Keresés

Hírek


Mitch Watkins, Elephant Room, Austin, Texas, USA (2017. március 6.)

Volt valamikor régen egy Mitch Watkins nevű gitáros, aki az Enja label-nél készített remek kis fúziós lemezeket. Bob Berg, Jay Anderson, Dennis Chambers és hasonló top zenészekkel játszott. Ugyanő Barbara Dennerlein (német Hammond-orgonista/istennő) lemezein is gitározott.

Ez volt úgy húsz-harminc éve. Aztán Mitch valahogy "kikopott" a jazzből, habár meg-megjelentetett, úgy 5-10 évente, 1-1 saját lemezt. Austin, Texasban élt, tanított: helyi klubokban játszott néha. Habár a legújabb lemezt, amin közreműködik ("Considering Matthew Shepard" - Craig Hella Johnson nehezen besorolható oratóriumát, amely a klasszikus kiadónál, a Harmonia Mundi-nál jelent meg) idén Grammy-re jelölték. Tehát, összességében Mitch Watkins eléggé a perifériára került. Hacsak... nem számoljuk bele, hogy volt egy "mellékállása" úgy 30 évig: Leonard Cohen gitárosa volt. Az 1979-es Field Commander Cohen-turnétól egészen az utolsóelőtti nagy, 2 éves Leonard Cohen turnéig ott volt Cohen-nel a színpadon: 10-15.000 ember előtt játszott a turnék során. Fura helyzet, egyszer 10-20 embernek játszani Austinban zajos klubokban, máskor emberek ezreinek nagy sportcsarnokokban. (De hát ilyen az élet... vagy ilyen is tud lenni. Nem ő az egyetlen jazz-zenész, akinek ilyen kettős élete van, gondoljunk csak Rachel Z-re, aki Peter Gabriel bandájában volt, vagy a Steely Dan-ben játszó jazz-zenészekre Jon Herington-tól John Beasley-ig és Keith Carlock-ig.) Mitch most már hivatalosan is nyugdíjas, nem úgy jár, nem úgy mozog, mint régen, de azért, ha zenészbarátai megkérik, le-leugrik az Elephant Room-ba, és beszáll egy-egy buliba. Tehát, most már, hogy sajnos Leonard Cohen sincs velünk, ha valaki Mitch Watkins jellegzetes, valahol Mike Stern intenzitását, valahol Pat Metheny belső fényekkel ékesített játékát idéző, de teljesen egyedi játékát akarja élvezni, annak Austin-ba kell elzarándokolni.

Na, ezt a zarándoklást ejtettem meg tegnapelőtt este. Mitch ezúttal Sarah Sharp énekesnő együttesének oszlopos díszvendége volt. Elegáns negyedórás késéssel, a második szám kellős közepén bebicegett, laza "Hello Kiddos"-zal köszöntötte az együttes nála sokkal fiatalabb tagjait, lekecmergett a gitárjához, behangolt, és kezdetét vette a csoda. Habár az együttes többi tagja sem volt rossz (a rend kedvéért: Sarah Sharp - vokál, Pat Harris - bőgő, Masumi Jones - dobok), a nézők álla Mitch gitárszólóitól esett a padlóra. Habár elvileg az Elephant Room egy nemzetközi szinten is jegyzett klub (papírjuk van róla, ki is van rakva a falra), de amit Mitch produkált gitáron, azt nem hallják minden este, elefánt, vagy nem elefánt, ide, vagy oda. Mitch játékában, nyugdíjaskorára, ötvöződött a Cohen bandájában szállított "énekest-kísérek -nem-is-akárhogy - de azért szólózok-is-egy kicsit", és a régebbi Enja korszaki "in-your-face" blues/jazz/fúziós elemek. Hihetetlen feelinggel és játszi könnyedséggel, a kisujjából rázta ki a dolgokat; a zenekar többi tagjának rendszeresen kikerekedett a szeme és tátva maradt a szája. A rend kedvéért standard-ektől Sarah Sharp eredeti blues/folkos szerzeményei voltak a programon, de ez nagyjából mindegy is.

Na, szóval ilyen dolgok vannak, alig meghirdetve, 20-25 emberes közönség előtt, hétfőn este, a 6 órás matiné alatt, Austin-ban, az Elephant Room-ban.


mw1.jpg


mw2.jpg


mw3.jpg


mw4.jpg


mw5.jpg


mw6.jpg


mw7.jpg


mw8.jpg


mw9.jpg


Vissza a hírekhez