Light My Fire - PB a MoMKult-ban
Egy általam régen várt "vendég" lépett fel 2016. november 27-én a Csörsz utcában: Patricia Barber - énekesnő, zongorista, dalszerző, zenekarvezető. Először Budapesten - 2005-ben a Debreceni Jazz Napokon és 2007-ben a Gyulai Vár Jazzfesztiválon már járt Magyarországon. Egyéni, azonnal felismerhető alt hang; bátor, igazán "vagány", virtuóz hangszerkezelés; különleges saját szerzemények és ismert darabok feldolgozásai - köztük a címben említett The Doors kompozíció.
A Chicago-ban született Művésznő néhány napja múlt 61 éves. 1989 óta jelennek meg saját neve alatt lemezei, melyek attól (is) váltak érdekessé, hogy más műfajok "mindenki" által ismert számait a "saját képére" formálta, például: a "The Thrill is Gone"-t, az "A Taste of Honey"-t, a "Black Magic Woman"-t, vagy a "Norwegian Wood"-ot és a "The Fool on the Hill"-t. A gyakran változó felállású "alaptrió" (zongora- bőgő-dob) mellett többnyire gitáros, szaxofonos és/vagy ütőhangszeres is közreműködött az eddig megjelent felvételeken. De azért Barber abszolút dominanciája mindvégig megvolt-megvan.
Szégyen, vagy nem: először járok a MoMKult-ban. Színházterem, viszonylag magas jegyárak (az 5. sorban 11400 Ft), fél óra késés - aztán amikor megszólal a zene mindezt elfelejtjük. Tökéletes hangosítás, teltház - a közönség áhítattal, néma csendben figyeli az "eseményeket". Rövid tapsok, de csak a számok között.
"In Your Own Sweet Way" (Dave Brubeck), "Blue Bossa" (Kenny Dorham). Majd az "I Could Have Danced All Night" a "My Fair Lady"-ből - a Művésznő dúdol, "dünnyög", nyög, suttog és persze szenzációsan énekel és zongorázik. A kíséret (Patrick Mulcahy – bőgő és Jon Deitmeyer - dob) visszafogott, szerényen tökéletes (már megint ez a szó...).
Egy csodálatos, érzelmes Barber-Mulcahy duó, egy Jacky Terrasson kompozíció (éppen aznap 50 éves!) és egy Frank Sinatra dal után 25 perc szünet - emésztjük a hallottakat.
"Caravan"-nal indul a második rész: hatásosan, dob-bőgő bevezetővel, teljesen más hangvétellel, mint amit "megszoktunk" a számtalan feldolgozás hallgatva. Egyébként is jellemző erre az intellektuális, intelligens zenére, hogy más, mint a "többi". Nehéz megfogalmazni, Barber közvetlenül "tudatja" velünk minden számban a lelkében dúló viharokat, örömöket, bánatokat. Teljes átéléssel, hangjával, vagy zongorajátékával. Legyen az "táncos", vagy komoly mondanivalót tartalmazó darab. És nem "virtuózkodik", minden hang a helyén van; nagyszerű partnerek ebben a zenésztársai is, szép, "kerek" szólókkal.
Abszolút (nem mertem leírni, hogy tökéletes...) összhang és egymásra figyelés. Érzi a hallgatóság, hogy "valami" történik: ebben a részben sokkal élénkebb a tetszésnyilvánítás. "Company" és egy-egy duó - kíváló a dobossal is!
A koncert csúcspontja (talán) Barber "Scream" ("Smash - 2013) című elképesztő szerzeménye - de már nem dobálóznék tovább a magasztaló jelzőkkel...
Két ráadás: az említett "The Doors"-dal után a "Norwegian Wood" - méltó befejezés.
Fekete(ruhás) Varázslatos Hölgy ("Black Magic Woman") - jó lett volna ezt is hallani, de most "csak" láttuk...
