Mester és tanítvány a Budapest Jazz Clubban

A hazai jazzgitározás két fantasztikus művésze állt össze erre az estére. Gyémánt Bálint, és egykori tanítója, Juhász Gábor (jelenleg mindketten a Bartók konzi jazztanszakának gitártanárai!), ugyan szoktak néha közös koncertet adni, bár ahogy elmondták, mindketten elég elfoglalt zenészek, és elég ritkán van ilyen alkalom, ezért számukra is külön öröm volt, hogy ezen az estén ismét közönség elé állhattak. Hát még nekünk, hallgatóknak milyen öröm volt.

Nekem, mint a jazzgitár nagy szerelmesének, igazi csemegének ígérkezett ez a koncert. Gyémánt Bálintot (1983) már régóta ismerem, több különböző formációban hallottam őt játszani, rendkívül sokoldalú, egyedi stílusa könnyen felismerhetővé teszi a játékát. Juhász Gábor (1968) pedig szép lassan az egyik kedvenc magyar gitárosom lett, hozzám nagyon közel áll a játékstílusa, a szerzeményei, úgy mindenestül fantasztikus zenész. Sok gitárduót hallottam már életemben (köztük több nagyon jót), de nem sok volt, amelyik ilyen izgalmas, változatos, érdekes lett volna a két gitáros zeneisége alapján. A „mester és tanítvány” megnevezés szerintem rendkívül találó: egy idősebb, érett, kiforrott stílusú gitáros, aki már megtalálta a saját útját, a jól bevált dolgokat, és egy fiatalabb, kísérletező, sok különböző irányt vegyítő, folyton megújuló, játékos kedvű gitáros egymás mellett.

Van egy korábban megjelent közös lemezük, ami a „Budapest” címet viseli, és amelyen tematikusan ilyen szerzemények találhatók, mindkettejük tollából. A koncert két részre oszlott, a szünet előtti első részben főleg erről a lemezről válogattak, vagy amikor nem, akkor is saját szerzeményeket játszottak. Nyitásként a címadó dal, ami pont egy feldolgozás, bár saját elmondásuk szerint Cseh Tamás slágerét teljesen magukénak érzik, és persze át is dolgozták, így majdnem olyan, mintha a sajátjuk lenne. Ezután a „Városliget”, ami nekem a koncert egyik csúcspontja volt, majd a „Dorottya utca” következett. Külön tetszett, hogy a dalok előtt/után általában mondtak 1-2 mondatot (angolul is, a külföldi vendégeknek), én nagyon szeretem hallani, hogy a zenészek mit gondolnak, mit mondanak ezekről a dalokról, hogy születtek, mi a témájuk, stb., de persze egy kis viccelődés is belefért. Így jött a „Mother River”, ami Juhász Gábor egy korai szerzeménye, és amit Bálint saját bevallása szerint az egyik első gitár óráján tanult meg, és ami aztán végérvényesen elsodorta őt a jazz irányába (a jazzkedvelők nagy örömére). A koncert első fele tehát saját szerzeményekből állt, fantasztikus témák, remek szólók mindkettejüktől, én néha még tapsolni is elfelejtettem, úgy bele voltam merülve.

A rövid szünet után már örökzöldeket játszottak. Az „All the Things You Are” (Jerome Kern), és a szerelmesek napjának dala, a „My Funny Valentine” (Richard Rodgers) is előkerült, de nekem talán a Clifford Brown átdolgozás, a „Sandu” tetszett a legjobban, egy kis klasszikus blues jót tett a tempónak, és újabb színben tudták csillogtatni a gitártudásukat. Amint letették a gitárt, hatalmas ováció fogadta őket a csaknem teltházas közönségtől. Nem is engedték messzire őket a színpadtól, hamar vissza kellett térniük egy ráadás számmal. Ebbe a Flintstone család (vagy ahogy néhányan ismerik, a „Frédi és Béni”) című rajzfilm betétdalát illesztették be, a közönség soraiban szép lassan kiült az arcokra a mosoly, ahogy felismerték a dallamot. A végén, ha lehet, még nagyobb tapssal kísérték őket, tartalmas, szórakoztató két órában volt részünk.

Mivel nem tudtam találni senkit, aki eljönne velem fotózni, még én is sokat hezitáltam, hogy menjek-e, de így utólag már tudom (amúgy is tudtam volna), hogy nagyon megbántam volna, ha nem megyek. Fantasztikus koncert volt, az én ízlésemhez meg aztán tökéletesen passzolt. Két héttel ezelőtt, Debrecenben ugyan sok jó zenekart hallhattam (többek között ők is játszottak, bár nem együtt), de ez az este nekem az év egyik legjobb koncertélményeként fog megmaradni. Pedig mennyire nem kell ehhez sok minden, két zenész, három gitár (Bálint felavatta az egyik új gitárját), mégis nagyon jó hangulatot varázsoltak a színpadra. Köszönöm az élményt!