JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Az én Al Jarreau dossziém

2001 tavaszán rendeztük a Bartók Rádió IV. Nemzetközi Jazz Tehetségkutató Versenyét. És Pat Metheny után (2000) sikerült második világsztár zsűrielnöknek megnyerni Al Jarreau-t (el dzseró – ő ejtette így saját nevét!). Így az év májusában Budapestre repült egykori felfedezőjével, Czimber Lászlóval (Les Czimber). Alább három Al interjút, amit akkoriban készítettem a 2017. február 12-én elhunyt művésszel.

2001. január 22., hétfő

Maloschik Róbert: Mr. Jarreau, először is engedje meg, hogy gratuláljak két legutóbbi „megdicsőüléséhez”…

Al Jarreau: Robert, what kind of glorifying do you think?

MR: Hát a Smooth Jazz Award-ra, meg a Hollywood Walk of Fame-re..

AJ: It’s a great honour for me.

MR: And that’s it?

AJ: That’s it because I think you wanna ask me about my Budapest visit.

M: You’re right, mert ez nem egy szokványos eset, még az Ön életében sem. Hisz május 18-án Ön lesz a Bartók Rádió IV. Nemzetközi Jazz Versenye, a Garai Attila Jazz Ének Tehetségkutató döntőjében a zsűri tiszteletbeli elnöke a Magyar Rádió Márványtermében és másnap, május 19-én fellép „A MATÁV bemutatja” zenei sorozat keretén belül megrendezendő Garai Attila Jazzének Gála programjában egy magyar ritmusszekcióval (Pege Aladár – bőgő, Balázs Elemér – dob), amit régi jó barátja, egyben felfedezője, az 1957 óta az Egyesült Államokban élő magyar származású jazz zongorista, Les Czimber vezet. Ezért először is Tarzanhoz fűződő barátságáról kérdezném.

AJ: Ha-ha-ha. Tarzan, vagyis Les…

M: Hogyan találkozott Les-szel? Úgy értem, hol és mikor?

AJ: Nos, úgy emlékszem, 1960 nyarán találkoztam először Les-szel. Akkor épp főiskolás voltam és a nyári szünetben hazamentem és ösztöndíj kiegészítésként egy sörgyárban dolgoztam. Aztán egyik este bementem szülővárosomban, Milwaukee-ban a Driftwood Lounge-ba, ahol ő zongorázott. Beszálltam hozzá néhány dalt énekelni, s ez mindkettőnknek nagyon tetszett. A mulató tulajdonosa pedig megkért, máskor is jöjjek vissza. Ezután kezdtünk Les és én együtt más helyeken is fellépni Milwaukee körül.

M: És hogyan jutott eszébe Kaliforniába menni?

AJ: Ez úgy 1965 körül történt. Ekkor már négy-öt éve együtt dolgoztam Les-szel Milwaukee-ban. A Driftwood tulajdonosa Abe Toader lement Kaliforniába, ahol Santa Clara városában nyitott egy jazzklubot, amit Mecca-nak nevezett el. Egyszer csak felhívott engem és Lest, gyertek le hozzám fiúk. És mi lementünk Santa Clara-ba és elkezdtünk játszani a Mecca-ban. Santa Clara egyébként úgy 35 mérföldre van San Francisco-tól.

M: Nagyon szívbe markoló volt, ahogy Ön megemlékezett Les-ről, amikor legutóbb Budapesten járt 1998-ban „smooth jazz” együttesével...

AJ: Igen, Les nagyon fontos személy az életemben. Én egy fiatal énekes voltam akkoriban és jazzt akartam énekelni. És Les már akkor is egy csodálatos jazz zongorista volt. Úgy értem, ő is fiatal volt még akkor, de nagyon sokra hivatott. És ahogy elkezdtünk játszani, Les azonnal meghívott a házukba. Zenéket játszott nekem és lemezeket adott, hogy otthon is legyen mit hallgatnom. És főleg olyan zenéket, amik mind inspiráltak engem arra, amivé később váltam. Nagyon fontos időszaka volt fiatal énekesként ez az életemnek. És az anyukája is nagyon kedves volt hozzám. Nagyon finomakat főzött. Azokat az ízeket még mindig itt érzem a számban. Nagyon különleges volt számomra a pörkölt és a paprikás krumpli (szinte tökéletesen ejti!).

M: És a jazzízeket, melyeket Tarzan táplált Önbe, már elfelejtette? Hisz az utóbbi 25 évben inkább crossover, aztán contemporary jazz, most pedig smooth jazz előadóként aposztrofálják Önt a kritikusok. És ezen tevékenységéért eddig öt Grammy-díjat is kapott. Félve teszem fel ezek után a következő kérdést. Igaz az a hír, hogy egy akusztikus jazzalbumot tervez Tarzannal?

AJ: Tarzan és én, Les, vagyis László Czimber beszélgettünk róla, hogy kellene együtt készítenünk egy akusztikus jazzlemezt. Nagy ötlet. De az utóbbi időben több ember is megkeresett hasonló ötlettel azok közül, akikkel az 1960-as években játszottam. Például George Duke is. De szóba került egy olyan album is, hogy mindegyik felvételen más zongorista játszik. Chick Corea-val már beszéltem erről, de vannak még más ötleteim is.

M: Büszke vagyok magamra, hogy rá tudtam beszélni erre a budapesti útra. No meg arra is, hogy 30 év után egy egész estét betöltő teljesen akusztikus jazzkoncertet adjon.

AJ: Pont jó időben jelentkezett nálam ezzel az ötlettel. Csak ez és természetesen Les az oka annak, hogy elvállaltam ezt a felkérést, hisz szeretnék tisztelegni előtte a szülőhazájában. Persze a zsűrielnökösködést egy kicsit nehezebben emésztettem meg, hisz ilyent még soha sem vállaltam.

M: Nagyon érdekelne az is, egyáltalán mikor marad ideje komponálásra és főleg jól ismert dallamokhoz szövegírásra? Repülőgépeken, vagy szállodai szobákban dolgozik ezeken?

AJ: Többnyire az autómban van erre időm, amikor az országúton megyek a bevásárlóközpont felé. Mindenütt tudok dolgozni. Sokszor, amikor ezen jár az eszem, akkor szinte nem is észlelem a körülöttem zajló forgatagot. Rájöttem, olyankor száll meg leginkább a szövegírói ihlet, ha éppen elfoglalom magam valamivel. Ha vezetek, ha bevásárolok, vagy akár épp füvet nyírok az udvarban. Úgy tudnám megfogalmazni, az a legjobb idő számomra a szövegírásra, amikor rutinból csinálom a dolgokat, így az agyamnak hatalmas szabad kapacitása áll rendelkezésemre. Ilyenkor vagyok leginkább nyitott a szövegírásra.

M: Hallott-e valaha magyar jazzmuzsikusról Tarzanon kívül?

AJ: Nos, tudja olyan távol élek Önöktől, hogy semmi kapcsolatom az ottani jazz-zel, semmi rálátásom nincs a magyar jazzéletre. Természetesen én a legjobban Les-t ismerem, az amerikaiak pedig Gábort..

M: Szabó Gábort..

AJ: Igen őt, mert ő itt élt és nagyon sokat játszott amerikai jazzmuzsikusokkal. Lehet, hogy ismerek mást is, de már elfelejtettem a nevét.

M: Thank you for the interview Mr. Jarreau.

AJ: Én köszönöm a lehetőséget Róbert és intézkedem, hogy minden rendben legyen. Nagyon jól éreztem magam a múltkor is Magyarországon. A koncert utáni napon megtekintettem az Önök fővárosát, amely egy gyönyörűséges régi európai város. Nagy öröm számomra, hogy ismét ellátogathatok Önökhöz és játszhatok a nagyon lelkes magyar közönségnek.

M: Rendben. És ne felejtse, várni fogom Önt a repülőtéren.

AJ: Right. And thank you for the interview Robert. Most jut eszembe, a koncert programját még nem is egyeztettem Önnel. Mit szeretne hallani tőlem?

MR: Nekem csak három kívánságom van.

AJ: Hallgatom, és már jegyzem is. Épp a napokban ugrom le Les-hez összeállítani a repertoárt, meg hogy átvegyük a dalokat.

MR: Tehát először is a „My Foolish Heart”, mert a döntőben a gyerekeknek az a kötelező darab, és ezt kellene énekelni duettben a verseny I. helyezettjével.

AJ: OK! És mi a másik kettő?

MR: A „Spain”, mert az a feleségem kedvence…

AJ: Ha-ha-ha. Ez nagyon jó…

MR: A harmadik pedig a „Take Five” lenne, mert azt az Ön budapesti útimarsallja, Kaszás Ferenc és a közönség is egyaránt „kajolja”.

AJ: És magának nincs semmi kedvence tőlem?

MR: Én az összes lemezét szeretem, így nem igen tudnék választani. Én beérem annyival, ha ezt a három kívánságomat teljesíti. A Tarzan úgyis rá fogja még beszélni Önt egy Bill Evans darabra, és szerintem a „Someday My Prince Will Come”-ra is. Úgyhogy mára ennyi. Bye-bye.

AJ: Azért én is tartogatok egy-két meglepetést Önnek. I’ll see you soon. Bye-bye.

 

2001. március 8., csütörtök

AJ: Al Jarreau’s calling Mr. Robert Maloschik.

MR: Hi Al. How ya doin’, man?

AJ: Csak meg akartam kérdezni, hogy áll a jegyeladás, mert mi már nagyon izgatottak vagyunk Leslie-vel...

MR: Semmi probléma, az összes jegy elkelt már április végén.

AJ: Ez fantasztikus. És az emberek tudják, hogy direkt a maga kérésére 30 év után most először fogok egész estés akusztikus jazzkoncertet adni?

MR: Az utóbbi hónapokban ezt az írott sajtóban többször is publikáltam, de a rádióriportokban és a velem készített TV-riportokban is mindig kihangsúlyoztam, mert nagyon büszke vagyok, hogy erre rá tudtam beszélni Önt. No meg arra is, hogy elvállalja a Magyar Rádió Rt. IV. Nemzetközi Jazzversenye, a Garai Attila Jazz Ének Tehetségkutató döntőjében a zsűri díszelnöki posztját.

AJ: Talán emlékszik, ebbe mentem bele nehezebben, hisz ilyent még soha sem vállaltam. Erről jut eszembe, feltűnt egy-két tehetség az elődöntőkben? Gondolom, a zsűri a legjobbakat juttata be a döntőbe...

MR: A hat versenyző közül néggyel én is egyet értettem, de kettő helyett mást szavaztam volna be. De hát ez az ő kompetenciájuk.

AJ: Jól feladta a leckét Tarzannak programunk összeállításával, de mivel az Ön feleségének a „Spain” a kedvence, ezért mondtam neki, hogy ez kötelező darab, így kénytelen volt hosszú napokon át törni a fejét az akusztikus változaton. A „My Foolish Heart”-tal nem volt semmi probléma, hisz azt már 1962-ben is énekeltem vele. És ahogy azt megígértem Önnek, tartogatok két meglepetés számot is. Remélem tetszeni fog. Úgy másfél órát fogunk játszani, annyi ugye elég lesz? Május 5-én még elmegyek New Orleans-ba, de utána teljes gőzzel erre a budapesti fellépésre készülünk. (Ha valaki még nem tudná –igaz, most meg már hiába is tudja meg-, „A MATÁV bemutatja” sorozat keretében 2001. május 19-én, szombaton 19 órai kezdettel a Budapest Kongresszusi Központban Garai Attila Jazzének Gála lesz, ahol fellép a verseny névadója, a verseny első helyezettje, valamint a zsűri énekes tagjai, sorrendben: Tisza Bea, Winand Gábor és az elnöknő, Bontovics Kati. Őket a Cumó Trió fogja kísérni, vagyis Oláh „Cumó” Árpád – zongora, Hárs Viktor – bőgő, Kőfalvi Csaba – dob. A gálaest második felében lép fel a zene történetének egyetlen olyan énekese, aki négy különböző műfaj legrangosabb díját is begyűjtötte. Al Jarreau az utóbbi negyedszázadban öt Grammy-díjat kapott jazz-, pop- és rhythm&blues kategóriákban, az idén márciusban pedig Smooth Jazz Award-dal tüntették ki Chicago-ban. Mindezt mintegy megkoronázva március 6-án a legnagyobb sztárok lábnyomát örző Hollywood Walk of Fame-en örökítették meg –az egyébként pszichológusi doktorátussal bíró- Al Jarreau „lenyomatát”. Tehát a gálaest második részében ő énekel majd egykori „felfedezője”, a magyar származású amerikai zongorista Les Czimber, alias Tarzan kíséretével. A ritmusszekciót pedig két Budapesten élő magyar, a bőgős Pege Aladár és a dobos Balázs Elemér alkotja.)

 

2001. május 20., vasárnap hajnali 5 óra (feleségem kocsijának hátsó ülésén, útban Ferihegyre)

MR: Mr. Jarreau...

AJ: Aha...

MR: Két nappal a verseny döntője után milyen benyomások maradtak meg Önben a magyar jazzénekesekről és a fiatal tehetségekről?

AJ: Úgy gondolom, nagyon kellemes énekesek. Sőt, jóval többek kellemes énekeseknél. Inkább úgy mondanám, bátor énekesek. Jazzénekesnek még fiatalok. Ezt úgy értem, kell egy bizonyos idő, amíg egy énekes kifejlődik, megalapozza önmagát. De az ő korukban kell hozzá a bátorság, hogy elinduljanak a helyes úton. És ez az, amiért felállva tapsoltam meg őket. Ha úgy érti a kérdést, hogy már most nagy jazzénekesek-e, hát nem. Ők jelenleg még csak fiatal tehetségek, akik különböző stílusokat próbálgatnak. Egy előadóművész számára a legfontosabb, hogy megtalálja a saját útját. Ott a döntőben a rövid értékelés során nem volt lehetőségem arra, hogy bővebben kifejtsem a véleményem, ezért most magának mondom el Róbert, egy jazzénekesnek nem feltétlen kell scat-énekesnek lenni. Mivel mindegyikük próbált scat-elni, azt hittem, hogy ez kötelező nekik. Ugyanakkor nagyon tetszett a kötelező szám...

MR: „My Foolish Heart”...

AJ: Igen, a „My Foolish Heart” kötelező volta nagyon tetszett nekem, mert ez egyike a nagy standard daloknak, mégsem szokták az énekesek túl sokszor repertoárjukra venni. Ezt nagyon jó ötletnek tartottam magától, meg azt is, hogy nem mindenáron erőszakolta rá a fiatalokra a scat-elést. Mert például a nagy előadók közül Nancy Wilson életében soha egy hangot sem scat-elt, és soha sem tette ezt Tony Bennett. Mert nem mindenkinek kell Ella Fitzgerald-nak lenni. Ez a mód, ahogy egy énekes megtalálhatja a saját útját. Tehát csak próbálgassák a scat-elést, de ha rájönnek, hogy nincs meg hozzá a képességük, akkor ne szomorkodjanak emiatt. Ha-ha-ha-ha! Ahhoz viszont nagy tehetség és képesség kell, hogy az ember hangnemben tudjon énekelni, és úgy énekelje a dalt, hogy kibontakoztassa a benne rejlő lehetőségeket. És nagyon fontos egy jó énekesnek, hogy megfelelő „time”-ja legyen. És praktikus tanácsként mondom nekik, hallgassanak, hallgassanak, hallgassanak más muzsikusokat és énekeseket, így tudják legjobban megtanulni a jazz „feeling”-et. Nagyon szerettem ezt a zsűriskedést és remélem máskor is eljöhetek.

MR: És milyen benyomásai voltak a fiatal trióról?

AJ: A fiatal trió egyszerűen brilliáns volt. Ezek a srácok már most felvehetnék a versenyt az amerikaiakkal. Teljesen megdöbbentettek. Komolyan mondom, ledöbbentem tőlük. De meg kell mondjam, a legeslegnagyobb meglepetést nekem Winand Gábor okozta. Soha sem gondoltam volna, hogy találok itt Magyarországon egy ilyen jazzénekest. Tudja, én már mindenütt jártam a világban, de még sehol sem találkoztam ilyen brilliáns be-bop énekessel, mint ő. Szombaton egész nap rá gondoltam és beszélgettem róla a segédemmel, Kaiyoti-val. Sőt, még ma reggel is, mikor ilyen hajnali órán készülődtünk, hogy elhagyjuk a szállodát. Ahogy eszembe jutott, hogy hogyan énekel, örömömben nevetni kezdtem. És nagyon jó szívvel gondolok Gáborra.

MR: És mi a véleménye Pege Aladárról és Balázs Elemérről? A gálaest ritmusszekciójáról?

AJ: Azokra gondol, akik velem játszottak?

MR: Igen.

AJ: Nagy zenészek. Ha egy kicsit több időnk lett volna gyakorolni az azért jobb lett volna...

MR: Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy Al Jarreau csütörtökön délután érkezett Budapestre 14 órai repülőút után, de mindenkivel nagyon barátságos volt. Először a szállodába hajtattunk, ahol kérésemre exkluzív interjút adott az M1 Orosz Györgyi szerkesztette Ma Reggel című péntek hajnali műsorába, majd ő kért meg engem, hogy az esti próba előtt hadd aludjon egy pár órát. Aztán este 10-kor totál fitten megjelent a 6. stúdióban és a magyar muzsikusok elképedésére hajnali fél kettőig próbált velük. Aztán vissza a szállodába, és pénteken délelőtt 10-től délután 2-ig újra próba, ezúttal már a Márványteremben. És szombaton a Budapest Kongresszusi Központban a koncert előtt 2-től 4-ig újra. Ez közel 10 óra próbát jelent, és erre mondta azt Al Jarreau, hogy ha egy kicsit több időnk lett volna gyakorolni, az azért jobb lett volna.

De hallgassuk tovább, hogy még milyen gondolatok jutottak eszébe vasárnap hajnali hat órakor útban a reptér felé...

AJ: Ha egy kicsit több időnk lett volna gyakorolni, az jobb lett volna, mert akkor jobban össze tudtuk volna rakni a programot. Nagyon jó zenészek. Meglepően jó zenészek. Szerintem ők már túlléptek a Szabó Gábor féle tradíción. Felül emelkedtek. Úgy értem, a magyar jazz zenészek elnöke Szabó Gábor lehetne, ha még élne, de ezek a mostani muzsikusok túlhaladták őt.

MR: És milyen benyomásai vannak a Budapest Kongresszusi Központban megtartott gálaestről?

AJ: Hát az első részből nem túl sokat láttam. Minden koncertem előtt az öltözőben skálázok... de amit láttam és hallottam belőle, az ismét csak meglepetés volt számomra. Pozitív értelemben. De mivel nem láttam az egész show-t, ne kérjen arra, hogy véleményt mondjak róla. A közönségről viszont szeretnék véleményt alkotni. Fantasztikusak voltak. Nagyon lelkesek és alaposan beletüzesedtek. És amikor én színpadon voltam akkor az egész idő alatt ugyanezt éreztem, teljesen tűzbe jöttek és érezni lehetett, hogy nagyon boldogok. Persze ez érthető is, mert nagyon jó zenészek és énekesek voltak a színpadon. Ez nagyon bátorító és boldogító érzés volt számomra. Ez megerősíti az ember önmagába vetett hitét. És most a budapesti repülőtér felé tartva is jó érzés arra visszagondolni, hogy egy ilyen kis országban, mint Magyarország, ilyen sok és főleg lelkes jazzrajongó van. És hogy vannak olyanok is közöttük, akik csinálni akarják a jazzt és a fiatalok is.

MR: És milyen érzés volt Önnek ismét akusztikus jazzballadákat énekelni és egy ilyen show-t csinálni?

AJ: Számomra ez nagyon kellemes volt. Nagyon-nagyon rég nem csináltam ilyent. Egy teljes több órás programot énekelni akusztikus jazztrió kíséretével. Az itteni élmények komolyan elgondolkoztatnak azon, hogy esetleg a jövőben is próbálkozzak ehhez hasonló dolgokkal. De egyáltalán nem vagyok ebben bizonyos, mert valami azt súgja belülről, hogyan valami azért hiányzott. És ez a valami az, hogy egy akusztikus programban nem lehet azokat a fantasztikus elektromos dolgokat felhasználni, amit az egyre fejlődő technika biztosít a számomra. A saját együttesemmel is szoktam egy-két jazz standard-et előadni, de a szintetizátoroknál van egy vonós effekt is, és fúvósok is be vannak építve, amik tökéletesen beleillenek az utóbbi évtizedekben írt melódiáimba. Ennek ellenére nagyon nagy élmény volt egy ilyen tiszta akusztikus show-t csinálni és újra csatlakozni Les Czimber-hez, a bőgőshöz és a doboshoz, és csinálni ezt a fajta programot az Ön exkluzív felkérésére egyetlen alkalommal. De a közeljövőben inkább azon töröm a fejem, hogyan lehetne a saját zenekarom anyagát és egy ilyen akusztikus programot összeolvasztani.

Vissza a hírekhez