IMPfest, University of Washington, Seattle, USA (2017. május 13.)
A Washingtoni Egyetem (UW) zenei tanszékének diákjai minden évben megszervezik az IMPfest-et, amelynek során a diákok, a tanszék fakultása, és vendégprofesszorok egy hétig intenzíven dolgoznak együtt, és a hét végén koncerten mutatják meg az "eredményt". A mai koncert három részből állt.
Az első részben egy, az UW zenei fakultásából (Cuong Vu, trombita, az UW jazztanszék-vezetője), Luke Bergman (basszusgitár, UW "Artist-In-Residence"), Ted Poor (dobok, UW "Artist-In-Residence"), és Bill Frisell (gitár, UW "Affiliate Professor") álló kvartett játszott egy válogatást Cuong új kompozícióiból (amelyeket, mellesleg, a hétvégén vesznek lemezre, ugyanebben a felállásban. Erős anyagnak ígérkezik, Vu legutolsó, Pat Metheny-vel felvett lemeze
folytatása lesz zeneileg. A szünet után az UW jazztanszék diákjai játszottak: a héten Ben Monder tanított be nekik pár saját kompozíciót. (A kiváló, "criminally underrated" gitárosról már többször írtam a JazzMa.hu-nak, utoljára pár hete a Monder/Bleckman Houston-i koncert kapcsán).
http://www.jazzma.hu/hirek/2015/06/30/ben-monder-trio-bar-next-door-new-york-usa-2015-junius-26/
Legutolsó lemezéről megjelent egy remek JazzMa kritika Varga Bendegúz tollából:
http://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/monder-ben/amorphae/kritika/monder-ben-amorphae/
Az UW-os "gyerekek" nagy igyekezettel játszották ezeket a komplex, szögletes, vészjósló, meghökkentő, depressziótól sem mentes, de mindig hatalmas energiától duzzadó darabokat, mint például a "Jelly Throne". Néha picit hamisan, de mindig nagy élvezettel. Nekem leginkább a trombitás srác játéka, és a két dobos összehangolt munkája tetszett.
Ahogy a diákok műsora befejeződött, a gyerekek, a Ben Monder-i zene hatása alatt, karikás szemmel, szép sorban, elmentek öngyilkosságot elkövetni. Na nem, csak vicceskedtem. Hanem az történt, hogy a gyerekek és a hozzátartozóik átmentek a szemközti bárokba ünnepelni. A harmadik részben, a megfogyatkozott közönségnek a Monder-Bergman-Poor trió játszott Jimmy Webb darabokat. (Nemcsak Ben, de Webb is "criminally underrated" komponista/zenész/zongorista/énekes - ő a folk/americana/jazz határán alkot). Ben gitárja szárnyalt, énekelt, aztán a harmadik számban visszatért a "trademark" torzításos, gerjesztéses, effektes stílusához.
A legvégére akadt még két csemege: egy finom Bill Frisell/Ben Monder gitárduó, és egy nagyon élvezetes Andrew Cyrille/Ben Monder duó. Cyrille mester (aki ugyebár élő dobos-legenda: saját formációi mellett Anthony Braxton, Oliver Lake, Charlie Haden, Cecil Taylor, Coleman Hawkins zenésztársa), és akinek a JazzMa-ban olvasható a legújabb, kiváló lemeze kritikája:
Egyébként, minden mindennel összefügg: Andrew Cyrille játszik Ben Monder legújabb lemezén, Bill Frisell pedig játszik Andrew Cyrille legújabb lemezén. Cyrille mester türelmesen végigülte a több mint háromórás koncertet, és csak a végén szállt be. Játszott dobokon, cintányérokon, és kézzel, a saját két orcáján. Ma este csak ennyi jutott, viszont a holnapi, második IMPfest koncerten viszont ő is és a tanítványai is játszani fognak egy-egy teljes szettet. Képek.
