Anthony Braxton Diamond Curtain Wall Quartet (USA)

2015. május 17. Művészetek Palotája, Fesztivál Színház Anthony Braxton - alt-, szoprán- és szopranínószaxofon, elektronika Taylor Ho Bynum - kornett, szárnykürt, basszustrombita, trumpbone, szordínók, kagyló Mary Halvorson - elektromos gitár, effektek Ingrid Laubrock - tenor- és szopránszaxofon

A Művészetek Palotája közönsége ismét egy rendkívül színes, zenei gondolkodásában összetett egyéniséget üdvözölhetett a Fesztivál Színházban. Anthony Braxton amerikai szaxofonost, zeneszerzőt, akinek pályája a jazz területéről indult, de zenéje napjainkban nem korlátozódik csak erre a területre. Sőt!
Európai turnéja egyik állomásaként az Anthony Braxton Diamond Curtain Wall Quartet (USA) vérbeli 21. századi kompozíciós zenét hozott el Budapestre, aminek gyökerei az afro-amerikai kultúrától a 20. századi zenén át sokféle rétegből táplálkozik.
Braxton a jazz zenei nyelvét, eszközeit, játékmódját jól ismerve a kreativitás és az improvizáció (vagy kortárs művészeti területen: interaktív előadás) híve volt, s az ma is. Ahhoz, hogy ne kategóriákban (jazz, free-jazz, avantgarde zene stb.) gondolkodjunk, érdemes közelebbről megnézni pályáját, melyet egy összetett kompozíciós filozófia hat át, a szó legszorosabb értelmében. Braxton a szaxofon mellett többféle fúvós hangszeren és zongorán is játszik.
Ő vette fel a világ első szóló szaxofon lemezét (For Alto, 1968). Ez egy végtelen lamentálás, zenei filozófia (megjegyzés: Braxton a Roosevelt Egyetemen filozófiát hallgatott) bemutatása a minden ellen lázadó amerikai művészeti avantgarde egyik kiemelkedő személyiségétől. Ennek egyik darabját Braxton egy 20. századi zeneszerzőnek, John Cage-nek ajánlotta („To Composer John Cage”), mely már irányt mutat zenei gondolkodásához. Braxton zenéje a II. világháború után – s a második bécsi iskolából (Schönberg, Webern) – kifejlődő szeriális zene (mely Cage és Stockhausen nevéhez is fűződik) elemeivel, technikájával sokban közös, ebből a zenéből sokat merített.
A híres Woodstock Jazz Festival-on Chick Corea-val közösen lépett fel, s később a Circle formációban is vele, valamint Dave Holland nagybőgőssel és Barry Altschul dobossal készítettek felvételeket, melyeket sokan az avantgarde és free-jazz kategóriákba skatulyáznak. A jazz történetének egyik eszenciája, hogy két, ilyen világhírű zeneszerző, hangszeres előadó - mint Corea és Braxton - pályája egy rövid ideig találkozzon, majd szétváljon.
Braxton – aki Bartók zenéjéről is elismerőleg nyilatkozott korábban – a győri Mediawave (1982) után többször járt már Magyarországon. Többek között közös lemezt készített Szabados Györggyel (Szabraxtondos, 1984).
Braxton kitűnő felkészültségű muzsikusokkal veszi körül magát, ez hallható volt a teltházas koncerten, melyet több mint egyórás programmal töltöttek ki.
Taylor Ho Bynum (kornett, szárnykürt, basszustrombita) egyedülálló és izgalmas hangszeres, ahogy több amerikai jazz kritika említi őt, Braxton zenekarának egyik fő hangszerese. Bynum zeneszerző is egyben, saját zenekarát vezeti emellett, de számos amerikai és angol komplex zenei projektben szerepel. A sordinos piannissimo és fortissimo hangszíneit volt lehetősége bemutatni Braxton kompozícióiban.
Némi számítógépes zeneszerzéssel – előre megírt - zenei effekt háttérre épültek rá a gitár mélyebb regiszterei, feldúsítva szinte folyamatos gitár effektekkel, melyet a gitáros bostoni Mary Halvorson (gitár) profin kezelt. Bynum-hoz hasonlóan ő is kitűnő hangszeres, s szintén zeneszerző, saját zenekarral. Braxton együttese mellett gitáros, szólista karrierjét is építi.
Ingrid Laubrock (szaxofon) játéka együtt lélegzett, reagált a zenekarral. Mindvégig azonosult a fúvósok kiemelt koncepciójával, közös egymást inspiráló előadásmódjával.
A koncepció és a zene fő vonulata Braxton elmélyült munkáját dicséri. Darabjainak egyedi notációját és sajátos, extrém lejegyzéseket említi több forrás. Együttesének tagjai végig kottából játszották ezt a kompozíciós zenét, ami nem könnyű feladat. A valószínű kottaképről némi elképzelést kaphat, aki lapozgatott már kortárs zenei grafikával és hullámgörbékkel tarkított kottát. Az álló kontroll hangszórók és a félköríves színpadi elhelyezkedés az akusztikára való törekvést és a kamara-hangzást sugallta. 
Anthony Braxton (szaxofon) hangszeres játéka megoszlott az alto és szopránszaxofon között. Aktív és vezető szerepe a koncerten látható, hallható volt. Hol részt vett a szólamjátékban, majd vezényelt, irányította a szólambelépéseket. Bár attacca – megállás nélkül – játszották a koncertet, Braxton hallható, eltérő karaktereket épített fel. Kiinduló motívumok, s azok fejlesztései indították el a közös zenei építkezést, melynek (a)tonális centrumait lehetett felfedezni. Voltak bizonyos pontok a játékban, amikor kifejezetten hangfürtök, cluster-ok szólaltak meg, erősen emlékeztetve Karlheinz Stockhausen (1928-2007) szeriális darabjaira. A zene és a matematika kapcsolata köztudott. Ezt Bach után Schönberg, Berg, Webern, Cage és Stockhausen zenéje még tovább csiszolta. S napjainkban egy ilyen elvont és összetett zenét hallgatni, mint Braxton-é, erős koncentrációt igényel, a magától értetődő mélyebb zenei ismereteket. Sokaknak ez a zenei szint már a befogadás határát súrolja, míg mások élvezik a zeneszerző által felépített szabálytalan(?), szabályos rendszert.   
Én vitatkoznék a free-jazz kategóriával, hiszen ez a zene inkább a színek, árnyalatok, hangok, hangulatok megírt festése. A jazz itt már sem ritmikájában, sem felépítésében nincs jelen. Ez valami egészen más régió. Amerikából származik az egyre népszerűbb rögtönzött hangfestés (SoundPainting) is, de Braxton-nál a kompozíciós technikának még fontos, elméleti szerepe van. Az esztétika több évszázada próbálja kibogozni a művészetben alkotott művekben rejlő rendszereket, azok felépítéseit, eszközeinek arányait. Ezzel már Goethe és a Hanslick is foglalkoztak, írtak könyveket.
Braxton egyik interjújában egy olyan univerzális vagy globális világ eszményéről beszélt, ahol a kreativitás az emberek hétköznapjainak része. Ezen keresztül a zene olyan kihívások előtt áll a mindennapokban, mely a megújulás, újítás ösztönét realitássá varázsolja. A látomásairól és középkori zenéjéről híres Hildegard von Bingen mellett Monteverdi és a 20. századi zene ugyanúgy beépült Braxton zenei világába, ahogy az afro-amerikai kultúra, a jazz nyelvezete – nyilatkozta magáról a zeneszerző.   
Braxton és együttese az Anthony Braxton Diamond Curtain Wall Quartet igazi multikulturális zenét hozott a Művészetek Palotájába, sikerrel.