Keresés

Hírek


Jó borhoz szól a nóta

A harmadik napjához érkezett a Debreceni Bor- és Jazznapok, mostanra már egészen belerázódtunk a fesztivál hangulatba, és mi persze a munkába is. A Békás-tó körüli színpadok természetesen erre a napra is tartogattak néhány fantasztikus zenei csemegét az ide látogató, koncertre és borra szomjazóknak. Én a JazzMa színpadot erre a napra is lefoglaltam magamnak/magunknak, tehát ismét a legkisebb, legcsaládiasabb helyszínen élvezhettük végig az estét. A szombati nap is hosszú napnak számít, így aztán nekünk már fél 6 előtt ki kellett érnünk, nehogy lemaradjunk az első zenekarról, akiket Maloschik Robi már épp konferált, mire helyet foglaltunk az első padok egyikénél.

Nyitásként olyan fiatalok kaptak lehetőséget a színpadra állni, akik az idén valamilyen kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhetnek. Így jött először a Horváth Cintia Quintet, akik az idei MüPa Jazz Showcase különdíját hozták el, még februárban. A zenekarvezető énekesnő mellett Várvölgyi Szabolcs (gitár), Vidákovich Izsák (szaxofon), Dénes Ábel (nagybőgő) és Kárpáti Benedek (dobok) alkotják az ötösfogatot. A bő félóra tartalmasan telt, főleg jazz standardeket, illetve pop slágereket átdolgozva játszottak. A négy zenész kellemes, telt hangzást ad, amelyre szépen illeszkedik Cintia bársonyos hangja. Fiatalságuk ellenére látszott az összhang a zenekaron, nekem külön tetszett az a sallangmentesség, ahogy hozzáálltak ehhez a koncerthez, és a zenéhez úgy általában. Cintia hangja jól megy ehhez a stílushoz, akár pop, blues, swing vagy soul került terítékre, mindet jól oldotta meg, valóban ígéretes tehetséggel van dolgunk. Ebben a fél koncertben inkább sokoldalúságukat tudták megmutatni, egy-egy számot nem bontottak ki annyira, amennyire mondjuk másfél óra alatt lehetőségük lett volna, így aztán a zenészek szólóhangszeres tudása nem került annyira górcső alá, de az alapján, amit láttunk és hallottunk, gyanítom, nem okozna nehézséget nekik egy kis improvizáció.

Őket követte a Gino’s B Version nevű zenekar, akik szintén a MüPa Jazz Showcase különdíj nyertesei voltak. A Gino név a fiatal (30 éves) szaxofonost, Baris Gábort takarja, aki ezzel a kvartettel arat szebbnél szebb sikereket. Ők is játszanak standardeket (méghozzá egész jókat), de náluk egyre több saját dal is előkerült. Egy kis hard bop, egy kis mainstream jazz, remek hangszeres szólókkal fűszerezve (a ritmusszekcióból is), és fantasztikus lendület, energia, ami a zenéből és a zenészekből árad. A zenekar rangidőse Benkó Ákos (dobok), mellette Jónás Géza bőgőzik és Pintér Péter billentyűzik. Ők egy picit jobban kibontották a dalokat, hosszas improvizatív részeket hagytak bennük. A (nem is olyan csekély létszámú) közönség mindkét fiatal zenekart kitörő lelkesedéssel díjazta.

Utánuk a kicsit nagyobb múlttal és rutinnal rendelkező Borbély Mihály (fúvós hangszerek) vette át a színpadot, aki társaival, Baló Istvánnal (dob), Horváth Balázzsal (bőgő) és Tálas Áronnal (billentyűk) kiegészülve alkotják jelenleg a Borbély Műhely nevű formációt. A zenekar sutba vetette a 4/4 ritmusképletet, a népzene (etnojazz), a világzene és a modern hangzásvilág egyszerre találkozott, és egy egészen fantasztikus koncertben teljesedett ki. Játszottak régi és új számokat egyaránt, saját szerzemények és feldolgozások (vagy még inkább átdolgozások) ugyanúgy jelen voltak a repertoárban. Egyszer egy Bartók-féle népdal, aztán egy Charlie Parker átirat, majd egy saját, balkán népzenére hajazó darab. Egyszóval volt itt minden, ami szem-szájnak (és főleg fülnek) ingere. Borbély Mihály eleve nagy művésze a szaxofonnak, a klarinétnak, a tárogatónak, és még sorolhatnám, itt fel is sorakoztatta őket szépen egyesével. Öröm volt nézni, ahogy együtt él és mozog a zenével, és bár én szerencsére nem először látom őt színpadon, talán még sosem tűnt ilyen felszabadultnak és jókedvűnek – talán az erdei levegő, vagy a finom borok teszik? Mindenesetre nagy élmény volt, egy ilyen jó zenészt ilyen jó formában látni. A társai szintén remekeltek, Tálas Áron újabb arcát mutatta meg a közönségnek, gyakorlatilag nincs olyan műfaj, amiben ne tudna játszani. Amin magamban gondolkodtam, hogy milyen érdekes, hogy aki ezt a stílusú, balkán vagy Kárpát-medencei népzenét és dallamvilágot akarja ötvözni a jazz eszköztárával és az improvizációval, előbb-utóbb összetalálkozik Baló Istvánnal. Azontúl, hogy rendkívül kreatív, pontos, és technikás dobos, nagyon jól érzi ennek a zenének a dinamikáját, a ritmusvilágát, nyilván nem véletlenül találkozhatunk a nevével több, hasonló jellegű zenekar esetében is. A közönség ekkorra már korábban nem látott méreteket öltött, mintha minden színpadról ide özönlöttek volna az emberek, és ami külön jó volt, nem csak borozás közben szólt valami a háttérben, hanem a közönség teljes mértékben befogadóvá vált, minden jelenlévő (velem az élen) nagy tapssal fejezte ki tetszését.

Ezután jött az a koncert, amire én nagyon vártam, nem csak a szombati nap, de az egész fesztivál elejétől fogva. Nevezetesen a Gyárfás István „Gyafi” – Juhász Gábor – Berkes Balázs trió produkciója. A maguk műfajában az ország két – talán – legjobb gitárosa, az ország egyik legismertebb, és legelismertebb bőgőse mellett. A hamarosan 80. életévét betöltő zenész korát meghazudtolóan játszik és mozog a színpadon és körülötte egyaránt. Mivel ő a fesztivál Artist in Residence művésze, a mai közös ebéd során egy kicsit a hétköznapi ember oldalát is sikerült meglátni, és elég, ha annyit mondok, minden felé irányuló tiszteletet és szeretetet az utolsó cseppig megérdemel. Egymás és a zene közös tisztelete, valamint az őket összekötő barátság a színpadon is megnyilvánult, igazi örömzenének lehettünk szem- és fültanúi, ha lehet, még nagyobb közönség sorai között. A gitárosok nagyon jól játszottak, Gyafiról régóta tudom, milyen virtuóz módon játszik, Juhász Gábor nevével én csak 2-3 éve találkoztam először, de azóta nagyon nagy rajongója vagyok mindennek, amit csinál. Külön kiemelném továbbá, hogy ezen az estén (néhány kivétellel) Berkes Balázs kompozícióit adták elő, ezzel tulajdonképpen ősbemutatónak, vagy szerzői estnek is lehet aposztrofálni a koncertet. Nem értem, miért nem ír(t) több darabot, nekem mindegyik tetszett, és a közönség reakciójából ítélve nekik is. A végén óriási vastaps közepette hagyták el a színpadot. Számomra ez a két koncert volt a fesztivál csúcspontja.

Végül, de nem utolsó sorban ismét Tálas Áron lépett színpadra, ezúttal megint egy másik formációval, a Chet Baker Emlékzenekar billentyűseként, és énekeseként (!) jelent meg. A koncert aktualitását éppen az adta, hogy a világhírű trombitás-énekes Chet Baker pontosan 30 évvel ezelőtt, 1987-ben látogatott el Debrecenbe, a jazz fesztiválra. Áron billentyűn kísérte saját éneklését, ezzel ő volt Baker „magyar hangja”, mellette Bacsa Zoltán trombitán, Klimász Tamás bőgőn, Czirják Tamás pedig dobon játszott. A zenekar repertoárján nem kizárólag az amerikai zenész kompozíciói szerepelnek, csupán olyan dalok, amiket ő is előadott, esetleg rajta keresztül váltak szélesebb körben ismertté. Én még sosem hallottam Áront énekelni, de azt hiszem, erre jobb alkalom nem is adódhatott volna, mint egy Chet Baker Emlékzenekar koncert. Nagyon illik a finom, lágy hangja ehhez a zenéhez, egészen hasonlít Baker hangfekvésére. A közönség még ekkor is olyan szép számmal jelen volt, hogy vissza tudták tapsolni őket egy ráadásra, ami éjfél után azért már nagy szónak számított.

Vasárnap már az utolsó nap, mindösszesen három koncerttel, aztán ismét lezárul ez a remek fesztivál. Én még nem is vagyok biztos benne, hogy írni fogok valamelyik koncertről, ha nem, akkor nagy élmény volt újra itt lenni, és remélem, jövőre is adódik a lehetőség, hogy képviselhessem a JazzMa.hu debreceni küldöttségét. Köszönöm a szervezőknek, a zenészeknek, és minden résztvevőnek, ezúttal is maradandó élményt viszek haza magammal a debreceni Békás-tó partjáról.


01.jpg


02.jpg


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


Vissza a hírekhez