Koncert és zsűrizés a Crest Jazz Vocal Festival-on (Dél-Franciaország)
A Crest Jazz Vocal Festival-t minden évben megrendezik, idén augusztusban 42. alkalommal, a dél-franciaországi Crest városában.
A fesztivál egészen különleges légkörű, napközben workshop-ok, este fantasztikus koncertek különböző helyszíneken, egy héten keresztül.
Ezenkívül része a fesztiválnak egy négy napon át tartó énekverseny is, amin tavaly résztvevőként vettem részt, és Sacem-díjat nyertem. Idén hatalmas megtiszteltetés, hogy visszahívtak zsűritagnak, Jaques Panisset, Julie-Anna Dallay Schwartzenberg, Jean-Michel Leygonie és Jean Cazenave társaságába. Egyrészt emberileg is jó kapcsolatba kerültünk, másrészt szakmailag is nagyon tanulságos volt a szempontjainkat összevetni (zenész és programszervező, fesztiválrendező, lemezkiadó, stb.). Nyolc zenekar vett részt a versenyben, engem leginkább a többvokálos arrange-ok és azok megszólaltatása nyűgözött le (Selkies, illetve Shades zenekarok). A fődíjat a Naima 4tet nyerte, egy nagyszerű bőgős-énekesnő vezette francia zenekar, Montpellier-ből. Nagy élmény volt hallgatni minden résztvevőt ezen a szabadtéri színpadon.
A verseny kezdetét megelőző estén szólóban léptem fel a fesztiválon, ebben a térben.
Életem eddigi egyik legjobb koncertje volt, minden passzolt, a hangszer, a színpad, a közönség, a hangosítás, a szervezés, a fények, az atmoszféra...utólag is hálásan köszönöm Crest-nek és az egész fesztiválnak! Néhány fotó, ami a koncerten készült.
Pár nappal később megjelent a koncertről egy kritika a Rhones-Alpes hasábjain.
Magyar fordításban:
„Mózes Tamara, aki vadonatúj lemezét jött bemutatni, énekhangra épülő blokkal nyitja az estet, mellyel rögtön lágy és ugyanakkor intenzív aurájába lépünk. Igazi tanulmány jazz-előadóművészetből, ahogy Tamara a közönséget meg tudja ragadni, és magával tudja vinni az ő csoda-világába. Színtiszta jazz, érzéssel tálalva, egyszerre modern és klasszikus, számos utalással, és mindeközben végig meggyőző technikai magabiztossággal. A fiatal előadóművész fülünk hallatára és a legnagyobb természetességgel épít fel négy réteget sampler-ével, tovább gazdagítva játékát és fenntartva az illúziót, hogy többedmagával áll a színpadon.
A fiatal magyar zongorista szinte-perfekt franciasággal konferálja koncertjének folytatását, mely főként első szólólemezének, a 'Moozing'-nak (kiadója a Yolk Records) a menetét követi, a 'Beauty', az 'In The Salotto' és a 'Sycamore' című számokkal. A zenész érzékenysége megragadja a közönséget, és hallgatók követik őt időn kívüli útján, mely egészen a 'So What' Eddie Jefferson 50-es évekbeli modorában előadott változatáig elvezet, amit egészen lenyűgözően épít fel, mind a scat-elés, mind pedig az egyedi sampler-hangzásokkal gazdálkodó arrange szempontjából.
A zárószám szintén egy átdolgozás, angolra átültetett változata egy magyar (a művész szülőföldje) népdalnak, a „Two Tiny Hips”, melynek rockos oldala is célba talál és felpezsdíti a tömeget.
A ráadásra egy meglepetéssel készült: miután napközben hallott Jeanne Moreau haláláról, a Crest-i szervezőkkel beszélgetve megtalálta a csodálatos 'Le tourbillon' kottáját. Egész délután dolgozott rajta, hogy aztán egy finom feldolgozással álljon elő, és a részvételre bíztatott közönség is segített neki a refrénekben és néhány versszakban. Közösen megélt, intenzív érzelmekben gazdag pillanatok voltak. (Claire Jalmain)”
A Crest-ben töltött héthez még hozzátartozott az az élmény is, hogy a szervezőket megkérdeztem, tudnak-e adni termet, ahol gyakorolni tudok napközben, ők pedig rendelkezésemre bocsátottak egy komplett zeneiskolát, ezt a romantikus épületet, ahol választhattam hangszert:)
Csodás zenészekkel és koncertekkel teli hét volt Crest-ben, köszönöm mindenkinek!
