Keith Jarrett - ahogy én látom
Néhány nap és újra Budapesten lép fel minden idők egyik legnagyobb jazz-zenésze, az amerikai zongorista Keith Jarrett. Szólóban, mert a Standard Trio (Gary Peacock - bőgő, Jack DeJohnette - dob) utoljára 2014. november 30-án New Jersey-ben "volt együtt" - ha igaz. A júliusi koncertre percek alatt (!) fogyott el az összes jegy - természetesen totál teltház lesz a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Biztos lesznek "irigyeim", mert én is ott leszek...
Tavaly csak hét, idén eddig három szóló koncertet adott Jarrett – a napokban indul európai turnéja, melynek állomásai a következők: július 3-a Budapest, 6-a Bordeaux, 9-e Bécs, 12-e Róma, 16-a München. Vagyis: két hét alatt öt fellépés! (Csak zárójelben merem leírni, hogy a legutolsót is megnézem.)
Jarrett - ahogy én láttam
Első és második "találkozásunk" 1989 márciusában, a Zeneakadémián volt: 20-án Purcell, Mozart, Hindemith és Bartók műveit játszotta. Erre a koncertre sikerült az utolsó pillanatban, már "csak" a színpadra jegyet szereznem (200 Ft-ért!) - hihetetlen élmény volt! "Beszélgetett", kedélyesen konferálta a felhangzó darabokat, időnként "sétált" a színpadon - barátságosan viselkedett. Játékára - több mint 27 év távlatából - csak halványan emlékszem...
22-én két részben (kétszer kb. 45 perc) szóló improvizációkat adott elő. A zenéről, bevallom, "keveset" tudnék írni (egyébként sem lenne könnyű) - de a körülmények érdekesen alakultak. Jegy hiányában – az utolsó szalmaszálba kapaszkodva - felkerestem a nézőtéri felügyelőt:
tudna-e segíteni? Tudott... Gondolom, ez volt az egyetlen koncert a Nagyteremben, amikor a sorok között is álltak az emberek. (Ma már ez lehetetlen lenne: néma csendet "követel"; minden fellépése előtt hirdetik, hogy a későn jövők csak a szünetben foglalhatják el
helyüket.)
Montreux-ben kétszer láttam nagyszerű trióját: 2000-ben és 2010-ben. (Erről már írtam honlapunkon.)
Jarrett - ahogy én látom
Szóval másfél éve egyedül lép fel. Idén múlt 71 éves - biztos nem akar már alkalmazkodni senkihez és semmihez - talán érthető.
Az első szóló felvétel, amit annak idején hallottam tőle a "The Köln Concert" (1975) volt - aki még nem ismerné, sürgősen pótolja.
(Életrajzi vonatkozásai, számtalan szóló improvizációja és egyéb munkásságának méltatása nem ezen írás témája.)
Akkor tehát: ahogy én látom. Azt inkább hagyjuk, hogy már mindent megírtak róla - meg hasonlók...
Mert minden rigolyája ellenére nem győzöm csodálni. Mert rémtörténeteket mesélnek: nyilván sokan hallották már kívánságait, feltételeit a koncertek előtt, és nem utolsó sorban magas fellépti díját vele kapcsolatban.
Azt gondolom, hogy a legnagyobbak nem könnyű "fiúk" - elég, ha Miles Davis, John Coltrane, vagy Bill Evans (a zongorista) nevét említjük (és a felsorolás messze nem teljes).
Viszont a hangszereikkel csodát műveltek - Jarrett még ma is. Na, talán ez a lényeg. Minden más mellékes.
Így lesz ez most is? Várhatjuk a csodát? Megvan még a motiváció?
Nem tudom, de remélem. Hat éve láttam utoljára élőben, azóta csak az újabb lemezekről próbálom megfejteni, hogy "merre jár". A régebbi (pár éve kiadott) felvételek ("Sleeper", "No End" - elektromos gitárral!, "Hamburg '72") nem mérvadóak. De a Charlie Haden-nel készített két duólemez ("Jasmine" - 2010 és "Last Dance" - 2014), valamint a 2011-es "Rio", a 2015-ös "Creation" (mindkettő szóló) igencsak figyelemre méltóak.
Miért is csodálom? Mert az élet súlyos nehézségei mellett maradandó alkotásra képes - sorozatban. Harminc év után vált el a második feleségétől - tudtommal egyedül él egy eredetileg a XVIII. Században épült kastélyban, a saját farmján - amikor éppen nincs úton.
És "néha" leül a zongorához – most már egyedül a színpadon - "varázsolni" - de mintha akkor érezné igazán jól magát.
