JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 17.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

FORRÓ HANGULATÚ FÚZIÓS JAZZ A BJC-BEN, AVAGY A FINUCCI BROS. „BEST OF CSEPREGI GYULA” CÍMŰ KONCERTJE ELEK ISTVÁN FŐSZEREPLÉSÉVEL 2017. MÁRCIUS 16-ÁN SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: SOMOGYI ÁRPÁD

A hazai jazz egyik emblematikus figurájának, Csepregi Gyulának szentelte az öt zenész a csütörtök esti koncertet. Ahogyan ezt bevezető szavaiban a művész fia, Csepregi Dávid is elmondta, nem „memorial” készül, azaz valamilyen emlék-rendezvénynek leszünk tanúi (hiszen semmilyen kerek évforduló nem volt), hanem csak felidézzük ennek a sokoldalú muzsikusnak és jazz-közéleti személyiségnek a zenei portréját, vidáman, derűsen, amilyen egyéniség Ő volt.

A koncert teljes időtartama alatt hatalmas vetített képeken követhettük Gyuszi jó néhány nevezetes találkozását, együttműködését a nemzetközi jazzvilág olyan ikonikus figuráival, mint Dave Samuels, Mike Stern, Russell Ferrante, Bob Mintzer, vagy Alex Acuna. A ragyogó, de sajnálatosan rövid pálya felvázolása nem lehet ennek az írásnak a feladata, annál is kevésbé, mert Csepregi Gyulát mindenki ismerte és szerette, sokoldalú munkásságát, hangszeres művészetét és komponista tevékenységét is érdeklődéssel követte minden hazai jazzrajongó. Elég, ha olyan formációkra emlékeztetek, mint az In Line, (majd az In Line Projekt), az MJQ (ez esetben a Magyar Jazz Quartet), a Stúdió 11, vagy egy izgalmas duó formáció a zongorista Rátonyi Róberttel. Személyesen is többször találkoztam, beszélhettem vele, nem sok ennyire kedves, jó humorú, lebilincselő személyiséggel találkoztam, mint amilyen Ő volt. Emlékezetes esemény volt 2012. március 23-a, amikor erről az oldaláról mutatkozott be, hiszen a Magyar Jazz Szövetség alelnökeként adta át a Szabó Gábor- és Pernye András-díjat Deseő Csabának, illetve Csányi Attilának. De ő konferálta a teljes zenei programot is, amiben három együttes is fellépett: Deseő Csaba és a Gyárfás Trió, Révész Richárd triója és a Jazz Nagykövetei elnevezésű formáció (Csepregi Gyuszi fuvolán és tenorszaxofonon, Elsa Valle, Winand Gábor és Szakcsi Sr.)

De mi is történt tegnap este. Először is a vendégművész, Elek Pista volt a főszereplő, aki – a tőle megszokott módon – remekül konferált és a számok között még érdekes, gyakran humoros emlékeket idézett fel Gyulával kapcsolatban. A négytagú Finucci Bros formáció (Balogh Roland - gitár, Balogh Zoltán - elektromos zongora, Plútó Horváth József - basszusgitár és Bordás József - dobok) igen dicséretesen, összhangban a projekt „célkitűzésével” a főszerepet Elek Pistának adta: ő „személyesítette meg” Gyuszit. Ez persze nem jelentette azt, hogy ők háttérbe szorultak volna, hiszen terjedelmes, szépen kidolgozott szólókat hallhattunk minden résztvevőtől. Elek Pista fuvolán ugyan nem játszott (tudni kell, hogy Gyuszi kiválóan művelte ezt a – nálunk elég ritka – hangszert is, sőt eredetileg fuvolistaként indult), de azt a másik két instrumentumot, a tenor- és szopránszaxofont, amelyeknek Gyuszi is mestere volt, remekül használta két órán keresztül. Viccesen mondta is, hogy a szopránt könnyebb tartani, de nehezebb fújni. Nyilván nem ezért, de az előadott kilenc kompozíció közül, ha nem tévedek „csak” háromban használta, a többiben azt a remek tenor-soundot produkálta, ami miatt annyira szeretjük.

Mindkét szettben négy-négy számot hallhattunk, illetve volt egy ráadás is, amit „levonulás” imitálása nélkül folytatva a koncertet és éppúgy kidolgozva adtak elő, mint a többi nyolcat!

Részben Csepregi szerzemények, részben pedig az általa is jegyzett formációk (többnyire lemezen is megjelent) sikerszámai hangzottak el az alábbi sorrendben:

I. félidő: Pied Piper (Csepregi), Tata (Csepregi), Katalin (Szakcsi Sr.), Who Pays the Piper? (Csepregi)

II. félidő: Innsbruck (Vasvári Pál), Cheese & Wine (Csepregi), Private Number (Szakcsi Jr.), Last Time Together (Szakcsi Sr.- Ablakos Lakatos Dezső), és a Népdalféle (Trad.-Szakcsi Sr.)

Lendületes számok és gyönyörű balladák váltakoztak: utóbbiak közül például a „Katalin”-t Szakcsi Sr. a nejének írta, de mivel Pista neje is erre a névre hallgat, így az ajánlás célba érkezett.

Egyébként óriási zenei időutazásban volt részünk, amiben mind az öt zenész kiválóan szerepelt. Ugyanis elsősorban Elek Pista volt az a személy, aki már ennek a fúziós korszaknak az indulásánál is ott volt, a négyes tagjai jóval később ismerhették meg azt az úttörő munkát, amit a nagy elődök végeztek. De ez a projekt is jó példája volt annak, hogy a műfajban minden stílusirányzatnak helye van. A tegnap hallott produkció modern európai zene, sok improvizációval, amelyben energikus, erős szólók mellett a megkomponáltság, a markáns ritmusalapok, a dallamosság és a befogadhatóság a jellemzők. Egyenrangú és egyenértékű művészek munkája, akik egyéniségüket a közös cél szolgálatába tudták állítani. Köszönet érte!

A Finucci Bros nemzetközi sikerei bizonyítják, hogy jó úton járnak művészetükkel. Mint azt a koncert végén Bordás József elmondta: még az idén tavasszal Amerikába utaznak, ahol New Yorkban és Los Angelesben mutatják meg ízig-vérig mai, korszerű fúziós zenéjük egyedi voltát, saját útjukat. Munkásságuk történetéről CD-vel kombinált könyv készül, és számos hazai fellépésük is esedékes lesz az év folyamán.

Végül nem mulaszthatom el megköszönni Somogyi Árpád áldozatvállalását, aki másirányú elfoglaltsága miatt – kérésemre – csak a második szettben tudott időt szentelni arra, hogy megörökítse a nagyszerű élményt. Mert ugye, a jelenlét élményét semmi sem pótolja!


finucci-bros-quartet-20170316-001.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-002.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-003.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-004.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-005.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-006.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-007.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-008.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-009.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-010.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-011.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-012.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-013.jpg


finucci-bros-quartet-20170316-014.jpg

Vissza a hírekhez