JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Jazz a Márványteremben – Első évfolyam hatodik est II. rész

A sorozat kezdetén már megírtam, hogy milyen akadályokon kellett „átszökkennem” ahhoz, hogy végül is 1995. január 23-án elindulhasson a „Jazz at the Marble Hall”, magyarul „Jazz a Márványteremben” sorozatom. Az alapkoncepció az volt, hogy ezek a hétfői estek 7 órakor kezdődnek, hogy 10-re, a tapsok/ráadások miatt maximum fél 11-re befejeződhessenek. Az est nyitányául jazztörténeti sorozatot hallhatunk magyar jazzmuzsikusok előadásában, majd a második részben (Mester és Tanítványa) a jazztanszak egyik tanára mutatja be legkedvesebb tanítványát, végül a harmadik részben egy olyan fiatal együttest ajánlok a közönség figyelmébe, akik szerintem nagyobb figyelmet érdemelnének. Az 1995 és 2009 között elhangzott közel ötszáz koncertet rögzítettük, majd pár héttel később „Éjszakai jazzklub” sorozatomban valamennyiből műsort készítettem, ami el is hangzott a Bartók Rádióban.

A sorozat hatodik estje 1995. február 27-én került megrendezésre, szokás szerint teltházzal!

A második harmadban a „Mester és Tanítványa” részre került sor. Ez azonban akkor és ott „Mester és Tanírcánya(i)”-ra módosult…

Történt ugyanis, hogy a Jazztanszak ütőhangszeres tanára, Zsoldos Béla (1952) egy saját kompozíció előadásának keretében mutatta be tanítványait. A végzős a zalaegerszegi születésű dobos, Kőfalvi Csaba (1972) volt, aki akkor vibrafonon játszott. (Majd mindjárt elmondom, hogy miért…) A további három tanítvány közül kettő azóta sokra vitte: a pécsi Bágyi Balázs (1973) a Magyar Jazz Szövetség elnöke (!), a zalacsányi Németh Ferenc (akkor még Ferike!) pedig lassan két évtizede Amerikában él, előbb a Berklee College of Music-ot (Boston), majd a Thelonious Monk Institute-ot (Los Angeles) járta ki, utána pedig New Yorkban telepedett le. Volt két „sztárvendége” is ennek a résznek: az akkori szaxofon tanár, Csepregi Gyula (1958-2014), valamint a dobos csodagyerek, Borlai Gergő (1978). (Miatta kellett Csabának vibrafonozni!)

Az est második része mondhatni rövidre sikeredett, hisz Zsoldos Béla „Saxonor I”-ét mindössze 10 perc 5 másodpercig játszották!

Vissza a hírekhez