Keresés

Hírek


A Bartók konzisok nagyközönség előtt vizsgáztak

Alig kezdődött el a 2017-es év (és az alkalmat megragadva kívánok nagyon boldog új évet a cikk, és a JazzMa.hu olvasóinak!), és a Bartók konzi diákjai már készülhettek is a szokásosnak mondható, BJC-ben tartandó vizsgakoncertre. A felkészítő tanárok (akik szép számmal foglaltak helyet a legelső sorokban) a tudásuk legjavát igyekeztek átadni, hogy a magyar jazz következő generációja méltán lépjen elődeik nyomába.

A koncert előtt már kaptam az instrukciókat, hogy Csuhaj-Barna Tibor tanár úrtól kérjek egy program leírást, amivel majd könnyebb dolgom lesz megírni a cikket, illetve hogy nyugodtan emeljek ki zenészeket, akik nekem a legjobban tetszettek. Az előbbivel nem volt gondom, az utóbbival akadtak nehézségeim, de ne szaladjunk ennyire előre.


20170103-190934.jpg


20170103-190916.jpg


A kiírt 7 órás kezdés, ahhoz képest, hogy nyilvánvalóan sok előkészületet igényelt az este, nem is csúszott sokat. A korai kezdés indokolt is volt, hiszen rengeteg különböző formáció kapott szerepet néhány szám erejéig, ily módon szerencsére nem nyúlt nagyon késő éjszakába a koncert.

Elsőként Lakatos Ágnes tanárnő vezényletével adtak elő két dalt a vokalisták, a „Route 66” és a „This Masquerade” is nagyon szépen szólt, számomra viszonylag szokatlan volt az a cappella egy jazz koncerten, de épp emiatt (és mert tényleg jól sikerült), egy üdítő kezdés volt.


01.jpg


02.jpg


03.jpg


Ezután következtek a zenekarok, hatan az első felvonásban, és kilencen a másodikban. 15 mini-koncertről külön-külön nem igazán látom értelmét hosszasan értekezni, de azért néhány dolgot mégis kiemelnék. A programot direkt külön lefényképeztem, így aztán a zenészek nevével és a számok felsorolásával sem kell külön foglalkoznom.

Az első zenekar 4 számot játszott, amik közül nálam a „Nearness of You” című standard kiemelkedett. Parragi Rebeka hangja nagyon szépen töltötte be a teret, miközben a kíséret szép lágyan illeszkedett hozzá, nagyon gazdag hangzásvilággal, és szép szólókkal. A hét zenész (bár egyszerre nem voltak mind a színpadon) jól játszott, a többi szám is szépen szólalt meg.

Utánuk két szám erejéig egy négyfős zenekar következett, akik nagy örömömre George Gershwin: „A Foggy Day” című szerzeményét adták elő. Ez egy nagyon szép dal, és szépen is tálalták, le a kalappal a fiúk előtt.

Ezután egy hatfős zenekar jött, akik az „Afro Blue” című jazz-slágert az est folyamán már másodszor adták elő, illetve az Art Blakey zenekarától ismert „Dat Dere” című dalt is játszották. Kissé talán előrerohanok, de nekem talán ez a zenekar volt a kedvencem. Félreértés ne essék, a zenészek egytől egyig nagyon jók voltak mindegyik formációban, ez inkább az én szubjektív véleményem és ízlésem. Egy kicsit elhagyták a korábban domináló swing talaját, és némi tempós blues mellé rakták az egyéni teljesítményeket, a zenészek mellé Nagy Babos Rebeka hangja remekül illett.

Utánuk egy számomra kellemes meglepetés következett, egy ismerősöm, Cseh Péter gitáros vette át a színpadot triójával, és egy klasszikust, a „Moon River” című számot játszottak el (ami néhányaknak talán az Álom luxuskivitelben c. filmből is ismerős lehet). Nem tudtam, hogy ő is zenélni fog ezen az estén, úgyhogy örültem neki, amikor felkonferálták őket, és ezt a dalt is szeretem, jól játszották. Miután elhagyták a színpadot, ismét egy nagyobb létszámú zenekar következett, hatan léptek színpadra (a hetedik, Berki Attila zongorista betegség miatt nem tudott jelen lenni, ezúton is jobbulást neki). Törőcsik Hanna energikusan énekelt, egyedi hangszíne sokat hozzátett a zenéhez. Illetve itt külön kiemelném Csömör Krisztiánt, akinek az ujjai a szaxofon billentyűit és a gitáron a bundokat egyaránt szépen járták.

Az első felvonás befejezéseként egy kvartett következett, akik Wayne Shorter „Yes or No” című dalát adták elő. Kormányos Gergő nagyon szépen fújta a szaxofonját, de a dob-bőgő kettős is remekelt, szép ritmusváltásokat hallhattunk tőlük. Kellemes, pörgős szám, amolyan tipikus szünet előtti utolsó, egyben méltó lezárása az első résznek.

A rövid szünet alatt a segítők átalakították a színpad képét, így mire visszaértünk, már három felállított dobfelszerelés várta a közönséget. Ha az a cappella nem túl gyakori jazz koncerteken, akkor egy dob trióra mit mondjon az ember? Mindenesetre Geröly Tamás tanítványai elképesztő precizitással, dinamikával és kreativitással oldották meg ezt a cseppet sem könnyű feladatot. Nekem dobosként különösen izgalmas volt figyelni őket, de alighanem a „laikus közönség” is érdekesnek találta őket, és a hatalmas taps a végén is ezt igazolja. Az utánuk lévő hatfős zenekar szintén eljátszotta ugyanazt a Gershwin számot, bár elég más felfogásban, ha nem ismerném az eredeti alkotást, szerintem nem is vettem volna észre, hogy ez már egyszer elhangzott. Itt Kovács Petrát emelném ki, aki hegedűjátékával újabb színt vitt az estébe; már maga a tény, hogy a hangszer előkerült, engem megörvendeztetett, ráadásul Petra nagyon szépen játszott rajta.

Utánuk egy trió vette át a színpadot, és a talán mindenki által ismert „Stella by Starlight” c. klasszikust vették elő. Ha egy számot kellene kiemelnem az este folyamán, szerintem talán ezt csinálták meg a legjobban (Nagy Babos Rebekáék „Afro Blue”-jával holtversenyben). Az alap adott volt, de rendkívül egyedi körítést adtak hozzá, mindhárman bűvészkedtek kicsit hangszereiken, igazi kreatív örömzene kerekedett ki belőle.

A stílszerű konferálás után, ha már „Stella by Starlight”, akkor jöjjön Csanádi Éva Stella a színpadra, négy zenésztársa kíséretében. Az „Afro Blue” náluk is előkerült, de ők is másképp játszották. A ritmus szaggatottabb volt – ez főleg a slap technikájú basszusgitárnak és a dobnak köszönhető, de a gitár is élesebben játszott. A „Black Orpheus” c. standard kicsit oldottabb, táncolósabb dal volt, némi latin beütéssel, szintén nagyon élvezetesen játszották.

Utánuk szintén egy jó zenekar következett, két számmal, egy Horace Silver és egy Cole Porter szerzeménnyel. Ők is a pörgősebb, vidámabb irányba vitték el a zenét, némi bebop beütéssel. Ha az előbb örömzenéről beszéltem, itt is abszolút átragadt a jó hangulat a zenészekről a közönségre. Az „Afro Blue” a következő zenekarnál is előkerült, az „I Fall in Love too Easily” mellett. Itt Farkas Zsolt énekelt és játszott melodikán nagy sikerrel.

Papp Tamás zongorista triója ezután egy Chick Corea számmal állt színpadra, a „Matrix” c. dalt játszották. Izgatottan vártam ezt a számot, a szerző nagy kedvencem. Jól megcsinálták, bár ha már csak egy számot játszottak, kicsit hosszabb kibontakozásban bíztam, de így is jó volt.

Márkus Liza az egész estés konferálás után végre énekelhetett is abba a mikrofonba, a „No Moon at All” tökéletes választás volt a hangjához, és nagyon jól élt és kommunikált a zenekarral, akik szintén remekül játszottak.

A zenekar maradt, de Liza szerepét a második számban (Close Your Eyes) Lakatos Gabriella vette át. Ének szempontjából nekem talán ők ketten tetszettek leginkább, de ebben az is benne van, hogy mindketten a saját hangszínüknek megfelelő számot választottak.

Az est záróakkordjaként a „Summer Knows”-t és a „Scotch and Water”-t hallgathattuk meg. Külön érdekesség, hogy a két apuka is zenél közösen, és most a két gyerek is összeállt: a magyar jazz két kiemelkedő zenésze, Oláh Kálmán zongorista és Egri János bőgős után itt a névsor így jelenik meg: Egri János Jr – ének (de a második számban zongorázott is, nem is akárhogy), és Oláh Kálmán Jr – szaxofon. Mindketten hozzátették a tudásuk legjavát a remek zenekarhoz, így aztán fantasztikusan zárták az estét. A korábban teljes teltházas közönség eddigre már kissé megfogyatkozott (sokan ismerősök, barátok elmentek, ha egy-egy fellépő végzett), de azért így is szép számban maradtak, akik megtapsolják őket. (Csak Neked árulom el Laci, a Farkas Zsolti meg a Tzumo unokaöccse! - A szerk.)

Az összes zenekar és zenész jól teljesített, le a kalappal mindenki előtt, és legalább ekkora dicséret illeti a felkészítő tanárokat is. Volt néhány számomra furcsa dolog, pl. hogy az „Afro Blue” című szám (ami kétségkívül egy nagyon jó dal) miért került be négyszer is egy este felhozatalába – még ha négy különböző feldolgozásban is. Illetve volt, aki mindössze 1-2 szám erejéig volt a színpadon, míg mások a fél estét ott töltötték, de ez nyilván a vizsga jellegével is összefüggésben áll, ehhez nem értek. Mindenesetre én a lelkes közönség szempontjából mondhatom, hogy nagyon jól szórakoztunk, bizakodással tölt el, hogy ilyen tehetséges fiatal zenészek fogják alakítani a közeljövő magyar jazz zenei életét. A szervezést külön dicséret illeti, nem könnyű ennyi zenészt, zenekart, hangszert stb. összerendezni egy estére, egy színpadra, és mindezt sikeresen, fennakadások nélkül levezényelni. A diákoknak további sok sikert, a tanároknak pedig eredményes munkát kívánok, reméljük, sokszor hallhatjuk még a közös munkájuk gyümölcsét!

Sajnos ezúttal nem tudtam magam mellé fotóst hívni, így kénytelen voltam magam képeket csinálni. Bár én jobban szeretem, ha én csak a zenével lehetek elfoglalva, azért bízom benne, hogy senki nem maradt le róluk. Ha mégis, attól elnézést kérek utólag is.


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


13.jpg


14.jpg


15.jpg


16.jpg


17.jpg


18.jpg


19.jpg


20.jpg


21.jpg


22.jpg


23.jpg


24.jpg


25.jpg


26.jpg


27.jpg


28.jpg


29.jpg


30.jpg


31.jpg


32.jpg


33.jpg


34.jpg


35.jpg


36.jpg


37.jpg


38.jpg


39.jpg


Vissza a hírekhez