JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

POTTER VARÁZSLAT

Április végén jelent meg Chris Potter „The Dreamer Is the Dream” című albuma az ECM kiadónál. A világ elitjébe tartozó szaxofonos a felvételen szerepelt kvartettjével, David Virelles zongoristával, Joe Martin bőgőssel és Marcus Gilmore dobossal indult májusban lemezbemutató koncertkörútra. Európa több városát érintve, végül fővárosunkba is eljutottak. Csütörtökön a Chris Potter Quartet a Budapest Jazz Club két egymást követő koncertjén mutatta be az új szerzeményekből álló anyagot.

00.JPG


A Chicago-ban 1971-ben született Chris Potter magyar kötődése közismert, győri lányt vett feleségül. Nyilván családi állapotának is köszönhető, hogy Ő a hazánkban legtöbbet fellépő világsztár, Budapesten és országszerte is sok emlékezetes koncertet adott. Azonban a magyar kultúra, zenei hagyományaink kincsei is felkeltették érdeklődését. Eddig három lemezt készített magyar zenészekkel, a Szabó Dániel Trio – val a „Contribution” 2010-ben, a 2008-as koncertje Szakcsi Lakatos Bélával, a „Live at Müpa” 2013-ban, a Dresch Mihály zenekarával 2012-ben felvett „Zea” pedig tavaly jelent meg, mindhárom a BMC kiadásában. Ezek az albumok ott találhatók diszkográfiájában, és Potter lemezeinek jegyzékét elismert kritikusok elemzéseivel, a legrangosabb, legolvasottabb orgánumokon lehet böngészni, ennek előnyeit gondolom, nem kell bővebben kifejtenem.

Potter tehetségére már gyerekkorában felfigyeltek, zenei karrierje 18 évesen, New York-ba költözése után kezdett kibontakozni. A tanulást, az iskolát végig fontosnak tartva indult el a profi zenészi pályán. „A srác, aki Miles zenekarai után nőtt fel, olyan spiritualitásra törekedett, amely meghatározza Coltrane zenéjét. Végül én tanultam meg tanulni Chris-től.” – mondta róla egykori tanára, Kenny Wheeler (1930 – 2014, trombitás, zeneszerző). Az Isten adta tehetség töretlen tanulási vággyal, és kitartó szorgalommal párosulva meghozta a sikert. Potter idáig különböző formációival körülbelül 30 albumot jegyez (as leader), és több mint 150 lemezen működött közre (as sideman). Az ezredforduló óta a legnagyobbak között ismerik el, a legtekintélyesebb amerikai szaklap, a Down Beat listáin 2004-től 2007-ig a 'Rising Star' kategóriában zsinórban őt választották a legjobb tenorosnak, aztán már nem csak a feltűnő tehetségek között ismerték el, először 2014-ben kapta a legtöbb szavazatot a tenorszaxofonosok mezőnyében. Potter immár 46 évesen, világszerte ünnepelt muzsikusként töretlenül dolgozik tovább a saját útját járva.

A klasszikus zongora tanulmányait 7 évesen kezdő David Virelles Kubában, 1983-ban született. Az afro-kubai zenéért lelkesedő kanadai fuvolista, szaxofonos és zenepedagógus Jane Bunnett fedezte fel a zenészcsaládba született fiút, és hívta Toronto-ba tanulni. 2006 körül Virelles egyetemi hallgatóként e-mail-ben felvette a kapcsolatot Steve Coleman-nel, aki készségesen válaszolt zenei kérdéseire, és végül New York-ba is meghívta. Így a fiatal kubai Coleman által megismerte Potter-t és Mark Turner-t, akikkel 2009 óta játszik. Tomasz Stańko, a nagy lengyel jazzgenerációból is felfigyelt rá, két lemezére is őt választotta zongoristának. Potter a „The Sirens” (2013) lemezének felvételeire hívta, a billentyűs Craig Taborn mellé preparált zongorán és harmóniumon játszani. Stańko és Potter lemezében azonban nemcsak Virelles a közös pont, hanem a kiadó is, az ECM. Szinte természetes, hogy Virelles saját nevén megjelent, elég jó kritikákat kapott lemeze, a „Mboko”, majd az „Antenna” is ez a kiadó gondozásában készült. A Chris Potter Quartet bőgőse, Joe Martin, és dobosa, Marcus Gilmore régi ismerősként tértek vissza Budapestre. Mindketten Mark Turner zenekarának tagjaiként, 2014 novemberében léptek fel itt először. Joe Martin tavaly decemberben is elkísérte Turner-t, Gilmore helyett viszont Damion Reid jött végül. Turner és Potter amúgy több formációban játszottak együtt az elmúlt években, talán egy baráti eszmecsere eredményeként választották zenekaraikba a két zenészt, de mivel mindketten ECM sztárok lettek, lehet, hogy Manfred Eicher, az ECM főnöke is sugallt valamit.  Mindenesetre jó döntés volt, mert az 1970-ben zenészcsaládban született Martin egyre keresettebb bőgős a kortárs jazz világában, a két tenoroson kívül megfordult Anat Cohen, Kurt Rosenwinkel, és Maria Schneider zenekaraiban is. Most végre kellemes, napos időben is megcsodálhatta Budapestet, talán ennek örömére borotválta le decemberben még meglévő szakállát. Marcus Gilmore 2014-ben már sztárként érkezett Budapestre, azóta ez a helyzet fokozódott. 1986-ban született, Vijay Iyer zongoristával készítette első lemezeit, szinte együtt robbantak be a nemzetközi jazztudatba. Steve Coleman, Nicholas Payton, Gonzalo Rubalcaba, csak néhány név, akikkel a legendás Roy Haynes unokája játszott az utóbbi időben. A 92 éves nagypapa büszke lehet, Marcus Gilmore ma már a világ egyik legjobb dobosának számít. Lehet, hogy fiatal dobosaink közül Kárpáti Benedek, Serei Dániel és Benkó Ákos leginkább őmiatta jöttek erre a koncertre, az viszont biztos, hogy az első sorban a dobok előtt foglalták le sietve helyeiket, hogy a lehető legközelebbről leshessék a mester minden mozdulatát. Az idősebb dobos generációból Jeszenszky Gyuri és Bágyi Balázs az akusztikai szempontból jobb, hátsó sorokat választották, viszont ők az első koncertet is végigélvezték. Azért a szaxofonosaink közül is befutott a második koncertre Ávéd János és Baris Gábor, így Potter nyugodtan belekezdhetett. Ahogy az első rész beszámolójában olvasható, most is a sampler volt az első hangszer, ami megszólalt. Nem a lemez sorrendet követték, nem balladával („Heart in Hand”) kezdtek, inkább dinamikusabb számmal („Yasodhara”) melegítették be a közönséget. Ezután, őszintén bevallom, nem foglalkoztam a lemez és a koncert számsorrendjének különbözéségével, mert bár az élőzene hangulatában, stílusában hűen adta vissza a rögzített anyagot, de improvizatív zenéről lévén szó, volt hogy az adott hangulatnak megfelelően egybejátszottak két számot, vagy éppen alaposan átdolgozták a leírt kottát. Potter lehengerlő hangzuhatagai magával ragadtak, eltávolítottak a való világtól. David Virelles mintha keresett, de végül megtalált hangokból építette volna fel lenyűgöző technikával előadott szólóit, Joe Martin nagyon finom játékával keltett figyelmet. Nekem a csúcspont Potter és Marcus Gilmore duózása volt, párszor Coltrane és Rashied Ali félelmetes szaxofon-dob párbeszédeinek egyes részletei jutottak eszembe, ott hallottam hasonló katarzist. Remélem, ezzel a mondatommal nem veszem el azok kedvét a lemez meghallgatásától, akik finoman szólva tartózkodnak Coltrane utolsó korszakától. A „The Dreamer Is the Dream” című lemezről Gáspár Károly barátom írt nagyszerű, és szakszerű kritikát, aki még nem olvasta, a linkre kattintva tegye meg! (http://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/potter-chris/the-dreamer-is-the-dream/kritika/potter-chris-the-dreamer-is-the-dream )

Még csak annyit tennék hozzá, hogy Wheeler megpendítette Potter-rel kapcsolatban a spiritualitást. Akkor Potter törekedett annak elérésére. Most úgy éreztem, elérte. Közben a pódiumról lelépve megmaradt egy kedves hétköznapi mosolygós fickónak, akit ha nem a jazz klub előtt látunk, meg sem ismerünk. Aztán, amikor újra a színpadra lép, és megfújja szaxofonját, újra óriássá válik.


01.jpg


02.jpg


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


13.jpg


14.jpg

Vissza a hírekhez