JAZZ TIZENNÉGY HÚRON, AVAGY A DESEŐ-BERKES-GYÁRFÁS TRIÓ KONCERTJE AZ IF-BEN 2015. MÁRCIUS 23-ÁN - SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: CSÉCSI ATTILA

Olyan trió fellépésére gyűltünk össze hétfőn este a Ráday utcában, amelynek minden tagja évtizedek óta van a hazai jazz élvonalában. Azt a fajta zenét játszották a közönség legnagyobb örömére, amely lassan „hiánycikk” lesz ebben a világban, amelyben a minden áron való egyéniség keresés mosóvizével kilöttyentik a jazz nevű gyereket. Pedig nagy, sőt egyre növekvő igény mutatkozik a régi jó szórakoztató jazzre, hiszen lassan éppen a játék öröme vész el. Nos, ezt a jóízű, mindenki által befogadható, mégis magas színvonalú zenét nyújtotta a három művész, akik összesen 14 húr használatával varázsoltak el minket.

Deseő Csabát és Berkes Balázst már a 60-as évek második felében személyesen is megismertem. Mindketten ott voltak már ugyanennek az évtizednek az első éveiben, a legendás „Dália-korszak” előadói között is, és azóta is folyamatosan jelen vannak a magyar jazzszínpadon. Csaba számos jazz formációt vezetett amellett, hogy főállásban az Állami Hangversenyzenekar tagja volt évtizedeken át. A jazzben alighanem legnagyobb „fegyverténye” az volt, hogy amikor a 70-es években hivatalosan az oberhauseni színház zenekarában dolgozott, az európai jazztörténet egyik legfontosabb lemezkiadója, a német MPS (Musik Produktion Schwarzwald) komplett nagylemezt készített a Csaba vezetése alatt összehozott nemzetközi együttessel „Four Strings Tschaba” címmel. (A cím természetesen a hangszer négy húrjára utalt.) Örömteli hír, hogy a kiadó most újra publikálja a hosszú idő óta hiánycikknek számító jazztörténeti fontosságú albumot. Egyébként az MPS művészlistáján Csaba albumának elkészítésekor olyan nagy nevek álltak, mint Oscar Peterson, Dave Pike, a Kenny Clarke-Francy Boland Big Band, vagy Art Farmer… És milyen érdekes dolgokat produkál az élet: Csaba és Gyafi éppen holnap utaznak Oberhausen-be, ahol Csaba régi barátja Walter Kurowski bőgős meghívására koncerteznek majd csütörtökön és szombaton. (A bőgős lengyel neve ellenére „echte” német.)

Berkes Balázst ki ne ismerné, hiszen végigjátszotta az elmúlt több mint fél évszázadot a Stúdió 11-től Vukán György mindkét triójáig. Játszott nagyzenekarokban, számtalan kisebb formációban, nagynevű hazai és külföldi szólisták társaságában koncerteken, fesztiválokon, versenyeken. Igazi „zenei mindenevő”, aki otthonosan mozog a kortárs jazzben éppen úgy, mint latin zene vagy akár a minőségi pop-rock világában is.

A népszerű Gyafit sem kell bemutatni olvasóinknak, mert az ő legendás strapabírása okán oly’ sok formációban és projektben szerepel, hogy akit a jazz(mozdony) füstje megcsapott, az mindenképpen találkozott már játékával. Ő a trió Benjáminja, úgy egy húszassal fiatalabb lévén Csabától és Balázstól, de a zenében persze egykorúaknak és egyenrangúaknak bizonyulnak.

A kellemes környezetet jelentő iF-ben semmiféle mikrofonos erősítés nem kellett a remek játék élvezetéhez (leszámítva a hegedű és a gitár saját erősítőjét), igazi akusztikus élmény volt az egész. De nézzük a leltárt: az első szettben a „Summertime” (George Gershwin), és a „Straight, No Chaser” (Thelonious Monk) trióban hangzott el, majd a „Stardust” (Hoagy Carmichael) következett, ezt követte Gershwin-től egy ritkán játszott darab, a „Soon” – utóbbi csak 10 húron pendült (Gyafi és Balázs tolmácsolásában).  Dizzy Gillespie „Groovin’ High” című bebop darabja után Duke Ellington „Sophisticated Lady”-je ugyancsak 10 húron hangzott el (csak most Gyafi és Csaba előadásában). S ha már Ellington-nal fejeződött be az első félidő, akkor a második is vele indult, mégpedig a „Don’t Get Around Much Anymore”-ral. Stephane Grappelli „Les Valseuses” című remeke szólt ezután, ami Csaba kedvence, hiszen ki más lehetne példaképe, mint a nagy hegedűs-zeneszerző. Ezúttal is megemlékezett róla – szóban is. Egyébként nagyon flottul, személyes élményekkel fűszerezve végigkonferálta a koncertet, ezzel is fokozva a jó hangulatot. (És töredelmesen be kell vallanom, hogy a hangszerek húrjaira vonatkozó szám misztikát is ő találta ki.) Latin ritmus még nem volt, tehát a „Wave” következett. Csaba – bátran kultikusnak mondható – „Tale” (Mese) című kompozíciója erősítette az „európai vonalat” és a Grappelli szerzemény mellett a nagy Django Reinhardt egyik legismertebb szerzeménye sem maradhatott ki: a világhírű „Nuages”, azaz „Felhők” című száma – ismét egy Csaba-Gyafi duett formájában. Egy tüzes Gillespie kompozíció, a „Night in Tunesia” zárta (volna) a forró hangulatú koncertet, de ráadásként Charlie Parker „Now’s the Time” című számát is „kitapsoltuk”. A „leltár” tehát 12 gyöngyszemet mutat, olyan volt, mint egy klasszikus nagylemez. Két oldal – két félidő.

A „kivitelezést” csak felsőfokú jelzőkkel lehet illetni. Aki sokallja a dicséreteimet a hazai jazzerekkel kapcsolatban, nos, annak csak a beszámolóim végére biggyesztett szlogenemet tudom idézni: „az élőzenét semmi sem pótolja”. Tessék személyesen meggyőződni a fővárosban és vidéken a jobbnál jobb koncertek láttán-hallatán. (Vagy legalább olvassák el a Kis hírek-friss hírek rovatunkban például főszerkesztőnk lelkes beszámolóját a tegnap esti BJC rendezvényről /a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszaka énekeseinek ingyenes koncertje volt/, pedig neki aztán van pár évtizedes rutinja a hazai jazz régi és új képviselőit illetően.)

Csaba csúcsformában volt, gyönyörűen adta elő a témákat és mesterien improvizált. Gyafi swingjét nem lehet „űberelni”, a balladákban pedig gyönyörű lírai soundja bűvölte el a hallgatóságot. Balázs csodás játéka ilyen formációban érvényesül igazán, hiszen itt akár precíz kísérete, akár szépen felépített szólói zavartalanul érvényesülnek. Külön élvezem, amikor ez a rutinos művész játékába, különösen szólóiba becsempész egy-egy más jazz standardből kölcsönvett motívumot, vagy dallamrészletet, mint most tette a végén, amikor a Manhattan Transfer sikerszámából, a „Birdland”-ből (Joe Zawinul kompozíciója!) idézett a „Now’s the Time”-ban.

És mivel ezúttal már záró szlogenemet is korábban elsütöttem nem marad más hátra, mint itt és most berekeszteni írásban rögzített verbális szólómat. Viszontlátásra valamelyik közeli jazzkoncerten!