JEFF „TAIN” WATTS BUDAPESTEN
A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat idei első vendége a Jeff „Tain” Watts Trio volt. Csütörtökön teltház fogadta a világ dobos elitjébe tartozó hét Grammy-díjat is begyűjtő amerikai muzsikust, aki Paul Bollenback gitárossal és Orlando le Fleming bőgőssel érkezett európai turnéja budapesti állomására.
Az 1960-ban született Jeff „Tain” Watts a New York-i The Jazz Standard klubban négy egymást követő napon fellépve ünnepelte január 20-i születésnapját. Paul Bollenback már ezen a koncertsorozaton is vele játszott, Ravi Coltrane, David Kikoski és James Genus társaságában. Január 29-én indult Európába, feszes időbeosztású körútja során Stockholm, Párizs (itt három koncert!), Rotterdam, Bécs, München és Prága után érkezett fővárosunkba. Innen már másnap elrepült Koppenhágába, és szombaton Amszterdamban adja a turné utolsó koncertjét.
Jeff „Tain” Watts 1981-ben Wynton Marsalis Quartet-jében tűnt fel, hét év közös munka után továbbra is a Marsalis családban maradva, de a szaxofonos Branford által vezetett zenekarban folytatta pályafutását, és gyűjtögette a Grammy-díjakat. Nemcsak a Marsalis testvérekkel vehette át a zenei világ legnagyobb elismerését, Terence Blanchard „Dark Key”, és a Mingus Big Band „Live at Jazz Standard” című lemezével is a győztesek között találjuk. Közben olyan formátumú zenészekkel játszott együtt többek között, mint George Benson, McCoy Tyner, Kenny Kirkland, -- akitől a „Tain” becenevet kapta, amikor egy floridai turnén voltak, és „drove past a Chieftain gas station”, aztán Kenny Garrett, – akinek „csak” egy Grammy jelölést köszönhet, valamint Michael Brecker, akire budapesti koncertjén is megemlékezett. A lista természetesen nem teljes, de mindenképen megemlítem Robi Botos, a Kanadában élő tehetséges magyar zongorista nevét, akinek „Movin' Forward”, 2015-ben kiadott lemezén dobolt. Az album elnyerte Kanadában az év legjobb jazz lemezének járó Juno-díjat 2016-ban. Zenészeinkről különben is nagyon jó véleménye van. Tim Ries mondta el, hogy mikor Balázs Józsi zenekarával egy este a Jazz Standard-ben játszott: „Jeff „Tain” Watts, egy nagyon híres pittsburghi dobos teljesen lenyűgözve odajött hozzám, és a fülembe kiabálta, „You can’t fuck with the gypsies!”, ami valami olyasmi, hogy lehetetlen jobban zenélni, mint ahogy ők zenélnek…
Az Illinois államban 1959-ben született Paul Bollenback klasszikus gitáron kezdett tanulni. Egy ideig Indiában élt szüleivel, majd amikor visszatértek az Egyesült Államokba, 11 évesen rock zenét kezdett hallgatni, a nylon-húros gitárt, elektromosra cserélte. Kulcsfontosságú pillanat volt az életében, mikor találkozott Miles Davis zenéjével. Ezután tért a jazz útjára, és végül olyan legendákkal játszhatott, mint Charlie Byrd, Herb Ellis, Stanley Turrentine, Arturo Sandoval, és Joey DeFrancesco. 1997-től már a University of Miami tanára.
A trió bőgőse, Orlando le Fleming 1976-ban, zenészcsaládban született, az angliai Birmingham-ben. Csellista édesanya, és zeneszerző édesapa gyermekeként mégse zenész, hanem profi krikett játékos akart lenni. Öt évig játszott is kisebb megyei csapatokban, de aztán belátta, mégiscsak a zenében teremhet több siker számára. A londoni Royal Academy of Music elvégzése után az Egyesült Királyság egyik legkeresettebb bőgősének számít. Turnézott Iain Ballamy, Tommy Smith, Jean Toussaint és Guy Barker zenekaraival. Megfordult Amerikában is, New Yorkba költözött, készített felvételeket Billy Cobham The Art of Five projektjével, több koncerten feltűnt Bill Charlap, Art Farmer, George Coleman, Dave Liebman és Branford Marsalis formációiban. Ügyesen él azzal az előnyével, hogy európai, ezért az idelátogató amerikai zenészek szívesen viszik magukkal turnéjukra. Így vett részt a Joey Calderazzo Trio és a Kurt Rosenwinkel New Quartet európai körútján, és így jutott el Pécsre is, az Antonio Sanchez & Migration tagjaként. Első, saját néven jegyzett „Brooklyn with Love” című albumát 2010-ben adták ki.
A turnéra Watts természetesen csak a verőit és cintányérjait csomagolta be, a dob szettet itt bérelték neki, az általa megadott adatok szerint. Egyáltalán nem zavarta, hogy pont ugyanaz a felszerelés a környező országokban sem található a készleten, beérte egy hasonlóval, amit a felkínált ötből kiválasztott. Nagy kedvvel, kirobbanó erővel, és káprázatos sebességgel játszott. Mindezt mosolygósan, arisztokratikus eleganciával adta elő, szólóin csak ámult a közönség. A szakmát is szép számmal képviselték, Baló István, Benkó Ákos, Serei Dániel és Kárpáti Benedek is a nézőtéren ülve figyelte Watts elképesztő technikáját, és zeneiségét. Paul Bollenback kézipoggyászként hozhatta gitárját a repülőn. Saját hangszerén játszva mutatta be, mind a jazz, mind a rock gitáriskolában a legmagasabb szinten tud játszani. Az utóbbi területen szerzett jártassága inkább a néha rhythm & blues elemekkel tarkított második részben domborodott ki. Watts dobjátékától kapott inspirációkat szellemesen szőtte tovább, ő pedig a bőgőnek próbált inspiráló hangokat adni. A bőgő szállítása is gond, no meg jelentős pluszköltség, ezért azt is a vendéglátók biztosítják többnyire. Orlando barátunk így Egri János bőgőjét kapta meg. Akadt egy kis problémája is vele, a bőgő magasságát biztosító fém rúd csak nem akart rögzülni. A kissé hosszúra nyúlt szünetben aztán sikerült megoldani a problémát, és az első részben ülni kényszerült bőgős a második részben már állva játszhatott. Volt idő eszmecserére is, Jónás Gézával megállapítottuk, jobb lenne, ha a bőgő tulajdonosa játszana a hangszeren. Le Fleming jól nevelt iskolásként felmondta ugyan a leckét, de játékából hiányzott az a plusz, ami egy ilyen trió tagjától elvárható. Nem tud mesélni a hangszerrel, mondta a közben hozzánk csatlakozott Egri János, akitől igazán szép, és izgalmas „meséket” hallhattunk ezzel a bőgővel.
A második részben valamelyest javított teljesítményén, az egyik számban énekesi tehetségét is röviden megcsillantó Watts, és a fergeteges szólókat játszó Bollenback egyre inkább közelebb tudta húzni magához az angol bőgőst is. Végül a Coltrane feldolgozásban már érthettünk valamit abból, hogy miért esett rá ezen a turnén a világ egyik legjobb dobosának számító Watts választása. A trió hatalmas sikert aratott, a ráadásra csak azért nem került sor, mert az utolsó szám végén a zenekar tagjainak felsorolása után Watts szellemes rímbe foglalt mondókájában ezt kedvesen elutasította. Hiányérzete így sem lehetett senkinek, majd két óra, csodálatos zenét kaptunk.
A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat tovább folytatódik, legközelebb, március 26-án jön a következő vendég, Joe Lovano. Addig érdemes a világszínvonalon játszó magyar sztárok koncertjeit látogatni.
