Kivételes eset – VEQ a BMC-ben
Hallomásból még a Szörp-idők koncertjeiről ismerem a zenekart és énekesnőjét.
Személyesen pedig onnantól, amikor egyik koncertjük után Esztert felkértem, hogy legyen a hajléktalanopera egyik védnöke. Az elmúlt csütörtöki koncertjük egy kivételes eset volt. 100-ból 99 koncertjük nekem nagyon bejön. Hát, ez volt most az az egy, amely nem annyira. Ennek több oka is van. Leegyszerűsítve az lehetett a „probléma”, hogy elég rég (mihez/kihez képest?) nem voltam már Váczi Eszter és a Quartet (VEQ) koncerten és nagyon-nagyon vártam. Ne arra gondoljunk, hogy elfelejtettek volna a fiúk zenélni, vagy Eszter már nem tud énekelni…
Nagyon szeretem, amikor egy-egy dal történetéről mesélnek a szerzők. A koncertet nyitó dal szövegét egy nagyszerű, sok évvel azelőtti élmény íratta. Tengerparton sétál a főhősnő és érzékeli egy olyan pár jelenlétét, amely számára a szerelem-társ-szeretet legmagasabb fokú triumvirátusát jelenti. Alaposan megfigyeli őket, és azt mondja magában: „Nekem is ilyen legyen a párkapcsolatom! Ugyanakkor másoknak is ezt az élményt kívánom!”
Az „Ott leszek” szól a második lemezről a folytatásban. László Attila I. törvénye jut eszembe mindig a VEQ játékáról. (Ne keressék ezt a törvényt a neten, én neveztem így el. László Attila egyik első tanítása számomra: „Egy zenekar mindig az adott koncerthelyszín adottságaihoz igazodva szólaljon meg. Azaz se túl hangosan, se túl halkan.”) Legyen az akusztikus, félakusztikus, vagy hangosított fellépés, ez a banda a mintapéldája annak, hogy minden alkalommal ezt a törvényt maximálisan betartva muzsikálnak. „Ott leszek a sziklákon, a távolban, cédrusok alatt álmodban,
s ha megízlelted azt a csendet, mit hullámok törnek feletted, boldog leszel.” Milyen szép szöveg!
„Így utazom”. Ez egy nagy-nagy kedvencem. Amikor a Bujtor Balázs vezette vonósnégyes is bekapcsolódik a nagyobb koncerteken, az az igazi élmény. Egy nagyon szép vonós intro van például a dal elején, s azután kezdődik el a vonatozás. Alapfelállásban is remekül megszólaltatják, így volt ez most is. Gátos Iván szinte mindig oktáv unisono szólózik. Hol a „Vizipók”-ból, hol egy sanzonból, hol egy jazz standardből idéz, s előfordul, hogy az adott pillanatban a fejéből kipattanó dallamot halljuk tőle.
A hamarosan megjelenő negyedik lemez „Egy perc”-ét játsszák.
A seprűvel kísért dobos dalokat nagyon szeretem. Egyetemi zenekarunk dobosa mindig hangoztatta, hogy 50 évet tévedtem a Földre érkezésemkor. (Mindig azt kértem tőle, hogy ne a verővel, hanem a seprővel játssza a swingeket). Nagyon jól húzó-lüktető medium tempójú dalokat tud ez a zenekar, amely így a múlt heti ”Tegnap”-ra is igaz.
„Életképek a II. kerületből” helyett „Szimonetta” a következő szerzemény címe: kisbolt, szökőkút és egy aranyos közértes lány. Eszter meg is köszöni a tapsokat a dal névadója nevében.
Egy ismert film, ismert dalával búcsúzik a kvintett az első félidő végén. Első filmjéhez keresett főcímzenét Orosz Dénes, így járta a várost, benézett még CD boltokba is. Belehallgatott a „Mit tennél a helyemben?” című dalba és megtetszett Neki. Mára már egybeforrt a „Poligamy” ezzel a slágerrel. Imádom, amikor Gyenge Lali és Gátos Iván összenéznek a zongoraszóló közepén, és dupla tempóval fokozzák a hangulatot, majd a refrén visszatérésére lassítanak le az eredeti sebességre. (A tempóváltás ad hoc, ezen a koncerten most ki is maradt…)
A szünetben egy nagyon érdekesen hangzó és finom dolgot ettem az Opus Jazz Clubban: Bébi pak choi édes savanyú rizottóval és rebarbara kompóttal. Legendásan rondán eszem, állítólag 4 évesen voltam a csúcson, az azóta egyre fokozódó demenciám súlyosbít a helyzeten. Ezzel a kellel mondjuk megnéztem volna, hogy Őfelsége (értsd: exem, a protokoll általam pont az egyik jazz clubban sok ével ezelőtt megkoronázott királynője) mit kezd egy mélytányérban, ahol „mocsár” gyanánt egy rizottó a felszeletelést nehezítő tényező. Mindegy is, jól nézett ki és finom volt, csak majdnem magamra borítottam…
Schneider Zoltán remek szólójában ocsúdtam fel a tányér körüli rendezői teendőkből. Gátos Iván maratoni improvizációját, mint mindig, most is ováció követte az „Isten Veled”-ben.
Eszteréknél 5/4-ben lüktet a „Belső tenger”. Ha hiányoztunk volna földrajz óráról, akkor ebben a dalban be lehet pótolni a mulasztásokat. Kezdjük a legszignifikánsabbal, a tengerrengéssel. A számos szunámit túlélt, rutinos hallgatóság tagjai a Gyenge-szoros és a Schneider-fok környékét teszik felelőssé a kialakulásért. Persze eleinte kagylót is gyűjtögethetnénk akár Gátos Bálint basszusalapja előtt, de a hullámok háromra és ötre – meg egyre – egyre csak emelkednek.
„Ők is elindulnak” hallhattuk az új dalt a készülő negyedik lemezről.
A „Milestones”-ra emlékeztető kezdetű, lendületes „Milyen kár!” nekem nagyon tetszett. Állítólag ezt még a Szörppel játszották - Cavinton segítségével lehet, hogy vissza is tudnám idézni.
Ezúttal is a fülbe- és lábba mászó bossa nova-val zárták a koncertet. A zenekar mókamestere, Iván melodikán szólózott egy nagyot még a „Voltak órák”-ban. Majd egy franciás dal is belefért még a legeslegvégén.
Az új album és a régi dalok úgy „csaptak össze” ezen a koncerten, hogy számomra nem állt össze az egész. Nem zeneileg, hanem úgy összességében, mint egy étel, amely jó összetevőkből, egy remek szakács kezei közül kerül ki, de valahogy a végén nem érzem azt, hogy legközelebb is ezt választanám az étlapról. Bízom benne, hogy másképp lesz variálva a „menü” legközelebb. Mert ha tudok, biztosan megyek a VEQ összes bp-i koncertjére.
Ha rajtam múlik, Hajdú Klára immár állandó outfit tanácsadóvá avanzsál (lásd: korábbi írásaim), most is nagy szükség lett volna rá, ezúttal a frontember megjelenésében. Pont azért írtam le, mert nagyon kedvelem mind az embert, mind az énekesnőt, a zeneszerzőt és közös produktumukat. Ez nagyon is beletartozik szerintem az „összképbe”.
