Tíz éve hunyt el Joe Zawinul
Éppen tíz éve (2007. szeptember 11.), hogy elment Joe Zawinul, a jazz ("jazz-rock?"..."fúzió?"... "világzene??" - Zawinul mindig is utálta a címkéket...) egyik legnagyobb alakja, egyik legeredetibb zeneszerzője, leginspiráltabb improvizátora, és talán legszínesebb egyénisége.
Életéről könyveket írtak (egyet magyarul is kiadtak); nincs hely és idő arra - és nem is szükséges, szerintem - hogy részletesen ismertessük életútját, a bécsi Landstrassé-től ("Josef Erich Zawinul") a kaliforniai tengerparti Malibu-ig, a bécsi konzervatóriumból a bostoni Berklee-ig, majd Dinah Washington és Cannonball Adderley zenekaraitól Miles Davis korai elektronikus projektjeiig, és azután az állandósult világsikerig a Weather Report és a Zawinul Syndicate vezetőjeként.
Jó pár magyarországi vonatkozása is van Joe-nak, kaposvári, roma származású nagymamájától
a 2007-es Veszprémi fesztiválig, amely egyik legutolsó fellépése volt, és ahol, sok év után, újra együtt zenélt régi tettestársával, Wayne Shorter-rel (mi mást, mint az "In a Silent Way”-t?). Egy hónap múlva jött a hír, hogy elhunyt. Nem nézett ki jól azokon a veszprémi felvételeken, de azt gondoltuk, leküzdi a betegséget, hiszen - úgy hittük - semmi és senki nem találhat fogást Joe Zawinul, a bokszolón, a sportemberen, az életerős, életvidám "force-of-nature"-ön.
https://www.youtube.com/watch?v=NC1qV2l7Ms0
https://www.youtube.com/watch?v=RII5A7g6q9I
Szerette Magyarországot, kedvelte a magyar közönséget, és soha nem felejtette el európai (részben magyar) gyökereit: nemcsak interjúiban, de egyes kompozícióiban is. Sokszor fellépett nálunk. Én például máig is jól emlékszem az 1985-ös debreceni szólókoncertjére, amelyet (leginkább a "Dialect" lemez anyaga volt soron) - némi kezdeti technikai nehézségek ellenére - tátott szájjal és/vagy leesett állal hallgatott mindenki, beleértve az első sorban helyet foglaló Presser Gábort.
A koncert anyagából egy óra le is ment a Rádióban (és talán valahol máig is megtalálható az interneten...)
Sok helyen, sok felállásban volt szerencsém látni-hallani azóta, Londontól New York-ig. Hihetetlen muzikalitására, zsenialitására nincsenek szavak. Sem azelőtt, sem azóta sem játszott és nem játszik szintetizátoron senki úgy, ahogy Joe tudott. Emlékszem, 2002-ben, Londonban egy Ronnie Scott's-ban tartott frenetikus koncertjére. Utána még egy üveg eredeti magyar szilvapálinkát is bevittem neki, amit nagy örömmel fogadott. És emlékszem egy New York-i koncertjére, talán 1993-ból? (a klub nevére nem emlékszem, de azt tudom, hogy már bezárt azóta -- de viszont pár régi képet megtaláltam).
Már tíz éve tehát, hogy Jozy odafenn muzsikál tovább, talán éppen valamelyik Oberheim-jén. Vagy esetleg épp a Pepe Korg-ját fújja. Vagy netán megint Jaco-val, vagy Vic Bailey-vel játszik, vagy esetleg újra Gulda-val négykezesezik. Hatalmas űrt hagyott maga után. Emlékezzünk rá tehát egy kicsit. Hallgassunk meg újra valamit abból a fantasztikusan gazdag zenei anyagból, amelyet hátrahagyott. Én például úgy fogom kezdeni, hogy a "Domino Theory"-ról lejátszom a „D-Flat Waltz”-ot, aztán meg a "Stories of the Danube"-ról a „Gypsy”-t...
