Chet Baker est az Opus színpadán
A méltán népszerű és közkedvelt magyar énekesnő, Hajdu Klára a saját nevével fémjelzett kvartettjét hozta magával csütörtök estére az Opus Jazz Club színpadára. A 2008-ban létrejött formáció csak tavaly ősz óta működik a jelenlegi felállásban: Hajdú Klára (ének), Oláh Krisztián (zongora), Soós Márton (bőgő) és Hoff Marcell (dob). Így jelent meg, szintén tavaly ősszel, a zenekar második albuma, amelyet Chet Baker tiszteletére adtak ki, az ő dalait, illetve az általa gyakran játszott standardeket dolgozták át saját képükre. Ebből az anyagból kaptunk egy kis ízelítőt mi is ezen az estén.
A zenészek szépen körbejárták Chet Baker négy évtizedes munkájának gyümölcsét, a repertoár véleményem szerint kiválóan lett válogatva, természetesen a legismertebb slágerek azért helyet kaptak, legyenek azok akár a legendás trombitás szerzeményei, vagy általa gyakran játszott örökzöldek. Azokat a dalokat, melyeken Baker elsősorban énekelt (lásd például a „Chet Baker Sings” című album), kvartettben is remekül elő tudták adni, de az este nagy részében (és a lemezen egyaránt) a trombita és a szárnykürt kíséretet (és szólókat) Fekete-Kovács Kornél biztosította. A hangsúly így nyilvánvalóan rájuk helyeződött, a zongora-trombita-ének hármas pedig remekül adta vissza az eredeti dalok hangulatát, ugyanakkor mégis egyéni megközelítésből tették ezt. Klára és Kornél saját bevallásuk szerint is nagy rajongói az amerikai művész munkásságának (de ezzel valamilyen szinten nyilván az egész zenekar is azonosul, és itt a közönség is), ezért aztán nagy hozzáértéssel, inspirációval, és kellő érzékenységgel nyúltak hozzá a dalokhoz. A végeredmény így mindig nagyon jól szólt, akár nüánsznyi változások voltak, akár egész sajátos átalakításokkal adták elő őket – pl. az „I Fall in Love Too Easily” c. dal csak ének-trombita felállásban szólalt meg, fantasztikus volt. Nekem általában a balladák közelebb állnak a szívemhez, mint a tempósabb, bebop jellegű dalok, de itt számomra nem különült el olyan élesen a kettő. Azért a „My Funny Valentine”, vagy az „I’m Old Fashioned” nagyon el volt találva, Hajdú Klára hangjának a karaktere kifejezetten emlékeztet Chet énekére (talán számomra még Frank Sinatra hangja is hasonló volt, bár ezt nehéz körülírni, hogy miért, hallgassa meg mindenki, és döntsék el, hogy egyetértenek-e velem). Külön örültem, hogy olasz nyelven is hallhattunk dalokat, amelyeket Baker itáliai tartózkodása alatt írt, vagy játszott előszeretettel. Innen is kiemelném a saját szerzeményét, a fiának írt altatót, a „Chetty’s Lullaby” című dalt, amelyet zseniálisan dolgoztak át.
Bár az egész zenekar kitűnően játszott, Oláh Krisztiánt még külön is szeretném kiemelni (szubjektív szempontból). Kétségtelen, hogy ígéretes tehetség, a generációjának egyik legkiemelkedőbb tagja, és hallottam már őt többször is korábban játszani, saját zenekarral is, számomra azonban mégis most került arra a szintre, amit a nálam nagyobb szakértők már korábban megítéltek neki. Ebben nyilván szerepet játszik az egész zenekar, még nagyobb szerepet játszanak maguk a dalok, de bennem most tényleg olyan érzés volt, hogy ha hozzányúl a billentyűkhöz, abból csak jó sülhet ki. Persze Chet Baker zenéjében fontos szerepet kap a zongora, úgyhogy a lehetőség adott volt, hogy kibontakozzon, de nekem mégis felülmúlta a várakozásaimat, és ezért külön elismerésem számára.
Többször leírtam már, hogy az énekes jazz nem tartozik a kedvenceim közé, de ezúttal teljesen más élményt kaptam, és nem csak Klára kellemes, karakteres hangjának köszönhetően, hanem az egész zenekarnak is. Sajnáltam, hogy nem volt kicsit hosszabb a koncert, még csodálkoztam is, hogy az egyébként teltházas közönség hova siet annyira, hogy még ráadásra se „kényszeríti” a zenekart – pedig láttam az arcokat, hogy másnak is nagyon tetszett. Két külföldi fiúnak sajnos néha túlságosan is tetszett, és nem csak a közönséget, de a zenekart is zavarták a viselkedésükkel, de ez legyen a legnagyobb probléma, a zenészek igyekeztek jól lereagálni a helyzetet. Mindent összevetve fantasztikus koncert volt, elejétől a végéig minőségi, élvezetes, „emészthető” muzsika, amint egy kivételes muzsikus örökségét öt remek zenész közvetítette nekünk.
A szervezőknek és a zenekarnak köszönöm az élményt, illetve a fényképezéshez nyújtott segítséget és a kíséretet köszönöm Jobbágy Boginak.
