JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

Exkluzív interjú Bágyi Balázssal a május 5-i lemezbemutató koncert kapcsán

Bágyi Balázs már január végén jelezte felém, hogy februárban nem lesz fellépése, mert zenekarával megy a stúdióba. Gondoltam megkérdezem, hol tartanak most…

-pap5860rn.jpg


1) Balázs, Te vagy a Magyar Jazz Szövetség elnöke (az is sok elfoglaltsággal jár), plusz az amerikai-magyar, vagy inkább magyar-amerikai Eastern Boundary nyugat-európai turnéjáról épphogy hazaértél. S máris itt a Bágyi Balázs New Quartettel a második lemezed bemutatója. Hogy győzöd ezt energiával?

Igen, hát sűrű az élet, a tavalyi év is dolgos volt, és hát az idei nemkülönben. Nyilván minden alkotónak megvannak a maga technikái, hogy miből töltődik, hogyan tartja karban magát fizikailag, szellemileg, lelkileg, illetve a túlélési stratégiák is, ha esetleg besokkalna egy–egy időszakban. Alapvetően strapabíró alkat vagyok, tele energiával és ötlettel. A belső erő, csakúgy, mint a tehetség, vagy a kreativitás adomány. Maga az a tény, hogy éjjel-nappal a zenében, a zene körül létezem, hatalmas kiváltság, amiért minden nap hálás vagyok. Mi, legalább is a New Quartet-tel mindenképp, úgy lépünk fel alkalomról-alkalomra, mintha az mindig egy ünnep lenne, ahol lehetőségünk van adni és kapni, gyakorolni a megosztást. Az energiacsere a muzsikus partnerekkel a színpadon, a koncertterem közönségével és általában az emberekkel kisebb és nagyobb közösségi formában, mozgásban tartja ezt a cirkulációt. Ha ez megreked, ha blokk keletkezik, akkor elindulunk lefelé. Én úgy érzem, hogy húsz éve csak felefelé megyek, az utóbbi években meg különösen. Egy megnövekedett és magas rezgésszámon alkotok és élek, az elért eredmények, a siker, csak töltenek és töltenek. Az én sikerem fő titka úgy érzem, hogy én nem várok semmire és senkire, megyek előre, megteremtem, amit kigondoltam és amiben hiszek. Van, hogy fáradt vagyok persze, de csak a fizikai testem, a lelkem soha.

Meg van egy hátországom, a családom tekintetében. A feleségem és a gyemekeim sokat adnak, bár keveset kapnak belőlem sajnos, ez az életforma és ritmus nem kedvez a családi életnek. Az igazi hős a történetben tehát nem is én vagyok, hanem ők, akik néha csak nézik, hogy merre cikázom…


2) Mikor kezdted komponálni ez a többtételes jazz szvitet?

A frissen rögzített és most bemutatásra kerülő Continuity Jazz Suite–et tavaly év végén írtam, egy tétel volt mindössze, ami ezen időszakot megelőzően keletkezett.


3) Egyáltalán, kik hatottak Rád a jazztörténelem ikonjai közül, akik szintén szvitszerű hosszabb terjedelmű műveket tettek le az asztalra?

Két ikonikus figurát és alkotást kell mindenképp megemlítenem, Sonny Rollins “Freedom Jazz Suite”-jét és John Coltrane “Love Supreme”-jét. Ezek mind egységes, összefüggő, tételszerűen szerkesztett művek, nem egymástól független kompozíciók és track-ek egy lemezen. Az elgondolás, a formálás hasonló nálam is, de a zene nem pusztán amerikai jazz, swinges tétel is csak egy van. A szvit-szerű kompozíciós elrendezés a klasszikus zenében, nevezetesen a barokk korban született, ahol táncok összefűzése volt. Mára a szvit tágabb értelmezést nyert ugyan, de egy központi hangnemiség, egy stilisztikai, hangszerelési egységesség nálam is érvényes. A Continuity-ban megjelennek repetitív, minimálzenei elemek is a XX.sz.-i kortárs zenéből, van tétel, ami kifejezetten mantra-szerű és vannak robbanékony, dinamikusabb részek is.


4) Zongorán komponálsz, vagy csak hallod belül ezeket a hangokat és utána rögtön kottapapírra is veted? Vagy hogyan működik a zeneszerzői vénád?

Zongorán komponálok, általában otthon a saját hangszeremen. Teljesen hagyományos eszközökkel, kottapaír, ceruza, radír. Nem használok számítógépet. A kotta is kézzel írott formában kerül kiosztásra a zenekarnak. Megszokták már, meg azt mondják, szép és rendezett a kottakép…

Van, hogy jön egy ötlet, gyorsan leírom aztán később dolgozom ki, van, hogy egy nap alatt meglesz egy darab. Van, hogy este odaülök és hajnal lesz mire lefekszem. Ha van határidő akkor úgy rendezem, hogy többet tudjak ezzel a tevékenységgel tölteni, ha nincs, akkor csak hagyom magam, hogy érjenek a különböző inspirációk, amik egyszer csak majd zenévé és konkrét művé rendeződnek.


5) Tudom, hogy Ávéd Jani, Oláh Dezsőke és Oláh Péter a hazai jazzélet kiemelkedő tehetségei. Viszont a 2014-es CD-tek nem ennyire komplex zeneművek megjelenítésére szolgált. Nem félsz attól, hogy túl nehéz lesz a közönségnek ezt az zenét befogadnia?

A zenekar tagjai tényleg nem véletlenül azok akik, illetve nem véletlenül vannak mellettem, alkotó társként. Különösen igaz ez Oláh Petire, akivel az idén húsz éve vagyunk egy ritmusszekció. Olyan, mint egy házasság, mindent tudunk egymásról. Nagyon fontos az a többlet és egyedi megformálás, amivel hozzájárulnak a darabok hangzásához. Ebben a felállásban első albumunk, az “Easy Landing” anyaga tényleg más, nyolc önálló, egymástól független számból áll, ám a stilisztikai egységesség ott is érezhető, és sikerült néhány veretes darabot komponálnom, a visszajelzések ezt mutatják. Ez az új anyag nem hiszem , hogy nehezebb lenne, sőt talán az átgondoltabb szerkesztés miatt jobban is befogadható. Nem akarok nehéz zenét írni, világos struktúrákkal és kantábilis jellegű dallamokkal dolgozom, ha a mögöttes harmóniák összetettebbek is. Van benne egy-két gyönyörű melódia. Azért teszteltük persze mielőtt felvettük, többször is eljátszottuk egyben koncerten. A zenekar közeli, bennfentes rajongóinak nagyon tetszett, és sikerrel volt már nemzetközi megmérettetésben is része.


6) Hogyan jutottál el a Tom-Tom Recordshoz? Dorozsmai Péter mit szólt, mikor felhívtad, hogy jelentesse meg a BBNQ "Continuity Jazz Suite" című CD-jét? Azonnal ráállt a kiadásra, vagy egy kicsit győzködnöd kellett?

A dolog ment a maga útján. Mivel ott vettük fel az anyagot, adódott a lehetőség, Pétert nem kellett győzködni, tetszett neki a banda is, meg a zene is. Olyan összhangban jött létre ez az együttműködés, mintha sok éve együtt dolgoznánk, pedig előtte sosem találkoztunk. Mégis az első és egyetlen megbeszélés során megállapodtunk minden részletről a gyártásra és az elszámolásra vonatkozóan. Szerintem a kiadó image-éhez és repertoárjához is tudunk különlegeset hozzáadni, talán jó referenciák vagyunk nekik is. Nagyon sokoldalúak és nyitottak, bár ez a jazz azért más jellegű, mint amilyen jazz albumokat eddig megjelentettek. Én eddig minden zenémet magam adtam ki, de most már, elsősorban a digitalis értékesítés térhódítása miatt, ezt a részét nem tudom vinni. Muszáj a segítség és ebben egy jól bejáratott, megfelelő technikai és humán erőforrással rendelkező profi kiadó sokat tud nyújtani. Volt NKA-s pályázati pénz is a lemezhez, úgyhogy ez csak megkönnyítette a dolgunkat.


7) Mikor és hol lesz a lemezbemutató koncert?

A lemezbemutatóra május 5-én csütörtökön 20 órakor kerül sor a Budapest Jazz Clubban. Lesznek a normál jegyek mellett nagyon kedvező árú CD-s jegyek is, illetve a helyszínen az album meg is vásárolható majd.


8) Sok sikert a hangversenyhez és a CD-hez.

Köszönöm és várunk mindenkit sok szeretettel!


bbnq.jpg

Vissza a hírekhez