Keresés

Hírek


CALDERAZZO MÁSODSZOR

Az ősz beköszöntével az amerikai világsztárok is beköszöntek. A Budapest Jazz Club „Világsztárok a BJC-ben” sorozat első vendége Joey Calderazzo volt, aki utoljára három éve járt fővárosunkban. A kiváló zongorista kedden este egymásután kétszer lépett színpadra triójával, melyben ezúttal Ben Wolfe bőgőzött és Donald Edwards dobolt. Beszámolómat a kilenc órakor kezdődött a második koncertről készítettem.

Saját honlapja életrajzi adatai szerint a New York melletti New Rochelle-ben, 1965. február 27-én született Joey Calderazzo hat évesen kezdte meg a klasszikus tanulmányait. Improvizációs készsége már ekkor megmutatkozott, a rögtönzések saját mozzanataiból, természetesen törtek fel belőle, még jóval a jazz tanórák megkezdése előtt. Később McCoy Tyner, John Coltrane, Herbie Hancock és Chick Corea iránti rajongása sodorta végleg a jazz felé. Útja a Berklee College of Music-ba vezetett, ahol Branford Marsalis, Wallace Roney, Donald Harrison és Jeff "Tain" Watts voltak diáktársai. Az itt szövődött barátságok meghatározóak lettek későbbi pályafutásában. Boston után Calderazzo részt vett egy zenei továbbképző táborban, ahol találkozott Michael Brecker-rel. A közös zenélések mély benyomást tettek a legendás szaxofonosra, a fiatal zongoristát meghívta turné kvintettjébe, miután Kenny Kirkland 1987-ben elhagyta a csoportot. 1991-ben Brecker, mint közreműködő szerepel Calderazzo első nagysikerű szerzői lemezén, amelyen az egykori bostoni baráti körből Jerry Bergonzi és Branford Marsalis is szaxofonozik, a dobos Peter Erskine, Adam Nussbaum, Don Alias és a bőgős Jay Anderson társaságában. Az „In the Door” a Blue Note gondozásában jelent meg, egyébként a 1990-es évek elején még két lemezt vett fel a patinás kiadó számára („To Know One” és „The Traveller”) érdemes meghallgatni mindhármat. Természetesen érdemes a többit is, amelyen Calderazzo akár saját neve alatt, akár sidemen-ként játszik. Én először kicsit később, Michael Brecker 1996-ban megjelent „Tales of the Hudson” című, egyik csodálatos Impulse! lemezén halottam őt zongorázni, talán írnom sem kéne, nagyon előkelő társaságban. Pat Metheny, Charlie Haden, Jack DeJohnette és Don Alias mellé bekerülni fantasztikus dolog, pláne, ha a stúdióban a másik zongorista gyerekkori ideálja, McCoy Tyner volt. Visszatérve egy pillanatra a karrierjét indító Brecker turnézenekarra, több mint tíz évvel később Calderazzo Kirkland megüresedett zongoraszékét másodszor is átvette, mikor csatlakozott a Branford Marsalis Quartet-hez. Kirkland „távozása” a zenekarból ezúttal sajnos végleges volt, 1998-ban fiatalon, 43 évesen halt meg szívelégtelenségben.


00.jpg


Calderazzo legutóbb 2014-ben, a jazz másik fellegvárában, az Opus Club-ban járt nálunk triójával. Orlando Le Fleming bőgőzött és Donald Edwards dobolt, ebben a felállásban játszottak az előző évben megjelent „Live” című koncertlemezen is.

A három évvel ezelőtt itt járt trióból Le Fleming hiányzott a mostani névsorolvasáskor, helyette a rutinos „öreg róka” Ben Wolfe került az utazó csapatba. Ezt a találkozást még nagyobb izgalommal vártam, mint a három évvel ezelőttit. Az eltelt időszakban ugyanis annak a koncertnek a hatására jobban fókuszáltam a csodálatos „Braggtown” és a többi Branford Marsalis zenekarral készült felvétel mellett Calderazzo saját lemezeire. Mindenekelőtt persze a Branford Marsalis-szal duóban készített „Songs of Mirth & Melancholy” ragadott meg, de a Claudia Acuña énekesnővel és Romero Lubambo gitárossal felvett „Amanecer” latinos hangulatával, és a klasszikus trió hangzást hozó „Simply Music” is elvarázsolt, ezen Jeff „Tain” Watts dobol és Sylvain Gagnon bőgőzik. Azért soroltam fel ezeket a lemezeket, mert a koncerten mindegyikből valami felelevenedett. (Ahogy nyilván az utolsó, két éve megjelent, általam sajnos még nem ismert „Going Home” anyagából is.)

Kaptunk latinos bolerót, dögös swinget, és elképesztő sodrású szólókat. Az első koncertről távozók közül többen kissé csalódottak voltak. Calderazzo túl lazára vette a játékot, hiányzott belőle a katarzis. Zenészek, és rutinos koncertlátogatók mondták, akik nem sznobságból fanyalognak. Nyilván így volt, a második koncert is lazán kezdődött. A zongora mögül szemével, és kifejező grimaszaival irányította zenekarát, olykor a közönség felé is kikacsintva. Aztán szépen fokozatosan bemelegedett, pedig az első koncerten ledobott zakóját a szünetben nem vette vissza. Ben Wolfe és Donald Edwards is megérezte, hogy itt valami történni fog, egyre jobban belehergelődtek a játékba, és a kellemes állóvízből felcsaptak az első hullámok. Jött a vihar, és a közönség is egyre jobban vette a lapot, az udvarias tapsok hangos tetszésnyilvánításokkal kísért dübörgő tapsorkánokká váltak. „A pillanat spontaneitása számít, hogy milyen lesz a ritmus, hogyan változnak a harmóniák, itt szó sincs már a régi vágású szólista és kísérői felállásról. Egy-egy kompozíciót egyik este bossa novaként, a másikon balladaként szólaltathatunk meg, nincs előre eldöntött elképzelés. Állandó dialógus van köztünk, a bőgő és a dob játékának pillanatnyi hangulata folyamatosan alakítja az én elképzeléseimet is, hogy éppen hogyan játsszam az adott témát. Szeretem kijelölni a zenei sarokpontjaimat, majd kitörni azokból: ez az igazi kihívás számomra” – olvasható zenészi hitvallását összefoglaló sokat idézett nyilatkozatában.

A kijelölt zenei sarokpontokból ezen a koncerten sikerült kitörni. Megéreztük a katarzist, megtörtént a csoda. A ráadásra egyedül Calderazzo jött ki. Egy csodálatos szólóval ajándékozta meg a lelkes közönséget. Ebben a remek ívű csaknem negyedórás ráadásban érzésem szerint egy szál zongorán foglalta össze az elmúlt másfél órát. Laza játékosságból indulva briliáns technikáját megcsillantva szőtte egyre komolyabbra a témát, végül szédítő magasságokba jutva, egy frappáns befejezéssel józanított ki az ámulatból.

A trió európai turnéja folytatódik, minden napra jut egy koncert. Szerdán Prágában, majd utána Szabadka, Frankfurt, Manchester következik, és végül London lesz a végállomás.

Reméljük, a North Carolina Central University egyetemi adjunktusának is kinevezett Calderazzo otthonában, Észak-Karolinában kipiheni magát, és triójával, vagy esetleg Branford Marsalis-szal mihamarabb újból visszatér hozzánk.


01.jpg


02.jpg


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


13.jpg


14.jpg


Vissza a hírekhez