Keresés

Hírek


ALL THAT JAZZ, AVAGY AZ ELEK ISTVÁN QUARTET FERGETEGES KONCERTJE A KOMBÓ JAZZ KLUBBAN 2015. ÁPRILIS 22-ÉN

Elek Pista új együttese ez év január 15-én tartotta bemutatkozó koncertjét a Budapest Jazz Clubban, egyben az volt a 2015-ös év első olyan jazz eseménye, amelyről honlapunkon beszámoltam. Nos, ez a debütálás nálam olyannyira „bejött”, hogy már akkor örömmel ígértem meg, hogy minden lehető alkalmat megragadok majd, hogy minél többet élvezhessem játékukat. Azért így is eltelt három hónap, azaz egy negyedév, de kívánságom tegnap este teljesült. S hogy miért adtam a fenti címet írásomnak? Nos, azért mert hiába van százféle zenei irányzat a műfajon belül, azért ami a JAZZ fogalmát illeti, azt leginkább a tegnap este elhangzott zene képviseli számomra (és a jazzbarátok túlnyomó többsége számára). Miközben én a „mindenevők” kategóriájába tartozom, mégis leginkább ez a fajta zene hoz tűzbe.

Nagy örömmel tapasztalom, hogy Pista új együttesével mennyire ambiciózus hozzáállást mutat és legendás aktivitása is a régi. Gondolom, ehhez nagyban hozzájárulnak kitűnő partnerei: Weisz Jámos a zongoránál (a klubban egy jó kis pianino van, csak „zsebzongora” ne legyen), Molnár Péter bőgőn és Cseh Balázs a doboknál.


dscf0002.JPG


A klubban olyan lelkes, zeneszerető és aktív figyelmet mutató társaság jött össze, hogy már az is szemlátomást inspirálóan hatott a zenészekre. Pistával beszélgetve – jóval 11 után – meg is állapítottuk, hogy az ilyen kis klub az ideális helyszín a jazz, különösen az ilyen örömteli, vérbő, szinte táncra ingerlő jazz számára. Pedig az indulás nem volt zökkenőmentes, ugyanis a klubban valamilyen rendezvény volt, így még a kivételesen ½ 9- re hirdetett kezdés sem jött össze, csak 9 után startolt a produkció. Az viszont mindenért kárpótolt minket. Kenny Barron nagyszerű modern kompozíciójával, a „Voyage”-dzsel indítottak, majd azonnal egy extra gyors „Cherokee” következett. Ezt azonban tempóváltásokkal díszítették, a lassú szakaszban balladisztikusan hangzott a közismert darab, majd ismét gyorsvonati sebességre kapcsoltak. Pista szokása szerint közvetlen, baráti módon konferált és akár „hozzászólásokra” is volt lehetőség, ez az a klubhangulat, ami nálunk elég ritka. Elmondta, hogy a közeljövőben egy olyan sorozat indul, amelyben a legnagyobb jazzikonokat mutatják be a közönségnek. Az első Duke Ellington lesz, ezért az ő zenei öröksége dominál majd ezen az estén. Valóban így történt. Mi mással indították volna az Ellington „blokkot”, mint a „Take the A Train”. Igaz, hogy ez éppen a „Herceg” jobbkezének, Billy Strayhorn-nak a szerzeményne, de olyannyira kötődik az Ellington zenekarhoz, hogy annak szignálja volt évtizedeken át. (Mértékadó vélemények szerint a legismertebb jazz melódia a világon, mivel négy évtizeden át Willis Conover „Music USA” adásainak is szignálja volt…) De akkor soroljuk fel (nem az előadás sorrendjében), hogy mely Ellington kompozíciók kerültek is sorra. A „Train” utáni szám, akár az Elek Quartet ars poetica-ja is lehetne: „It Don’t Mean a Thing (If It Ain’t Got That Swing)”, azaz „Mit sem ér az egész, ha nincs benne swing…”. Két medley, azaz egybefolyó számok egyvelege is elhangzott: az első félidőben a „Mood Indigo” és az „In a Sentimental Mood”, a másodikban pedig lendületes „Things Ain’t What They Used to Be” és a Count Basie-zenekar „Splanky”-je (Neal Hefti-től), ami remek párosítás volt. (Tudni kell, hogy a két big band nem rivalizált, elfértek a nagy amerikai- és világpiacon, sőt még egy közös lemezt is készítettek 1961-ben „First Time! The Count Meets The Duke” címmel. Így találkozott a jazz-arisztokrácia, azaz a Gróf és a Herceg.) Az első szettben hallottuk még a „Satin Doll”-t, a másodikban pedig az „In a Mellow Tone”-t, a „Perdido”-t és a „Caravan”-t (ezek szintén szorosan kötődnek Ellington pályájához, bár mindkettő szerzője a band korai szakaszában a pozános Juan Tizol volt), sőt a koncert záró száma is az Ellington repertoár ismert száma a „Cotton Tail” volt. Így tehát tíz (!) számot hallhattunk az Ellington repertoárból. Azért, más darabok is az „étlapra” kerültek: Kenny Barron „Voyage”-e mellett George Benson és a baritonszaxofonos Ronnie Cuber közös szerzeménye a „Bayou”, aztán Clifford Brown „Joy Spring”-je és Joe Henderson „Recordame” című kompozíciója, no meg a jó öreg standard, a „Stars Fell on Alabama”. Ennyit a „leltárról”.

Ami a „kivitelezést” illeti, itt jön az, ami mindig nehézséget okoz, mert a zenéről írni nem egy könnyen megvalósítható feladat. (Sőt még egy jól elkészített film sem tudja a helyszíni élményt visszaadni. Én csak tudom, mert különböző TV állomások jazz adásaiból /elsősorban a 3sat-ról/ órák százait rögzítettem.)  Ez a „békebeli” örömzene azt idézte fel, ami ma már oly’ ritka, hogy szinte együtt lélegzett az előadó és a befogadó. (A sportbarátok jól tudják, hogy milyen fontos a közönség egy-egy versenyen, mit jelent a hazai pálya, a biztatás, a szeretet megnyilvánulásai stb.) Nos, ilyen „hazai pálya” volt tegnap este a Kombó. De most jön a slusszpoén: a második félidő indulása után nem sokkal megjött Gyárfás Pista „Gyafi” is – az ő gitárjával. Kell-e ecsetelni az ovációt, ami fogadta? A „Perdido” végén már be is szállt, és a második szett hosszú számaiban (amiket az ő remek szólói is meghosszabbítottak) már végig játszott. Pista új együttesének januári bemutatkozása alkalmával is nagy élmény volt az, hogy a nálunk (de talán világszerte) elhanyagolt hangszer, a klarinét is használatba került, tegnap este egyébként még többször, mint előzőleg. Ez is nagyban színesítette az előadást. A „Mood Indigo”-t például teljesen egyedül, mindennemű kíséret nélkül interpretálta, gyönyörűen és zajos sikert érdemlően. De klarinéton játszott a szinte Debussy-s impressziókat mutató „Recordame”-ben, nem is beszélve a keleties hatású „Caravan”-ről. De óriási volt a „Don’t Mean a Thing”-ben a hosszú klarinétszóló csak a dobbal folytatott „párbeszéddel” (killer diller, you know!), ami Goodman híres szólójára emlékeztetett a „Sing, Sing, Sing” című swing-sikerszámban. S ha már a hangszeres dialógusok jutnak eszembe, Pista kedveli azt a fordulatot, amikor egy-egy hangszerrel folytat „párbeszédet”, ez nagyon hatásos és igencsak „feldobja” a számot. Hevenyészett jegyzeteim szerint ezt megcsinálta a bőgőssel (a „Satin Doll”-ban) és a zongoristával is (a „Recordame”-ban), a dobossal pedig tenoron is (a „Cherokee”-ban). Pista játékáról csak felsőfokú jelzőkkel lehet beszélni. A klarinét úgy szól, ahogy a legnagyobbak csinálják, nem visít, hanem a hangszer legszebb tónusát nyújtja. (Mindig megemlíti Pista háláját Bakos József nevű tanárának, aki ezen az egyébként nehéz /nem súlyra/ hangszerre tanította.) A tenorjátéka az aztán az élvezet csúcsa. Azt hiszem, mindenki beláthatja, hogy ez a legjazzesebb hangszer. Pista úgy swingel, ahogy az a nagykönyvben szerepel: Ben Webster-től Stan Getz-en át Dexter Gordon-ig, a legnagyobbak nyomdokában jár és mindezt az ismeretet és tudást saját képére formálva – „elekesítve”. Azért nem véletlenül figyelte játékát elmélyülten a hallgatóságban az új generáció két jeles képviselője is: Ávéd János és Molnár Sándor.

A Pistát kísérő három zenész ideális partner. Szenzitíven kísértek, mértéktartó és ízléses szólóikkal abszolút intenzív résztvevői voltak a remek hangulatú, a szó legnemesebb értelmében vett igazi örömzenének.  Cseh Balázs végig árnyékként kísért (nem véletlenül volt egyszer egy Shadow Wilson nevű dobos a jazztörténetben), de a „Caravan”-ben verők és seprő nélküli „kézimunkája” az est egyik csúcspontja volt. A „betévedt” vendég – Gyafi, mint mindig, most is azt a magas művészetet hozta, ami őt mindig, minden formációban jellemzi. (Wes Montgomery, Kenny Burrell és Jim Hall boldogan nézi a jazz-mennyországból.)

És mielőtt elfelejteném, köszönet Boór Ádámnak, aki ezt a remek koncertet „tető alá hozta”.

Már nem is merem leírni, de mégis: ha egy koncert élményét szavakkal nehéz leírni, akkor mi más marad, mint koncertekre kell járni! Mert az élő zene varázsát semmi más nem helyettesíti!


sam-7278.JPG


dscf0008.JPG


dscf0003.JPG


dscf0007.JPG


dscf0006.JPG


dscf0011.JPG


dscf0013.JPG


dscf0014.JPG


dscf0016.JPG


dscf0018.JPG


sam-7281.JPG


sam-7284.JPG


dscf0022.JPG


dscf0023.JPG


dscf0026.JPG


dscf0025.JPG


Vissza a hírekhez