JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Klaus Graf a BJC-ben

A német jazzélet kiválóságai adtak koncertet szerda este a Budapest Jazz Club színpadán. Egyenesen Nürnbergből érkezett kis hazánkba Klaus Graf, a nemzetközileg is méltán elismert szaxofonos, hogy kvartettjével elbűvölje a magyar közönséget.

dscf9720.JPG


Klaus Graf (1964) anyai ágon magyar származású, Ő azonban most először lépett fel nálunk, reméljük nem utoljára. A Nürnbergi Zeneművészeti Egyetemen tanító Graf maga köré gyűjtötte a német fiatalabb generáció (mindannyian 20-es éveikben járnak) jeles képviselőit: Andreas Feith a zongoránál, Julian Fau a doboknál és Max Leis a bőgőn egytől egyig kiváló zenészek, így aztán igen illusztris társaság gyűlt össze a BJC színpadán. A koncerten főleg a zenekarvezető két lemezéről játszottak dalokat, amely olyan műfaji sokszínűséget és olyan zenei világot tükrözött, hogy nehéz elhinni, hogy nem egy több évtizedes projektről beszélünk. Bár Graf nem ma kezdte a zenélést, és a két lemez között is eltelt 5 év (2002 és 2007), a koncertet hallgatva olyan érzésem volt, mintha egy teljes életmű legjobbjai közül csemegézne a zenekar. De persze ennek a műfajnak ez is az egyik szépsége: idővel elő lehet venni korábbi anyagokat, átdolgozni őket, új dolgokat beletenni, ezáltal egy régi klasszikus is mindig újra és újra életre kel a színpadon. Itt aztán mindent megkapott a közönség, amit várhatott: a balladáktól elkezdve a dallamosabb, pörgősebb jazzen és a Beatles-feldolgozáson (I Feel Fine) át a progresszív jazzig minden előkerült a kalapból.

Klaus Graf kitűnően fújta altszaxofonját, én eleve nagy rajongója vagyok a hangszernek, és sok jó szaxofonost láttam és hallottam már, de újfent elámultam, hogy mennyi mindent ki lehet hozni ebből a hangszerből, amit ez a német úriember a színpadon ki is hozott. A hangszeres tudása mellett zeneszerzői képességei előtt is fejet kell hajtanom, nekem nagyon tetszettek a saját szerzeményei, rendkívül változatosak voltak, Ő pedig minden helyzetben, minden stílusban otthonosan mozgott. Egyik pillanatról a másikra váltott a melankolikusabb, lírai dallamokról a kicsit „elborultabb”, progresszívebb jazzre, ami az igazán vájt fülű közönségnek is élményszámba ment. Én nagyon szeretek olyan zenészeket hallgatni, akik tanítják is a zenét. Nyilván egy egyetemi professzornak nyitottnak kell lennie több irányzatra is, és azt a sok hatást, ingert, benyomást, ami éri őket egy zeneművészeti egyetem berkeiben, rendkívül széleskörűen tudják befogadni és a saját zenei világuk részévé tenni, miközben a saját muzikalitásuk továbbra is domináns maradhat.

A professzor úr kísérői szintén egytől egyig tehetséges zenészek, mint azt Klaus Graf többször is hangsúlyozta, a német jazz fiatal generációjának krémjét hozta magával. Andreas Feith a zongorán nagyon jól játszott, szólói egyszerre technikásak és dallamosak voltak, kíséretként pedig szintén gyönyörűen szólt a kezei alatt a háromlábú hangszer. Ennek talán csúcspontja a nagyon szépen felépített zongora-szaxofon ballada volt, ami osztatlan sikert aratott a közönségnél. Max Leis a bőgőn szintén nagyon jó volt, bár kevesebb lehetőséget kapott rá, hogy szólóban is megmutassa tudását, mégis hallatszott, hogy profi módon bánik a hangszerével. Számomra külön kiemelkedő volt, amikor előkapta a vonóját, és azzal játszott szólót, rögtön a koncert elején. Egyrészt nagyon szép tisztán szólt a nagybőgő, ami eleve nem könnyű egy jazz-szóló közben, másrészt eszembe juttatta, milyen ritka a mai magyar (de talán bármilyen) jazz zenében, hogy valaki bőgőn vonóval játsszon, főleg úgy szólózzon. Talán a magyarok jobban ráálltak a pengetős basszusra a cigányzenéből, vagy a magyar verbunkos dalokból (ez csak egy saját elméletem), talán csak én nem hallottam még elég zenészt (ami szintén elképzelhető), mindenesetre nagyon érdekes és kellemes volt hallgatni Max Leis játékát. Julian Fau a doboknál szintén nagyon jó volt, nagyon sokszor olyan érzésem volt, mintha kíséret közben is szólót játszana. A koncert elején többször is arra kaptam fel a fejem, hogy négy ember áll a színpadon, és gyakorlatilag mindegyikük egyszerre szólózik, és valahogy mégis összeáll a kép, és nagyon jól szól egyben. A dobritmusok nagyon sokszínűek voltak, ami olyan változatosságot csempészett az egész zenébe, hogy úgy éreztem a koncert vége után, hogy még egyszer ennyit meg tudnék hallgatni belőle.

Az este ráadásaként Klaus Graf felhívta a színpadra egyik kedvenc tanítványát, aki történetesen a tatabányai Ludányi Tamás, így aztán egy igazi „mester és tanítvány” jelenet jöhetett létre. Bár Tamás csak két számban játszott, már ennyiből is érezni lehetett, miért tartja őt olyan nagyra német tanítója. Az elején mintha kicsit bátortalanul kezdett volna bele, de utána viszont elképesztő szólókat játszott, a közönség tagjai pedig hatalmas ovációval fogadták honfitársukat a színpadon. Két dudás ritkán fér meg egy csárdában, de ez alkalommal rendkívül jól kiegészítette egymást a két szaxofon és a két zenész. Ha ebből a teljesítményből indulunk ki, biztosak lehetünk benne, hogy minőségi munka folyik a nürnbergi intézményben.

Klaus Graf és zenésztársai remek hangulatot varázsoltak a BJC koncerttermébe. Elejétől a végéig érezni lehetett, hogy komoly zenészekről van szó, akik szeretik, amit csinálnak, ráadásul jól is csinálják. A „németes” precizitás és maximalizmus a lehető legjobbat hozta ki a muzsikusokból, amit a végén még egy kis örömzenéléssel is megfűszereztek. Aki ott volt, szerintem jól érezte magát, aki nem, annak pedig remélem, hogy legalább a kedve megjött, hogy utánanézzen a zenekarnak.


dscf9719.JPG


dscf9722.JPG


dscf9725.JPG


dscf9728.JPG


dscf9730.JPG


dscf9733.JPG


dscf9734.JPG


dscf9718.JPG


dscf9735.JPG


dscf9736.JPG


dscf9738.JPG


dscf9739.JPG


dscf9740.JPG

Vissza a hírekhez