Zolbert lemezbemutató a BJC-ben
A Jazzma.hu olvasói számára minden bizonnyal ismerős Zolbert mutatta be vadiúj, debütáló lemezét a Budapest Jazz Club színpadán csütörtök este. A fiatal szaxofonos négy zenésztársával együtt vette birtokba a színpadot, a szó minden értelmében.
Elsősorban a könnyedebb, populárisabb, táncolósabb jazz szerelmeseinek szólt ez az este, amely teltházat hozott a BJC koncerttermébe április 23-án. A zenekar nemrégiben (aznap hozta a Tom Tom Records képviselője, Wolczán Viki!) megjelent „One” című albumának (és egyben első nagylemezének) bemutató koncertje jó hangulatot varázsolt a közönség soraiban. Ebben a szűk két órában alapvetően vidámabb, pörgősebb számokat hallhattunk, de azért előkerült a zenészek tarsolyából egy-két lassabb dal is.
Zolbertet én másodszor hallottam koncertezni, legutóbb a Fat Mo's étteremben játszott Tóth Marcell billentyűs barátjával és zenésztársával (aki ezúttal is együtt zenélt vele). Akkor egy teljesen más hangulatú koncert, más zene, más dalok voltak terítéken, ahhoz az estéhez nekem illett az a fajta nyugodtabb, líraibb hangvételű repertoár. Itt most egészen más volt a helyzet, az öt zenészből álló banda nagy hangulatot csinált, és a zene mellett a show-elemek is nagy szerepet kaptak. A zenészek alapvetően továbbra is kísérőzenekarként működtek, amíg a húzóhangszer egyértelműen a szaxofon volt – bár láttunk és hallottunk remek gitárszólókat, vagy virtuóz billentyűfutamokat. A számok viszonylag egyszerűbb alapokra helyezve épültek fel, a dolog szépségét számomra a három „szólóhangszer” együttműködése, valamint a ritmusok és az ütemek változatossága adta. Általában szívesen írok külön-külön a zenekar tagjairól, hogy kiben mi tetszett igazán, de itt nehéz kiemelnem őket egyesével, mivel nem annyira az egyéni teljesítmények, inkább maga a teljes zenekar, és a koherencia hozta magával a jó hangulatot és a minőségi zenét.
Zolbert szaxofonjátéka persze mindenképp külön említést érdemel, a zenekar frontembere láthatóan elemében volt a mai estén, hangszeres tudása mellett előadói képességei is figyelemreméltóak. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a közönség is vevő legyen erre az előadói attitűdre, és itt ez szerencsére adott volt. Igazából számomra a szaxofonjáték volt az a meghatározó tényező, amely igazán elkülönítette a számokat egymástól, és ami hangulatilag is meghatározta az egyes szerzeményeket.
A ritmusszekció rendben volt, néha variáltak egyet-kettőt, néhány technikásabb megoldással fűszerezték a kíséretet, a reflektorfény ritkán került rájuk önállóan, de azt hiszem ez nem az a műfaj, ahol ezt nagyon hiányolni lehetne. Azért a koncert vége felé egy slap-es basszusgitár-szóló előjött, a dob is néha nagyobbat szólt, szóval alapvetően nagyon jól csinálták, amit csinálniuk kellett. A szaxofon mellett a gitár és a billentyű is főleg kísérőszerepet töltött be, de azért amikor rájuk esett a sor, mindketten remek szólókat játszottak, nekem Tóth Marcell játéka ezúttal is kifejezetten tetszett.
A koncert alapvetően követte az album zenei világát, egy-két feldolgozás mellett gyakorlatilag eljátszották a teljes lemez anyagát. A feldolgozások ugyanakkor külön színt vittek a produkcióba, egy kicsit más irányba terelték a koncertet, ha nem mondták volna be, akkor is tudni lehetett volna, hogy azok a dalok kissé kilógtak a sorból. Szerencsére ennek semmilyen rossz hatása nem volt a repertoárt illetően, valóban változatosabbá tette az estét.
A koncert után azon gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha a két helyszínt és a két körülményt, amiben hallottam őket játszani, megcserélték volna. A BJC-be viszik a szaxofon-billentyű duót, és a Fat Mo's-ban adják elő ezt a produkciót, ahol talán jobban lehetett volna mulatni, táncolni. A közönségen is látszott, hogy sokan szívesen táncra perdülnének, ez azt hiszem remekül jelzi a koncert sikerét.
Zolbert és bandája nagy mérföldkőhöz érkeztek, az első nagylemez megjelenése mindig meghatározó egy előadó számára, és ez a teltházas bemutató koncert, valamint a közönség szeretete mindenképpen kecsegtető jövőt jósol. Mi pedig reméljük, hogy Zolbert nem hagyja abba, és minden egyes lemeze egyre jobb és jobb lesz, ehhez pedig véleményem szerint jó úton jár.
