Keresés

Hírek


A Bartók konzi jazz tanszakának tanárai (2017-2018) – Karosi Júlia (ének)

Egyszer pár évvel ezelőtt már kísérleteztem azzal, hogy interjúsorozat keretében bemutassam Önöknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének tanárait. Mit ne mondjak, nem volt könnyű… A vasárnaponként jelentkező új sorozatunkban a Bartók konzi jazztanárai remélem, kicsit rugalmasabbak lesznek… Negyedikként Karosi Julikának szegezem a kérdéseket.

-t1a0405srgb.jpg


1) Mióta tanít a Bartók konziban?

2016 szeptemberében kezdtem.


2) Milyen szisztéma alapján válogatja ki a jelentkezőket?

A jelentkezőket nem én válogatom ki, hanem a felvételi bizottság. Ráadásul tavaly betegség miatt sajnos nem tudtam jelen lenni a felvételin, így az idén kezdett diákok teljesen ismeretlenek voltak számomra.


3) Amikor elkezdte, akkor kapott tankönyvet, hogy hogyan oktassa a középfokú jazzénekeseket, vagy volt egy saját tanterve?

Volt egy csoprtos "brain storming", melyet Lakatos Ágnes és Urbán Orsi tanárnők tartottak, akik elmondták az anyagot általában, és nagyon sok konkrét tanáccsal láttak el. Emellett a Zeneakadémián szerzett tudásomat, és eddigi tanári tapasztalataimat használom. A konzis tantervre vonatkozóan pedig már van egy kialakult tradíció és követelmény rendszer, melyhez természetesen én is igazodok a növendékek vizsgákra való felkészítésekor.


4) Most milyen szempontok alapján tanít? Heti hány órát ad a konziban?

Jelenleg heti 9 órát tartok. Megpróbálom az igen magas konzis követelményt szem előtt tartani, és emellett igyekszem, hogy mindig maradjon idő a saját feladatokra és az örömzenélésre is. Ha túl "száraz" a tananyag, akkor hamar bele lehet fásulni mind nekem, mind pedig a diákoknak az órákba.


5) Hogyan tudja ezt egyeztetni egyéb elfoglaltságaival? I mean, a családanyasággal, és elismert előadóművész, így vannak fellépései is.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy férjemtől és szüleimtől rengeteg segítséget kapok. Ők vigyáznak a kisfiamra, amíg tanítok, vagy koncertezek.


6) A 2017/2018-as szezonra vannak-e újdonságai? Úgy értem, valami új tanítási technikát vezet-e be?

A tanítás állandó odafigyelést és intuitív hozzáállást igényel. Nem húzok merev sémákat a diákjaimra. Ráadásul nagyon különböző szinteken vannak. Többen felvételiznek a Zeneakadémiára, de vannak olyanok is, akik egészen kezdők még és tulajdonképpen még csak ismerkednek a műfajjal.


7) Vannak új növendékek? Kik ők név szerint?

Idén több elsős növendék került hozzám: Orbay Lilla, Nagy Emma, és Koncz Kriszta. Nálam tanul továbbá az idén OKJ második osztályos Nagy-Babos Rebeka, és a közismereti tanulmányaikat is itt végző Parragi Rebeka és Farkas Zsolti.


8) Jazzművészként miket tervez az elkövetkező hónapokra?

Október 9-én a Café Budapest Fesztiválon lépünk fel a Budapest Jazz Clubban, a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjasok koncertjén. Ez az este nagyon különleges lesz, mert egy vadonatúj műsorral lépünk majd fel. Bartókokat és egy új saját szerzeményemet fogjuk bemutatni.


9) Mikorra várható például egy újabb Karosi Júlia Quartet lemez?

Kilátásban van a Gershwin anyagunk kiadása, illetve az új saját repertoárt is szeretném lemezre venni a jövő év során. Vagyis megint egy sűrű év vár rám!



Vissza a hírekhez