (akinek nem inge, tényleg ne vegye magáraJ). De ejtve az évődést, a gép érkezési időpontja tudható volt, tehát Tony jó előre megküldte a  repertoárban szereplő két saját szerzeményének kottáját a többieknek, Béla pedig elpróbálta azokat a ritmus szekcióval. Mire Tony megérkezett jóformán csak arra maradt idő, hogy röviden átvegyék Béla két saját kompozícióját (a másodikra kevesebb, mint 2 perc jutott!), megállapodjanak a ritmusokat tekintve és megbeszéljék, melyik standardeket fogják minden próba nélkül játszani és, természetesen, a szólók sorrendjét.

Két Tony Lakatos szerzeménnyel nyitottak, amelyek azonnal kidomborították, mitől is olyan nagy keresletnek örvendő zenész ez a kiváló szaxofonos. Mindenek előtt kiemelném jó ízlését, mértéktartását és szakmai alázatát. Egyáltalán nem fitogtatja hatalmas technikáját, hanem alárendeli a kifejezés tisztaságának. Minden hang a helyén van és nincs üresjárat. Kevésből tud kihozni nagyon sokat, és művészi szinten tud megközelíthető, laikusok számára is emészthető rögtönzéseket produkálni. A balladákon páratlan érzelmeket sugároz és a tónusa lassú és gyors számokban egyaránt gyönyörű. Saját szerzeményeit tekintve (a The Standardban ezek közül a „Silver and Gold”-ot, valamint a „Rama 9”-t hallhattuk) azok nem egyszerűen korunk értelmetlen követelményének tesznek eleget, miszerint minden rögtönzőművész produkáljon „eredeti anyagot”, hanem valóban megütik a nagy jazz standardek mércéjét. A két Tony Lakatos számot követte Béla „Na dara!” című, emlékezetes roma-jazz albuma egyik gyönyörű kis motívumának a kibontása. A szám, mint az albumon is, a régi magyar kávéházi cigányzene hangulatának megidézésével kezdődött, amelyen Béla zongorajátéka döbbenetesen emlékeztet a cimbalom hangjára, míg a tónusában a tárogatóra hasonlító szopránszaxofont Tony szólaltatja meg ugyanebben a hangulatban. Ezen a számon lehetett a legtökéletesebben hallani, hogy Béla mekkora varázsló, mert a kissé édeskés, nosztalgikus motívum szinte észrevétlenül kúszik át kifejezetten kortárszenei improvizációba, csak Béla kezei alatt a kortárszene nem azt jelenti, hogy a nem beavatottak azonnal elveszítik a fonalat. Szakcsi Lakatos Béla minden körülmények között a szó régimódi értelmében is muzikális maradt. Ennek a darabnak az egyik nagy élménye Mathias Svensson csodálatos bőgőjátéka volt. Eleinte a cigányzene hagyományainak megfelelően vonózva kísérte Bélát és Tonyt, majd a szám vége felé olyan pengetett szólót produkált, hogy Béla is megtapsolta. Mondta is neki, hogy ezek után nyugodtan beállhat a cigányok közé.

Ezt követte három standard: a „Softly, as in a Morning Sunrise”, a „’Round Midnight” és egy bossa nova hangulatú darab, amelyet nem tudtam azonosítani. Az általában balladaként játszott „Softly” Tony értelmezésében egy csodálatosan szvingelő számmá módosult, míg Monk „Midnight”-ja egy hosszú és gyönyörű, kíséret nélküli romantikus bevezetővel indult, amely az én füleimnek a Bélából áradó szeretetet és emberiességet sugározta, amiből csak fokozatosan, apránként bontakoztak ki Thelonious Monk eredeti elképzelései. Tony csodálatos fogékonysággal és érzékenységgel vette a lapot és az eredeti motívum csak a legvégén köszönt vissza. Ezt maga Monk is értékelte volna. A zárószám, melynek próbája kevesebb, mint 2 percet vett igénybe, Béla „Jégeső” című szerzeménye volt, amely legújabb (és sajátjai közül általa a legjobbnak tartott) Szakcsi Climate Change albumán található. Roppant szellemes és nem bántóan sokkoló kortárszenei nyitásból lendületes, sodró post-bop (elnézést a „kintfentesektől”!) stílusba csapott át a játék, amelyen ez a két nagymester ismét bizonyíthatta zsenialitását és egymással érzett művészi empátiáját. Hatalmas zene volt!

Béla

Tony és Mathias

Anders