LFZE Masters diplomakoncert a BJC-ben - 2015. január 20., kedd
Az estére klub jelleget öltött a pódium előterében kerek asztalkákkal zsúfolt egykori aprócska moziterem, melynek falai között jómagam is számos, feledhetetlen koncert, (köztük az óév koncertjének szavazott McBride Trio-é) ámuló fül- és szemtanúja lehettem. Ha szellemük még itt időz, nos, büszkék lehettek az LFZE Jazz Tanszék idei „termésének” három Masters-aspiráns gyümölcsére. Szép számban megjelent tanáraiknak csakúgy minden okuk meglehet a jogos büszkeségre. Nagyon jó érzés volt számomra (is), hogy egyszerre ennyi nagyszerű magyar jazz zenészt láthattam, testközelből.
Az este bevezető konferálását Tálas Árontól, a láthatóan elfogódott hangú diplomázótól hallottuk, ki is hosszan sorolta tanárait, köszönetét kifejezve nekik. A fiatal kora dacára bátran multiinstrumentalistának mondható nyurga fiú ezúttal a dobok mögé ülve mutatta meg a publikumnak, hogy ezen minőségében is mondanivalója van hallgatóságának. Triójában ifj. Tóth István akusztikus gitáron (Donna Lee) és elektromos gitáron is játszott (a John Scofield darabban), míg Bögöthy Ádám bőgőzött, ki egyébként az este mindhárom felállásában végig remekelt. Főként standardeket (Cherokee, stb…) hallottunk tőlük, végül, többünk meglepetésére Áron – Chet Baker magyar hangjaként – dalra is fakadt, szépen elénekelve egy közismert örökzöldet. (After You’ve Gone)
A következő diplomázó a tatabányai szaxofonos, Ludányi Tamás volt. Minden teketóriázás nélkül hatalmas lendülettel belevágtak műsorukba. A négyesben Tálas Áron ezúttal a zongorabillentyűket nyüstölte, Czirják Tamás dobolt és Bögöthy Ádám bőgőzött. Az első szám Áron szerzeménye, míg a második, „Rush” címet viselő Tamásé volt. Mindkét modern darab nagy, elismerő tapsot kapott. Utána jött egy újabb TÁ kompozíció (Roots) népzenei elemekkel, majd egy Kenny Garrett nótával fejezték be. A közönség annyira dübörgött tapsilag, hogy majdnem ráadás lett a vége. Persze diplomakoncerten nincs ráadás…
Nem tagadom, hogy elfogult vagyok az este eme diplomázója tekintetében. Hisz tatabányaiként volt szerencsém sok koncert során követni igazán figyelemre méltó fejlődését. Minek elismeréseképp több zenekarba is meghívták már. Zenetanár édesapja büszke lehet az Ő fúvós hagyományát követő fiára, meg persze jelen lévő családtagjai is. Tamás a műsoruk végén mondott köszönetet tanáraiknak, kiemelvén közülük Borbély Mihály docenst és Elek István kiszenekari (combo) gyakorlatvezetőt.
A harmadik diplomázó Ülkei Dávid szaxofonos volt. Kvartettjében Komjáthy Áron gitáron játszott, Bögöthy Ádám bőgőzött és a fiatal kora ellenére jól csengő nevű Csízi László ült a dobok mögé. Az első három szám lírai, hogy ne mondjam bensőséges hangulatú volt. Aztán László nagyszerű dobolása, szólója lendületbe hozta a műsort. Az utolsó számhoz Dávid vendégeként fekete szemüveges és sísapkás inkognitója mögé rejtőzve Szakcsi Lakatos Róbert cammogott a zongorához, és a Grazban frissen diplomázott Molnár Sándor ikresítette a szaxofon hangzását. (Tenor battle, you know!) A sodró lendületű záró számban meggyőződhettünk róla, hogy Dávid ilyen hangnemben is „junior mastere” termetéhez mérten behemót hangszerének.
Noha valamelyik vizsgakoncert-beszámolóban valaki - nyilván joggal – már használta a frenetikus jelzőt, jómagam se tudnék ideillőbb jelzőt citálni, úgy eme este záró számáról, mint az este egészéről.
Elszakadva a műfaj honi művelőinek reális lehetőségeitől, de mégis reménykedve, őszintén azt kívánom a diplomázóknak, hogy tehetségük törjön utat számukra és jussanak minél magasabbra. És koncertjáró zenekedvelőként mélységesen önző módon ez hazai földön adassék nékik, hogy minél többször legyen módom/módunk gyönyörködni zenéjükben.
Legeslegvégül a magam szerény módján én is köszönetem fejezem ki mindazon nagyszerű zenésztanároknak, kik bábáskodtak a tehetségek kibontakoztatása körül.
