Exkluzív interjú az idei Szabó Gábor-díjas Gyárfás Istvánnal
Gyafival viszonylag későn, úgy 1993 körül ismerkedtem meg, mikor épp "örökre" ki voltam tiltva a Magyar Rádióból! Kezdettől fogva szimpatizáltunk/szimpatizálunk egymással. És kb. 15 éve kapcsolatunk barátinak mondaható!
1) Örülsz? Egyáltalán, hogyan tudtad meg, hogy a Magyar Jazz Szövetség évi rendes közgyűlésén a tagság Neked szavazta meg a Szabó Gábor-díjat?
Természetesen óriási örömmel és büszkeséggel tölt el, hiszen idehaza ez a legrangosabb, szigorúan szakmai elismerés egy jazz-művész életében.
Őszintén szólva, teljesen meglepett, amikor Nyerges András barátom a közgyűlésről hazafelé felhívott, és közölte velem az örömhírt. Nem számítottam rá. Hamarosan elkezdtek izzani a vonalak, sorra hívtak a kollégák, barátok: Deseő Csaba, Berkes Balázs, Elek Pisti… Mit mondjak? Nagyon jól esett!
2) A JazzMa.hu olvasóinak nem kell Téged bemutatni, hisz az Olvasói Szavazólistán (is!) mindig Te nyersz a gitárosok között. De azért most eme ünnepi alkalomból menjünk vissza a kezdetekhez! Hogy jött Nálad a gitározás? És a jazz? Egyáltalán milyen zeneiskolákba jártál, és kik voltak a tanáraid?
Bocsáss meg a korrekcióért, de csak az első alkalommal, három évvel ezelőtt nyertem meg én az olvasói szavazólistát. Az viszont igaz, hogy a jazzma.hu szerkesztői mindkét évben engem választottak az év gitárosának. Megtisztelő!
Hogy kezdődött? Először hegedülni tanultam, majd jött a sport, az atlétika, a futás. Eközben spórolt pénzemből vásároltam egy szinte használhatatlan akusztikus gitárt, a szovjet ipar remekművét. Bár a nyaka olyan volt, mint egy villanyoszlop, mégis teljesen lenyűgözött a hangja. És még hősködni is jobban lehetett vele…
Középiskolás éveim alatt fertőződtem meg gyógyíthatatlanul a jazz-zel. 1980 körül néhány osztálytársammal együtt elvetődtünk a Marczibányi térre. Interbrass: Dés, Másik, Berki, és a kihagyhatatlan lemezhallgatások Deseő Csabával. Ott ragadtunk… Eközben otthon gyűltek a zenék a magnószalagokon: Sam Rivers, Frank Zappa, Larry Corryell, George Benson, Joe Pass…
A Vasutasok Zeneiskolájában kezdtem jazz-gitárt tanulni, Horvai Géza bácsinál. Eredetileg Babos Gyulához akartam beiratkozni. Emlékszem, percekig álltam a gitár terem óriási ajtaja előtt, hallgatóztam. Aztán megijedtem. Káprázatos gitározás szűrődött ki, Babosnak meg olyan orgánuma volt, mint Cannonball Adderley-nek…
Aztán jött a Postás Zeneiskola: Pap József, Binder Károly, Gadó Gábor. Közben elvégeztem a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolát, és hipp-hopp, a jazz-konzin találtam magam. Persze Babos Gyulánál! A mai napig óriási tiszteletet érzek iránta, zenei kvalitásai előtt. Ezekben az években kezdtek hívni zenekaraikba tanáraim: Nesztor Iván, Kovács Gyula, Regős István.
3) Kik voltak a jazzkonziban a kiszenekari gyakorlati társaid?
A konzis évek alatt mindenféle formációban kipróbáltuk magunkat, a duótól kezdve egészen a Deák Tamás vezette iskolai nagyzenekarig. Leggyakoribb partnereim a zongorista György Ákos, a bőgős Darvas Attila (jelenleg Toronto-ban él) és a dobos Jeszenszky Gyuri voltak, de rengeteget játszottunk Winand Gáborral, Munkácsi Beával, a trombitás Virág Gáborral (jelenleg az USA-ban él), Makovics Dénessel, Klement Jancsival, Hárs Viktorral és a dobos Berecz Bandival (ő hamarosan a Bikini együttesben kötött ki).
4) Hol, mikor és kikkel volt az első nyilvános fellépésed, mint jazzgitáros?
A Kandós évek alatt többször is felléptünk a kollégium klubjában „Aquarell” nevű formációnkkal, melyben György Ákos és Darvas Attila mellett gyerekkori barátom, Kuli Ferenc játszott a dobokon. Később Winad Gáborral együtt, több tehetségkutató megnyerése után lehetőséget kaptunk, hogy a hazai jazz-élet egyik szentélyében, az Új Vár Jazz Clubban koncertezzünk. Felemelő érzés volt!
5) Mi volt az első általad vezetett formáció neve?
Még a középiskolai évek alatt alakítottuk első zenekarunkat „Cameleon” névvel. A fantáziadús névválasztás természetesen kötelezett bennünket, hogy Herbie Hancock „Chameleon” című örökzöldjét minden adandó alkalommal eljátsszuk, maroknyi rajongótáborunk nem kis örömére.
Közvetlenül a jazz-konzi megkezdése előtt hívtam életre első gitár-bőgő-dob összeállítású triómat. Lenyűgözött, ahogy ezt a műfajt művelte néhány gitár-óriás: Barney Kessel, Kenny Burrell és Jim Hall. Bár akkoriban az általam vezetett trió hangzása még messze eltörpült az előbb említettekétől, mégis szép emlék. Akkoriban nagyon intenzíven ütöttem a lábammal a taktust. Emlékszem, hogy a budafoki idősek parkjában ki akarták fizettetni velem a gyeptéglát, amit játék közben kirúgtam a helyéről…
6) Velük mikor készült az első lemezed?
A trióm azóta is rendületlenül működik, bár egy-két tagcsere természetesen történt. A 90-es évek közepén rendszeresen játszottunk egy fantasztikus hangulatú kis klubban, melyet Jazz Café-nak hívtak. Itt rögzítettük 1995-ben Jeszenszky Gyurival és a basszusgitáros Czakó Petivel a Gyárfás István Trio első lemezét, a „Live at the Jazz Café”-t. A bemutató után a klub hamarosan bezárt…
Meg kell jegyezzem, hogy valamivel korábban, 1991-ben már készítettünk egy hanglemezt „Captive Dreamer” címmel. Az anyag még LP-n jelent meg (a Hungaropop kiadó gondozásában), és partnereim Winand Gábor, Hárs Viktor és Sramkó János voltak.
7) Mióta tanítasz? Eddig mely iskolákban tanítottad/tanítod a fiatal gitárosokat?
Első hivatalos, zenetanári állásomat, jazz tanszakos végzősként a Postások „Erkel Ferenc” Zeneiskolájában kaptam. Akkoriban mindenki ezt az elit iskolát tartotta a tanszak előszobájának, általában innen kerülhetett be valaki az áhított intézménybe. Ennek a gyakorlóiskolának voltam két évig a gitár-, és zenekari-gyakorlat vezető tanára.
Az állítólag pártvonalon kinevezett igazgatóval hamar összeakasztottuk a bajszunkat (valójában soha nem is volt bajszom), tehát kirúgott… Így én a következő hat évre a Salgótarjáni Állami Zeneiskolába kerültem. Szívem csücske volt, nagyon szerettem lejárni.
Ennek az időszaknak az vetett véget, hogy a XVII. kerületi Bartók Béla Állami Zeneiskola igazgatója felkért, hogy kísérleti jelleggel indítsam be a jazz-gitár oktatását. A kísérlet olyannyira sikerült, hogy azóta is ennek az intézménynek vagyok a tanára, bár a név időközben Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolára változott.
Az évek során közreműködtem a Dunaharaszti Állami Zeneiskola elindításában, ahol két évig tanítottam is. A közelmúltban pedig három éven keresztül a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének voltam óraadó tanára.
8) Az új rendelkezéseknek is megfelelsz? Elfogadták a portfóliódat? Túl vagy már a mintatanításon?
Robi, ez dráma! Közel két hónapig minden szabadidőm ráment a portfólió, a tematikus tervek, a részletes óravázlatok, a reflexiók és a prezentáció megírására. Megalázó! Úgy látom, hogy ez az egész mizéria kicsit a mai magyar valóság lenyomata. Már megvoltak a bemutató óráim, és a portfólió-védésem is, szerintem egész jól sikerült. Hamarosan megtudom a hivatalos eredményt.
Hogy az új rendelkezéseknek megfelelek-e? Tudod, én bizonyos értelemben elég régi vágású vagyok. Egyelőre úgy tűnik, hogy vettem az akadályt. De nem akarok minden áron megfelelni…
9) Mióta jársz oktatni táborokba? Eddig hol oktattál?
1986-ban, még a jazz-konzis évek alatt kérdezte meg Nesztor Iván barátom, hogy lenne-e kedvem gitárt és improvizációt tanítani az általa szervezett Szombathelyi Nyitott Improvizációs Zenei Táborban. Természetesen igent mondtam. Négy nyáron át tartottuk meg ezt az egyhetes tábort, hatalmas érdeklődés mellett.
Ettől kezdve a legkülönbözőbb helyszíneken szerveztünk egyhetes nyári zenei táborokat: Postás Zeneiskola, a Salgótarjáni Zeneiskola, a Salgótarjáni Ifjúsági Tábor, a nagyváradi Posticum, stb… Időközben kétszer tanítottam a BJO Balatonboglári Jazz Táborában is, és egy alkalommal Gonda János tanár úr is felkért, hogy tanítsak a Tatabányai Nemzetközi Jazz Táborban.
Két további tábornak vagyok alapító tanára: az immáron tizenharmadszor megrendezett szombathelyi Lamantin Jazz Tábornak, és a tizenötödik alkalommal jelentkező Debreceni Keresztény Zenei Tábornak (dics. suli). Az előbbit tartják sokan ma a legrangosabb hazai jazz tábornak, melyhez nagyban hozzájárul az is, hogy a táborral egy időben, ugyanott zajlik egy fantasztikus nemzetközi jazz fesztivál is.
Ezzel együtt számos helyről kapok felkérést mesterkurzusok, szemináriumok megtartására.
10) Mióta ápolod a magyar-román jazzbarátságot? Ennek milyen fokozatai voltak? Mikor indulsz a következő erdélyi turnéra és kikkel?
Román-magyar jazz-barátság? Több mint négy éve, amikor Bartha Csaba barátom, a Budapesti Román Kulturális Intézet akkori igazgatóhelyettese felkért a Locomotiva Jazz névre keresztelt project művészeti vezetésére. Ennek értelmében román és magyar, esetenként más országokból is csatlakozó muzsikusok munkáját kellett koordinálnom, hogy a havi rendszerességgel jelentkező, esetenként egy-két-három koncertre szervezett alkalmi összeállítás minél magasabb színvonalú produkcióval tudja megörvendeztetni budapesti és szegedi közönségét. Csaba távozásával, közel három éves harsány dübörgés után, a Jazzmozdony sajnos végleg leállt…
A román és az erdélyi magyar jazzmuzsikusokkal való kapcsolatom természetesen sokkal régebbre nyúlik vissza. Közel húsz éve kezdtem el arrafelé koncertezni. Ha jól emlékszem, az első meghívásomat Temesvárról kaptam, attól a Kamocsa Bélától, aki a helyi blues- és jazz élet motorjának számított. Néhány éve bekövetkezett tragikus haláláig jó baráti kapcsolatot ápoltunk.
Pontosan két hét múlva indulunk a következő erdélyi turnénkra az orgonista Premecz Matyival és a dobos Badics Márkkal. Terveink szerint Csíkszeredán, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron fogunk fellépni.
Most nézem a noteszt, hogy utána egyből egy másik turné következik, amikor is többek között Bukarestbe, Ploiestibe és Brassóba is ellátogatunk. Ezen a koncertkörúton a frissen megjelent lemezünket fogjuk bemutatni a Sárik Péter trióval és a lenyűgöző énekesnővel, Luiza Zan-nal.
11) Most hogy Szabó Gábor-díjas lettél, nem gondolod, hogy itt az idő egy újabb Gyafi CD-re?
Dehogy nem! A Gyárfás István trióval hamarosan kijövünk egy új anyaggal. A bőgős Oláh Zolival és a dobos Cseh Balázzsal legendás magyar rajzfilmzenéket hangszerelünk át trió-felállásra. Izgalmas újra meghallgatni a Gusztávot, a Vízipókot, a Mekk Eleket, a Mirr-Murr-t, a Frakkot, a Dr. Bubót, vagy épp a Nagy Ho-ho-horgászt. Ezek igazi zenei gyöngyszemek!
Sőt! A nemrég bemutatott tíz tételes, Hammond orgona-gitár-dob formációra írott „Organ Grinder’s Suite” című művemet is tervezem CD formájában megjelentetni. Itt a partnereim Premecz Matyi és Jeszenszky Gyuri lesznek. Hamarosan elkészül a „Modern Zsoltárok” című, bibliai témákon alapuló dalciklusom is. Talán abból is lesz lemez. Meglátjuk…
12) Mindkét fiad jazzmuzsikus. Ők hol tanultak, illetve tanulnak? Bemutatnád őket?
Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy mindkét fiam szintén ezt a rögös, ám rengeteg örömmel járó pályát választotta. Az idősebbik Attila, tavaly tett sikeres mestervizsgát a Conservatorium Van Amsterdam jazz-dob szakán. Azóta javarészt Hollandiában él, de gyakran hívják őt Európa legkülönbözőbb országaiba koncertezni, lemezfelvételekre, és szerencsére viszonylag sűrűn tud hazalátogatni is. Épp az imént újságolta, hogy vett egy repülőjegyet Amerikába. Retúr jegyet…
A fiatalabbik Peti, szeptemberben kezdte meg jazz-zongora tanulmányait a Kunstuniversitat Graz-ban, ápolva ezzel a családi hagyományt, egyben követve a példaképnek számító (anyai) nagypapát, Zágon Ivánt, aki az ország egyik első jazz-zongoristájának számított. Odáig van a városért, sokat gyakorol, az énekesnők szétszedik…
Számomra felemelő érzés volt, amikor nyáron az iF Café-ban együtt játszhattam velük és fantasztikus (szintén Szabó Gábor-díjas!), bőgős barátommal, Berkes Balázzsal.
13) Hol lépsz fel legközelebb?
Ma este 8-kor a Ladó Café-ban fogok játszani a rendkívül invenciózus énekesnő, Mózes Tamara és kiváló bőgős barátom, Sárkány Sanyi társaságában. Úgyhogy mindjárt indulok is…
