A Tzumo Exclusive koncertje február 11-én a Budapest Jazz Club színpadán

Az egyik legkiemelkedőbb, és legsokoldalúbb magyar zongorista, Tzumo Árpád, körülbelül másfél évvel ezelőtt hívta életre ezt a formációt, amelyben kiváló zenésztársakkal osztja meg a színpadot, és elsősorban saját szerzeményekkel szórakoztatják a nagyérdeműt. Nekem volt szerencsém a debütáló koncerten (szintén a BJC-ben, 2015. szeptember 19-én) jelen lenni, és írni róla. Most az akkori koncert hangulata és zenei világa néha-néha megjelent a fülemben, de jó élmény volt újra hallani őket.

Tzumo nemrégiben (konkrétan 2 hete!) ünnepelte 37. születésnapját, de már így is kiemelkedő karrierrel büszkélkedhet. Hogy csak a JazzMa.hu oldalhoz köthetőt említsem, a 2017 januárjában közzétett, de a tavalyi évben nyújtott teljesítményt értékelő szerkesztőségi és olvasói szavazáson, és a zenészek körében is ő érdemelte ki „Az év legjobb billentyűse” címet, ami a magyar jazz életben mindenképpen kiemelkedő teljesítményre utal. Ezen az estén a BJC közönsége csodálhatta meg zenei tudását, alighanem senki nem csalódott benne. Nagyon érződik a sokféle különböző zenei hatás, ami pályája során érte, mégis össze tudja olvasztani a tanultakat, hogy ebből saját zeneiség legyen. Nem másolja ezeket az elemeket, hanem átveszi, újraformálja, és magáévá teszi.

A formáció nevéhez méltóan rendkívül exkluzív társaságot sikerült maga köré gyűjtenie.

Winand Gábor évek óta nyeri a JazzMa.hu olvasói szavazólistát az énekesek között. Hatalmasakat scat-elt „in his own sweet way”. Ő tökéletes választás volt erre a pozícióra énekesként. A nemzetközi szinten is népszerű énekes egyrészt tiszta hangjával nagyon jól illeszkedett a fúvósok és a zongora kettőse okozta lágy hangzás mellé, másrészt ez a világzenei vonal hozzá nagyon közel áll, otthonosan mozog benne - ebben ő, és a felesége, Elsa Vallé  (aki egyébként az egyik dal, a "Wish I" szövegét is írta), nagyon jól összeillenek. Még Tzumo is külön elismerte az egyik dal után, hogy nagyon tetszett neki Gábor szólója, ezzel mi is ugyanígy voltunk.

Tálas Áron, akit én annak idején elsősorban billentyűsként ismertem meg, ezúttal a doboknál foglalt helyet, igazából mindegy, hogy a billentyűk vagy a bőrök mögött ül, itt is ott is varázslatosan játszik. Precíz technikai elemekkel tarkítva, játékos virtuozitással és változatos dinamikával püfölte a dobokat, a közönség lelkesen hallgatta és jutalmazta tapssal játékát.

Barcza Horváth József szintén rutinosnak mondható bőgős-basszusgitáros, aki nagy népszerűségnek örvend a zenészek és a közönség soraiban is. Sokoldalúsága folytán szinte bármilyen zenében tudna nagyot játszani, és bár ez a koncert nem az óriási bőgő futamokról lesz emlékezetes, amit csinált, azt nagyon jól csinálta, és azért több alkalommal szólóban is remekelt.

A fúvósszekcióban ’Soso’ Lakatos Sándor (mindhárom listán ő győzött az altszaxofonosok között) és a tenoros Molnár Sándor elsősorban a hangzást varázsolták teltté, és amíg a koncert első felében kicsit hiányérzetem támadt, hogy nem aknázták ki kellő mértékben a két tehetséges fiatalember nyújtotta potenciált, a második felvonásban már kárpótoltak, és szólóban is gyakrabban hallhattuk őket (főleg Soso játékát).

Annak idején a debütáló koncert elsősorban Tzumo zeneszerzői és zenekarvezetői képességeit hivatott szemléltetni, és bár fantasztikus egyéni teljesítményeket hallhattunk, azért a legtöbb esetben a hangsúly (véleményem szerint) elsősorban a kompozíciókon volt. Ehhez képest most már jobban letisztultak ezek a szerzemények, talán kicsit nagyobb szerepet kaptak a zenészek és a hangszeres szólók is. Már az elején jól beindultak, a második szám (aminek sajnos nem írtam fel a címét és most már elfelejtettem) nekem nagyon tetszett, rendkívül változatos és sokféle elemeket vegyítettek egymásba, egy szám alatt egy szép nagy ívet körbejáró zenei művet kaptunk. Váltották a tempót, a stílusokat, a ritmusképleteket, közben az összes zenész lehetőséget kapott szólistaként is. Az első blokk egy bő órányi játék után ért véget, majd rövid pihenő után belevágtak a folytatásba. Igazából én koncepciót a repertoárban nem nagyon véltem felfedezni, de mivel maguk a számok is olyan komplex felépítésűek voltak, ezért elég nehezen lehetne beskatulyázni őket. Amikor egy gyönyörű zongora intro mellé beszállt a bőgő, és már mondtam volna, hogy na, ez egy szép ballada lesz, máris elvitték egy kis bebop felé, a viszonylag egyszerűbb kíséretekre sokszor bonyolult és összetett szólók épültek, majd a ritmusváltásokkal megint teljesen más irányba tolták el a zenét. Talán emiatt is volt az az összbenyomásom, hogy nagyon intenzív zenei élmény volt, már az első fél óra után úgy éreztem magam, mintha két órája hallgatnám ezt a zenét (persze jó értelemben). Nyilván a dalok felépítése, stílusa mellett a felállás és a hangszerelés is szerepet játszik benne, hogy a zene annyira szuggesztív, számomra nagyon erős képeket, hangulatokat, érzéseket közvetített. Mivel némi világzenei beütés is volt benne, engem szinte mindegyik szám más-más világba kalauzolt, mintha a Föld különböző pontjain járnék. Ami persze lehet, hogy ahányan ott voltunk, annyiféle, más és más hangulatot teremtett mindenkinek, de a lényeg, hogy mindez nagyon fajsúlyos volt. Éppen azon gondolkodtam, hogy ehhez egyrészt szeretni és érteni is kell ezt a műfajt, másrészt olyan elemi erővel tud hatni, hogy az is érzi, akinek (bocsánat a kifejezésért) botfüle van. Azért én továbbra is azt vallom, hogy ez nem a kezdő jazz rajongóknak szóló koncert volt, bár a zene mindenkié, és kétségtelenül ők is megtalálhatták benne a szépséget.

Miután levonultak a színpadról, még egy apró hiányérzet maradt bennem, de szerencsére a visszataps után ez is elmúlt. Tudniillik a felállás egyik különlegessége, hogy a dobos, Tálas Áron történetesen egy kiváló billentyűs is egyben (mint azt már említettem), Tzumo pedig nagyon szeret dobolni. Így aztán adta magát a helyzet, amikor újra, egy utolsó szám erejéig visszafoglalták a színpadot, hogy ők ketten helyet cseréljenek. Ennek már inkább örömzene jellege volt, néha maguk a zenészek sem tudták, hogy épp kinek kéne következnie a szólókkal, vagy hány kör van még hátra belőle. De ez is feldobta az egészet, a hangulat itt már nagyon oldott volt, a zenészek és a közönség egyaránt mosolyogtak, élvezték, hogy ilyen fantasztikus zenészek vannak a színpadon.

Számomra nagy élmény volt újra meghallgatni ezt a formációt, Tzumo játékának és zenészi kvalitásainak megfelelően nagyon jól áll ez a zenekar. Jól egymásra találtak, kitűnő zenészek egytől egyig, és mindenki hozzá tud tenni valamit a nyersanyaghoz. Azért én továbbra is a balladák szerelmese vagyok, így aztán nekem a „Wish I” és a „Message” című darabok nagyon elnyerték a tetszésemet, de ezektől függetlenül nagyon nehéz bármelyiket is kiemelni, annyira összetettek és változatosak voltak. A zenészeknek további sok sikert kívánok, azt hiszem, az egész közönség nevében mondhatom, jól választottunk ezzel a szombat esti programmal.