Keresés

Hírek


Ismét új projekttel jelentkezik a Magyar Jazz Szövetség

Tegnap az alábbi levelet kaptam Bordás Józseftől, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagjától: „Kedves Robi bácsi! Küldöm a Magyar Jazz Szövetség új oktatási projektjét, aminek én vagyok a művészeti vezetője. Köszönöm az esetleges közzétételt.” Közzé teszem, mibe kerül ez nekem… - A szerk.

A projekt egy zeneművészeti menedzsment szakmai továbbképzés, mely elősegíti a művészek és a zenekarok érvényesülését. Célja a pályázási lehetőségek bemutatása, hazai és határon túli koncertszervezéssel kapcsolatos tudnivalók megosztása, valamint a közösségi oldalak építése, a produkció közönségének szervezése és a kommunikációs lehetőségek bemutatása.

Az előadás szeminárium jelleggel havonta egy alkalommal jelentkezik a Budapest Jazz Clubban. A menedzserműhely szakmai nap két részből áll össze. Az első részben az előadók szemináriumot tartanak, majd a szünet után közös koncertet adnak a meghívott művésziskolák növendékeivel.

A szakmai továbbképzést olyan hazai kiemelkedő jazz muzsikusok tartják, akik saját produkciójukat sikerre vitték és példaértékű munkásságuk a zeneiségen túl az önmenedzselésben is megnyilvánul. Az előadássorozat vezetője és moderátora Bordás József, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja.

Az első előadásra 2017. február 27-én kerül sor a Budapest Jazz Club-ban.

Program:

-       Balázs Elemér a Balázs Elemér Group működéséről és az elmúlt 16 évéről beszél,

-       Fábián Juli megosztja a hallgatósággal jazz- és popzenei sikereinek titkát és az oda vezető utat,

-       Bordás József a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázatok “koncertsorozatok megvalósítása” altémájának köréről tart előadást.


A szeminárium után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Jazz tanszakos növendékeinek zenekara a meghívott előadókkal közösen adnak koncertet. Az eseményt jam session zárja.

A rendezvény ingyenesen látogatható.

A Magyar Jazz Szövetség Menedzserműhely sorozatát a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.


menedzsermuhely-1.jpg



Vissza a hírekhez