JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

JazzMa.hu Olvasói Szavazólista 2015

Amilyen örömteli, hogy minden eddigi csúcsot megdöntve 5008 (ötezernyolc!) különböző e-mail címről érkezett szavazat (azért nem azt írom, hogy szavazólista, mert volt, aki csak egy nevet küldött be, volt olyan is, aki három különböző kategóriában ugyanazt a nevet írta be és csak azt küldte el nekünk elég nagy számban, meg volt olyan is, hogy egy fiatal zenekar csak magára szavaztatott a lista helyett, no meg olyan is, hogy egy teljesen kitöltött lista két hibás névvel elég nagy számban zúdult ránk az utolsóelőtti napon, de mindennek a teteje az volt, hogy az utolsó napon, december 25-én 6 olyan „megfejtés” jött be, amelyen az állt: „Az év jazzkoncertje (hazai): Trio Midnight – BJC, 2015. december 29., tehát négy nappal a koncert előtt valakik már tudták, hogy az lesz az év koncertje…), úgy felizgattam magam ezeken a durva dolgokon, hogy felhívtam Somogyvári Pétert, aki szülőapja volt 2 éve ennek az olvasói szavazólistázásnak, és megmondtam neki, ez volt az utolsó! Tehát 2016 decemberében a saját fb oldalán meghirdetheti, de a JazzMa.hu nevet nem használhatja. Osztán majd tépje ő a haját! Mindezek ellenére közzéteszem az „olvasók” (….) szavazatainak összesített végeredményét is! Annyit azért előre elárulok, hogy nem volt olyan kategória, amelyben 5008 szavazat érkezett volna. A két legtöbb szavazatot kapott (és ezzel magasan kiemelkedett az összesítésből) „Az év jazzegyüttese” (3484), valamint „Az év lemeze” (3298). A legkevesebb szavazat, számszerint 40 (igen, jól látják, negyven!) „Az év fuvolistája” kategóriára érkezett!

Több napig számláltam, így nem hogy örülni nem tudok, hanem lelkileg teljesen kiürültem!

Ezért aztán csak a két nagyon sok szavazatot kapott kategóriát sorolom fel részletesen, a többieknél (mint tavaly is) csak az első öt helyezettet írom ide kategóriánként!

 

Az év jazzegyüttese: Syrius Legacy 1031; 2. Balázs Elemér Group 856; Euro-African Playground 832; 4. Tóth Viktor Arura Trió 218; 5. Grencsó Kollektíva 156; 6. Trio Midnight 148; 7. Tzumo Exclusive 139; 8. Bágyi Balázs New Quartet 53; 9. Vár Be Q 39; 10. Jazzrael 6; 11-12-13-14-15-16. East Gipsy Band + Ektar + 1705 + Gyémánt Bálint Trió + Hajdu Klára Quartet + Tóth Viktor – Masim Badavi Players 1 szavazat


Az év jazzalbuma: „Az Ördög Álarcosbálja - Újratöltve” (Syrius Legacy) 1583; 2. „Euro-African Playground” (Euro-African Playground) 1171; 3. „Derengés” (Grencsó Kollektíva) 236; 4. „Örök szerelem” (Balázs Elemér Group) 165; 5. „Idebent-Odakint” (Sárik Péter) 130; 6. „Hajdu Klára Quartet Plays Standards…Dedicated to Chet Baker” (Hajdu Klára Quartet feat. Fekete-Kovács Kornél) 122; „Balance” (Babos Gyula) 1 szavazat

 

Az év jazzkoncertje (hazai előadó): Syrius Legacy (2015. október 17., BJC – dupla lemezbemutató!) 320; 2. Balázs Elemér Group & Rick Margitza (MÜPA, 2015. december 21.) 308; 3. Tóth Viktor Aura Trio (Opus Jazz Club, 2015. május 8.) 300; 4. Djabe (MÜPA – 2015. november 10.) 181; 5. Vár Be Q (A38 - Talentométer döntő Gála, 2015. november 8.) 38 szavazat


Az év jazzkoncertje (külföldi előadó): Joshua Redman Trio (BJC – 2015. szeptember 15.) 262; 2. Brad Mehldau Trio (Zeneakadémia - 2015. november 25.) 167; 3. Kenny Garrett Quintet (MoMkult - november 2.) 148; 4. Benny Golson & Modern Art Orchestra (Zeneakadémia, 2015. december 18.) 60; 5. David Murray Infinity Quartet feat. Saul Williams (A38 – 2015. október 10.) 43 szavazat


Az év big bandje: Budapest Jazz Orchestra 581; 2. Modern Art Orchestra 349; 3. Budafok Big Band 6; 4-5. Grencsó István Ifjúsági Szabadcsapata és Kanizsa Big Band 2 szavazat


Az év trombitása: Koós-Hutás Áron 241; 2. Pecze Balázs 200; 3. Fekete-Kovács Kornél 188; 4. Fekete István 162; 5. Barabás Lőrinc 160 szavazat


Az év harsonása: Schreck Ferenc 343; 2. Korb Attila 201; 3. Szalóky Béla 85; 4. Friedrich Károly 42; 5. Tettamanri Tamás 21 szavazat


Az év szopránszaxofonosa: Ludányi Tamás 125; 2. Ávéd János és Bolla Gábor 9; 4. Kollmann Gábor 8; 5. Dresch Mihály 7 szavazat


Az év altszaxofonosa: Tóth Viktor 287; 2. Borbély Mihály 253; 3. Soso Lakatos Sándor 150; 4. Ludányi Tamás 142; 5. Mits Márton 8 szavazat


Az év tenorszaxofonosa: Zana Zoltán 207; 2. Bacsó Kristóf 199; 3. Grencsó István 161; 4. Dresch Mihály 159; 5. Ávéd János 155 szavazat


Az év baritonszaxofonosa: Elek István 213; 2. Zana Zoltán 167; 3. Varga György 98; 4. Weisz Gábor 41; 5. Zolbert 22 szavazat


Az év klarinétosa: Fritz József 112; 2. Molnár Gyula 87; 3. Benkó Sándor 67; 4. Fodor László 54; 5. Erdő Zoltán 23 szavazat


Az év fuvolistája: Makovics Dénes 17; 2. Ávéd János 11; 3. Csejtei Ákos 9; 4. Vidákovich Izsák 2; 5. Zahár Fanni 1 szavazat


Az év zongoristája: Tzumo 269; 2. Cseke Gábor 242; 3. Oláh Kálmán 215; 4. Tálas Áron 181; 5. Gáspár Károly76 szavazat (személy szerint csodálkozom, hogy például Szakcsira és Szakcsi Bécire egyetlen szavazat sem érkezett, Szakcsi Robira is csak mindössze kettő, akárcsak Oláh Krisztiánra – Balázs Józsira 13!)


Az év billentyűse: Tálas Áron 272; 2. Balázs József 260; 3. Oláh Kálmán és Tzumo 160; 5. Sárik Péter 118 szavazat


Az év orgonistája: Premecz Mátyás 281; 2. Fassang László 59; 3. Tempfli Erik 23 szavazat (csak ők hármán kaptak szavazatot!)


Az év gitárosa: Juhász Gábor 171; 2. Gyárfás István 168; 3. László Attila 167; 4. Fenyvesi Márton 161; 5. Várallyay Benedek 38 szavazat (itt volt a legnagyobb „küzdelem”: az első és a negyedik között mindössze 10 szavazat különbség van!)


Az év bőgőse: Egri János 265; 2. Pecek Lakatos Krisztián 198; 3. Orbán György 192; 4. Barcza Horváth József 166; 5. Benkő Róbert 101 szavazat


Az év basszusgitárosa: Fonay Tibor 353; 2. Kiss Benedek 241; 3. Egri János 180; 4. Horváth Plútó József 169; 5. Pecek Lakatos Krisztián 121 szavazat


Az év dobosa: Juhász Márton 302; 2. Balázs Elemér 260; 3. Csízi László 148; 4. Pecek Lakatos András 98; 5. Bágyi Balázs 52 szavazat (vajh hogyan létezik az, hogy Kőszegi Imrére egyetlen szavazat sem érkezett???)


Az év ütőhangszerese: Mogyoró Kornél 180; 2. Czibere József 141; 3. Dés András 128; 4. Szendi Gábor 66; 5. Miklós Szilveszter 21 szavazat


Az év vibrafonosa: Tommy Vig 256; 2. Szaniszló Richárd 158 (csak kettejükre szavaztak!)


Az év hegedűse: Deseő Csaba 186; 2. Frankie Látó 161; 3. Kézdy Luca 133; 4. Sárközi Lajos 81; 5. Ferencz Péter (Peet Project) 64 szavazat (érdekességként említem, Ráduly Mihály is kapott 1 szavazatot!)


Az év különleges hangszerese: Lukács Miklós (cimbalom) 186; 2. Dresch Mihály (fuhun) 61; 3. Zana Zoltán (EWI) 28; 4. Ibro (djembe, balofon) 15; 5. Ludányi Tamás (EWI) 11 szavazat


Az év énekese: Winand Gábor 283; 2. Benkó Ákos 128; 3. Berki Tamás 87; 4. Szakonyi Milán 12; 5. Egri János, Jr. 7 szavazat


Az év énekesnője: Szőke Nikoletta 664; 2. Harcsa Veronika 518; 3. Pocsai Kriszta 187; 4. Urbán Orsi 161; 5. Fábián Juli 103 szavazat


Az év zeneszerzője: Oláh Kálmán 421; 2. Tóth Viktor 363; 3. Bacsó Kristóf 167; 4. Bágyi Balázs 51; 5. Várallyay Bendek 37 szavazat


Az év hangszerelője: Fenyvesi Márton 242; 2. Oláh Kálmán 185; 3. Grencsó István 161; 4. Fekete-Kovács Kornél 28; 5. Balázs József 14 szavazat


Az év lemezkiadója: Tom-Tom Records 247; 2. BMC Records 221; 3. Hunnia Records 213; 4. Universal Hungary 2 szavazat (erre a négy kiadóra érkeztek csak érvényes szavazatok!)

Vissza a hírekhez