Keresés

Hírek


A Finucci Bros. Quartet & Kökény Attila George Benson estet tartottak

A Finucci Bros. Quartet jazz legendák sorozata újabb állomáshoz érkezett. A Budapest Jazz Clubban már második évadban járnak ezzel a sorozattal a fiúk, amelyben a műfaj nagyjait elevenítik fel egy-egy koncert erejéig. A közelmúltban volt már például Chick Corea és Miles Davis emlékest is, ezúttal az amerikai gitáros, zeneszerző és énekes, George Benson munkássága előtt tisztelegtek. Az együttes „frontembere”, Balogh Roland számára Benson egy nagy példakép (ezt ő maga is elmondta a koncert során), gitárjátékára nagy hatással volt az amerikai zenész, így aztán a választás feltehetőleg adta magát erre az estére.

Amint megérkeztem a Budapest Jazz Clubba, döbbenten láttam, hogy teljes teltház van az előtérben, ilyet azért nem gyakran látni (persze ez alól kivétel a „Világsztárok a BJC-ben” sorozat, ahol szerencsére szinte mindig teltház van). Bár már korábban kiírták az eseménynél, hogy szépen fogynak a jegyek, azért én akkor is meglepődtem, persze örültem neki. Nem tudtam, hogy a Finucci Bros, Kökény Attila, vagy George Benson neve vonzott be ennyi embert, de tulajdonképpen egyre megy.

A zenekar gyorsan bele is kezdett, a „Clockwise” című dallal nyitottak, a korai időszakból. Nem kronológiai sorrend szerint haladtak, a lényeg csak annyi volt, hogy a legismertebb dalok elhangozzanak, illetve a zenekar, vagy a zenészek számára fontos számoknak is szorítottak helyet. Így aztán sorra jöttek a folytatásban az olyan számok, mint a „Round Midnight”, a „Hipping the Hop”, a „Mimosa”, vagy a „Being with You”. Az első felvonásban tehát vegyesen érkeztek a dalok, az érzelmesebb, lassabb, soul beütésű számok, valamint a poposabb, pörgősebb, R&B irányba is húzó zene egyaránt. Hozzám az előbbi közelebb áll, fantasztikus volt a finom, lágy témákra hallgatni Roland gitárszólóit, vagy épp testvére, Zoltán billentyűfutamait.

A villámgyors gitárjáték mellett szerencsére a balladákban azért a jellegzetes nyújtások sem hiányozhattak, számomra ezek ugyanolyan fontosak egy gitáros esetében, mint hogy hány hangot tud játszani egy másodperc alatt, szerencsére Balogh Roland mindkettőben jól teljesít. Érdekes módon, ha behunytam a szemem, nem azt gondoltam, hogy az amerikai gitáros áll előttem, sokkal inkább azt, hogy Balogh Roland, aki ugyan Benson dalait adja elő, és akiben nagyon érezhető ez a hatás, de mégis úgy játszik, és úgy szólózik, ahogy ő tud és szeret. Azt hiszem, végső soron ez lenne a cél: nem a tökéletes utánzás, vagy másolás, hanem a stílus, a hangulat, a zenei világ megteremtése a saját eszköztárának segítségével, és Roland ehhez (is) nagyon ért. Balogh Zoltán a billentyűkön szintén nagyon jól játszott, és bár nyilvánvalóan gitár központú zene volt, azért ő is megcsillogtathatta tudását. A ritmusszekcióban Horváth ’Pluto’ József és Bordás József szintén nagyot alakítottak, Pluto többször szólóban is villogott. Néhány évvel ezelőtt Európa legjobb basszusgitárosa címet nyerte el, azóta is töretlen népszerűségnek örvend, ez a rockos, fúziós irány pedig kifejezetten jól fekszik neki. Bordás József a doboknál pedig nagyon jól variálta a ritmusokat, az egyszerű kíséreteket is sokszor cifrázta valami izgalmassal.


20170216-202445.jpg


20170216-202853.jpg


Az első felvonás egyértelműen a zenekarról szólt, rövid szünet után a második részben már a vendégek is előkerültek, mikrofonnal a kezükben. Először Kökény Attila foglalta el a színpad közepét, és bár torokgyulladásra hivatkozva kissé visszafogta magát, azért így is jó hangja volt.


20170216-215102.jpg


Én nem tudtam róla, de a zenekar szervezett egy „énekversenyt” a koncertet megelőző napokban, ahova fiatal énekesek jelentkezését várták, és végül a legjobbakat fel is hívták néhány szám erejéig. Így aztán három fiatal, tehetséges énekes is szerepet kapott: Berki Artúr és Burai Renátó megosztott első helyet szereztek, Sárközi Lily pedig különdíjasként léphetett színpadra.


20170216-220233.jpg


20170216-221330.jpg


20170216-221904.jpg


Itt már inkább a populárisabb, énekes központú dalok kerültek elő, mint pl. a „Give Me the Night”, vagy a „Feel like Making Love”. A vidám hangulat teljes mértékben átragadt a közönségre is, lelkesen biztatták és tapsolták az énekeseket. A végén ráadásként a „Give Me the Night” újra előkerült, ezúttal már 4 énekessel a színpadon, akik felváltva, majd egyszerre vették magukhoz a mikrofont, ezzel a végére tetőfokára hágott a hangulat.


20170216-222905.jpg


20170216-223210.jpg


20170216-223228.jpg


A Finucci Bros. Quartet a vendégeivel együtt számomra ezúttal egy más oldalukat mutatták meg – amiben nyilván George Benson életművének és munkásságának nagy szerepe van. Megmutatták, hogy a minőségi zene is lehet élvezetes, és eljuthat a nagyközönséghez is. Ezen az estén a jazz nem rétegzene volt, hanem sokaknak élvezetes, befogadható műfaj. Persze valamit valamiért, az én ízlésemnek az első rész jobban tetszett, ott inkább a zenén volt a hangsúly, és a zenészeken. A másodikban inkább a szórakoztatáson, néha már-már inkább nagyon igényes popzenének nevezném. A ritmusra tapsolás számomra nagyon életszerűtlen egy jazz koncerten, de itt a jó hangulatnak könnyedén be lehet tudni. A második rész közepén, végén úgy éreztem, hogy a show, és a közönségnek való játék és előadásmód sajnos egy picit eltolja a hangsúlyt, és épp azon gondolkodtam, hogy a főpróbát milyen izgalmas lehetett volna megnézni, ahol közönség nélkül, csak a zene és a zenészek vannak jelen. Aztán valamiért mégis megbékéltem a dologgal, rájöttem, hogy ez a műfajjal jár, a közönség pedig igényli ezt a fajta szórakoztatást a jó zene mellett is. Az igazat megvallva George Benson talán egy azon kevesek közül, akiknek ez a stílus is jól áll, és ugyanúgy igényes zenét tud csinálni a könnyedebb műfajokon belül is. Számomra továbbra is a korai életpályája, és az instrumentális darabok az igaziak, de egy ilyen gazdag életműből kár lett volna kihagyni a 70-es és a 80-as évek slágereit is.

Mindent összevetve a zenekar nagyon jól felépítette ezt az estét, méltó módon ünnepelték meg a közeljövőben 74. életévét betöltő zenészt. További sok sikert a munkájukhoz, és kíváncsian várjuk a sorozat folytatását, egy újabb kiváló zenészre emlékezve.


Vissza a hírekhez