ÚJRA HAJÓN SZÓLT A SYRIUS ZENÉJE
Pünkösdvasárnap este két zenekar lépett fel egymás után az A38 hajó koncerttermében. A húszéves fennállását jubileumi turnéval, és egyben lemezbemutatóval ünneplő New York-i Sex Mob volt beharangozva főattrakcióként, előzenekarként pedig a szintén jubiláló, 25. fellépését ünneplő Syrius Legacy.
Lehet, a véletlen műve, de jobb helyen nem ünnepelhette volna 25. koncertjét a 2014 nyarán a Syrius örökségének továbbvitelére alakult zenekar. A hajó ugyanis fontos helyszíne volt a hetvenes évek elején játszó legendás gárdának is. Igaz, az egy másik hajó volt. A pesti oldalról, a Vigadó téri Hajóállomásról indult, és egy nagy kört téve ide érkezett vissza. A rakparton vártunk toporogva a bebocsájtásra, aztán indult a küzdelem a legjobb ülőhelyekért. Olescher Tamás és Szabó Gyula csatlakoztatta a Supraphon sasszét az erősítőhöz, amíg az első jam zenekar összeállt, lemezről szólt a zene. A nyitószám mindig Frank Zappa 72-ben megjelent „Grand Wazoo” lemezéről a B oldal 2. száma volt, az „Eat That Question”, Zappa és George Duke fantasztikus szólóival. Elindult a hajó, megjöttek a zenészek, és elkezdtek játszani, Szakcsi, Kőszegi, Pege, Babos, Johnny Lambizi… A szünet után, a második részben jött a Syrius. Ráduly, Orszáczky, Pataki, Veszelinov és Baronits…
A budai oldalon állomásozó A38 hajón most is jobb lett volna, ha felcserélve a sorrendet, a Syrius Legacy játszik másodikként. A két éve alakult zenekar már a kezdettekkor a nagy elődhöz méltóan szólalt meg. Azóta még jobban összekovácsolódott a társaság, jól kihasználva, hogy tenoron és alton két egyenrangú szaxofonos játszik, ellentétben a legendás felállással, ahol a tenoron, szopránon és fuvolán egyaránt remeklő Ráduly Misi mellett az altszaxofon csak asszisztált. Ráadásul Ludányi Tamás kitűnően fújja a szopránt is, így a tenorosnak elég a szaxofon mellett a fuvolára koncentrálnia. A Kínában turnézó Vidákovich Izsák helyett ezen az estén Ávéd János tenorozott és fuvolázott, gond nélkül illeszkedett az együttesbe. Nemcsak a „Balance”-ot tartotta, új színt, új ötleteket hozott a zenébe. Érdekes volt, amikor az „A kiáltás méhében” című Ráduly szám bevezetőjében a szaxofon billentyűinek pengetésével csalt ki hangokat, hasonlóan, mint amikor a zongorista benyúl a húrok közé. Tempfli Erik nevét is egyre jobban megtanuljuk, nagyon jól ráérzett a Syrius világra, mára magabiztosan tudja ehhez a zenéhez saját, egyéni elképzeléseit adni. Fonay Tibort a fiatal basszusgitáros nemzedék egyik legjobbjaként tartják számon, ezt a legkülönfélébb formációkban bizonyítja is. Nehéz örökséget vett át, mert Orszáczky emblematikus alakja volt a nagy előd zenekarnak, csakúgy, mint Ráduly. Nem Jackie szerepkörét vitte tovább, mint ahogy a zenekar sem „a” Syrius másolata akart lenni. Itt nem frontember, de az együttes motorjaként ebben a felállásban is építkezni lehet játékára. A doboknál a ritmusok diktálása közben Benkó Ákos énekli a dalokat. Ákos is a saját hangján szólal meg, mely viszont hangszínében, és kissé rekedtes hangzásában emlékeztet arra, ahogy egykor Orszáczky énekelt.
Pünkösd, hosszú hétvége, ennek ellenére a terem menetközben szép lassan telítődött. A Syrius Legacy megtette kötelességét, forró hangulatot teremtett. Többen sajnálkoztak, hogy nem játszanak tovább, de a menetrendet illő betartani. Következett a Sex Mob.
Az amerikai együttesről az elmúlt húsz évben nem sokat hallottam. Érdekesség, hogy a zenekart alapító, 1961-ben született trombitás, Steven Bernstein (Nem tévesztendő össze a szintén 1961-es születésű Marc Bernstein szaxofonossal) megtanult szopránharsonázni is, ami egy, a trombita hangját és a harsona játékmódját ötvöző hangszer. Jól vette észre, hogy egy olyan trombitás mezőnyben, ahol többek között csak a korosztályából Wynton Marsalis (1961), Terence Blanchard (1962), Dave Douglas (1963), Roy Hargrove (1969) is játszik, csak valami extra dologgal lehet kitűnnie. Ez sikerült is neki, és megtalálta azt a zenét, ami könnyebb utat talál egyes rétegek füléhez. "Rájöttem, hogy a jazz-zenészek mindig is ezt csinálták. Játszották a mindenki által jól ismert számokat, és miután mindenki felismerte azokat, a saját képükre alakították azokat. A jazz régen népszerű volt. Az emberek elmennek egy koncertre, élvezik a zenét, hazamennek, lepihennek. Ez ilyen egyszerű. Ezt a szellemiséget hozzuk vissza." – nyilatkozta, miután rátalált zenéje ideológiájára. Ehhez jó nevű zenészeket nyert meg, a John Zorn féle Masada-ból, a Lounge Lizards-ból ismerhető arcokat. A bőgős Tony Scherr és a dobos Kenny Wollesen tavalyelőtt Bill Frisell ritmusszekciójaként lépett fel Magyarországon, de Steven Bernstein is járt már nálunk. Vasárnap este első hallásra különös, extravagáns zenét játszottak, melyben fellelhetők voltak a free elemek éppúgy, mint a klezmer dallamok. Magabiztos hangszerkezeléssel, sok humorral, olykor bohóckodva adták elő repertoárjukat, jazz-, pop-, rock- és filmzenék sajátos feldolgozását. Punk jazz, ha mindenáron valahogy jelzőt keresek stílusukra, de inkább buli zene a találóbb. Tény, hogy a közönséget jól felrázták…
Előzenekarként szívesebben elszórakoztam volna velük abban a boldog tudatban, hogy a második részben jön majd a Legacy, Benkó, Ludányi, Tempfli, Fonay, és Ávéd.
