JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Koncert és mesterkurzus Venezuelában Szabó Sándorral

Az augusztusi Adyton táborokról évek óta az egyik főszervező, Molnár Csaba ír beszámolókat. Ezen nagymarosi együttléteknek immár második éve egyik oktatója, a sokhúrú akusztikus gitárok avatott hazai megszólaltatója, Szabó Sándor. Így hát logikus volt, hogy még alig ért haza Dél-Amerikából Sándor, Csaba már is lecsapott rá! – A szerk.

1) Október végén Venezuelában jártál. Hol is voltál pontosan?

- Barquisimeto városában jártam az UCLA egyetem meghívására. Fernando Freitez Gassán gitáros, zeneszerző, akivel évtizedek óta barátságban vagyunk, több turnén játszottunk együtt és eddig két közös albumunk is megjelent. Fernando az egyetemen tanít elektro-akusztikus zenét és zeneszerzést. Az elektromos és az akusztikus hangzásvilág egyaránt összeköt minket.


2) Hogyan került sor erre az utazásra?

- A meghívás már régóta élt, csupán a megfelelő alkalmat vártam, hogy találjak szponzort az utazásomhoz, merthogy ez az út nem a pénzkeresetről szólt. Az NKA-hoz tavasszal benyújtott pályázatom sikeres volt és az utazási költséget biztosították számomra, így minden akadály elhárult, hogy a meghívásnak eleget tegyek. Az út célja elsősorban egy szóló/duó koncert és hangfelvételek készítése volt. Az egyetem mindent megszervezett nagyon nagy szeretettel és gondoskodással.

3) Hogyan jött a képbe a mesterkurzus?

- Eredetileg egy szóló és egy közös koncert volt tervben, azonban Fernando hetekkel ezelőtt olvasta az improvizációról szóló tanulmányom egy rövid verzióját és arra gondolt, hogy ez egy mesterkurzus témája is lehetne. Ismerve a gitáros világban tartott mesterkurzusokat, a legtöbb arról szól, hogyan játszik el egy művész egy darabot és azt próbálja feldolgozni az előadásában a résztvevők számára. Én valami mást akartam, valami univerzálisabbat, ami a kreativitást megmozgatja, valami beavatóbbat, és amire bármilyen hangszeresek eljöhetnek. Végül úgy döntöttem, hogy az improvizációról szóló előadásomat fogom megtartani az egyetemen. Örömmel fogadták a javaslatomat és elkezdték ennek megfelelően hirdetni az eseményt.


4) Milyen volt a résztvevők felkészültsége?

- Egy ilyen zeneművészeti egyetemen magas szintűek a tanulók, a klasszikus zene mellett persze mindenféle egyéb zenét és stílust jól játszanak, függően attól ki honnan jött, milyen háttérből, de a rögtönzés egyfajta misztérium számukra. Fiatalok lévén nagyon kíváncsiak és nagy odaadással figyelték az előadásomat.

5) Hogyan és mit tanítottál? Mi volt a módszer?

- Voltak gitárosok, zongoristák, fúvósok, sőt voltak zeneszerzést tanuló fiatalok is. A mesterkurzushoz előre kidolgoztam egy tematikát, és hangszerrel a kézben a gyakorlatban mutattam be Fernando Freitez közreműködésével miként lehet az improvizációs készséget fejleszteni, és az milyen eredménnyel járhat. Az elméleti rész arról szólt, hogy miként kell magunkon dolgozni, hogy a meglévő készség magasabb szintre fejlődjék. Közben improvizációkkal illusztráltuk az elhangzottakat. Az előadásom másik témája a modális és harmonikus rendszerekben való gondolkodás és az ösztönös intuitív improvizáció összehasonlítására terjedt ki. Mindkettőt gyakorlati példákkal illusztráltam. A módszer alapja az, ami az ember beszédtanulásában is történik: először megtanulunk beszélni hallás útján, utána megtanulunk szükség szerint írni-olvasni. A zenében is ez lenne a követendő, hogy a hallásra és figyelésre támaszkodva avatódjunk a zenébe, és később ráérünk megtanulni írni-olvasni. Így a kreatív és improvizációs készség is hamarabb megnyilvánulhat. Ma ez nem így van, a zeneoktatásban kottaolvasókat nevelnek, és mire eljutnak az olvasás legmagasabb fokára, az intuitív csatornájuk elsorvad, improvizálni képtelenek, még ha a technikai felkészültségük oly magas is.


6) Hogyan valósult meg közöttetek a zenei kommunikáció?

- A kommunikáció alapja egyáltalán maga a hangi világ, mindenféle mesterségesen beleerőltetett koncepció nélkül. Ezt csak őszintén a lényünk felszabadításával lehet megvalósítani. Figyelni egymásra és érezni a pillanatot, amikor az intuíciós csatornánkon elindul a zene folyása. Mindketten hozunk magunkkal mélyen gyökerező hagyományokat, amik egy ponton összeérnek és egymásba oldódnak. Fernando Freitez-zel zenélni olyan, mint egy más dimenzióban létezni. Ismeri a jazzt, lévén ő a legfontosabb jazz gitáros Venezuelában. Ismeri a klasszikus zene egész irodalmát, természetesen a klasszikus gitárt is beleértve, hiszen azt is tanult. Nagy rajongója a modern kortárs zenének, és persze zeneszerző és kiváló improvizátor is egy személyben. Egy avatottsági szint után a zene már egy hatalmasan széles perspektívában tűnik fel. Ha leülünk zenélni, eltűnnek a stílusok, az eddig tanult és játszott dolgok, helyette átjár egy érzés, ami rögtön egy teremtő állapotba visz és onnantól egylényűek vagyunk, elindul egy belső párbeszéd. És a zene csak történik, történik… Sokan azt gondolják, hogy az ilyen zenélés káoszba torkollik. Nem, hihetetlenül erős kozmikus rend tartja egyben, és azt az avatott hallgató is érzi.

7) Hogyan zajlott a koncert és mi lesz a sorsa az ott készült felvételeknek?
- Természetesen, hiszen a koncert mellett utazásom egyik fő célja a közös komponálás, együtt játék és alkotásaink megörökítése volt. A koncert november 1-én volt, amit Fernando nyitott két darabjával. Utána én játszottam három darabot, majd újra a színpadra kértem és együtt folytattuk duóban. A darabjaink 70-80%-ban improvizatívak voltak. A tematikus részek részben közösen komponált darabok voltak, de például egy magyar népdalt is elővettünk.

Az egyhetes ott tartózkodásomból a mesterkurzus és a koncert csak egy napot tett ki, a többi napokon közösen komponáltunk, improvizáltunk és szinte mindent fel is vettünk. Nem volt könnyű 40 fokos hőségben koncentrálni, de így is nagyszerű érzés napokon át csak a zenében létezni és lelkünk minden fontos rezdülését abban megörökíteni. A felvett zeneanyagot majd a stúdiómban fogom megkeverni és masterelni, végül az amerikai Greydisc Records kiadásában fog megjelenni letölthető formátumban 2018-ban.


8) Hogyan fogadták a zenédet, a zeneiségedet, a zenéről, a zenélésről – szűkebben véve - a gitározásról alkotott véleményedet, technikádat és mondanivalódat?

- Zavarba ejtő szeretettel és lelkesedéssel fogadtak. A közönség - lévén a koncert az egyetemen került megrendezésre - részben az egyetemi ifjúságból állt, azonban sokan jöttek a városból, akik tehették. A véleményüket nem ismerhettem meg, és nekem sem volt alkalmam kifejteni a véleményemet, mert elég feszes protokoll szerint zajlott a programunk. Egyik helyi lap ugyan elküldte az újságíróját egy rövid interjút készíteni, azonban mint mindenhol a médiumok csak röviden az egyszerű emberek szintjén kérdeznek és írnak az eseményről. Nyilván nem lehet ilyenkor mély gondolatokba bocsátkozni. Azonban az a tény, hogy meghívtak ide és lehetőségem nyílott megosztani gondolataimat és a zenémet, az mindennél többet jelent számomra. A koncert után az egyetem igazgatója átadott egy kis kitüntetést, amiért az egyetemükre elvittem a muzsikámat. Igazán megható volt.

9) Éreztél különbséget az ottani zenészek és a hazai gitárosok (zenészek) között valamiben is?

- Ezúttal csak Fernando Freitez-zel volt alkalmam találkozni, őt régóta ismerem és általa az itteni zenei életet is. Korábban játszottam az USA-ban Achiles Baez venezuelai gitárossal is. Számos videót és hangfelvételt néztem meg venezuelai muzsikusokról főleg olyanokról, akik komponálnak is és inkább művészek, mint dolgozó zenészek. Ha a magyar valósággal akarnám összehasonlítani, akkor azt kell mondjam, hogy a magyar tehetség semmiben sem marad el bármely ország tehetségeitől. Lényeges különbség, hogy míg Venezuelában - spanyol gyarmati történelme folytán - a gitár a legalapvetőbb népi és klasszikus hangszer, így a gitárnak ott évszázados kultusza és hatalmas irodalma alakult ki. Ehhez képest nekünk magyaroknak nincs semmiféle gitáros hagyományunk. A helyzetet még az is súlyosbítja, hogy a magyar kultúra jelentős részét a nyugati kultúra dominanciája uralja és tartja fogságban, és ez teljesen elnyomja, lehetetlenné téve, hogy kialakuljon valamiféle sajátosan magyar gitár kultúra. Mi magyarok csak másokat utánzunk és divatos trendeket követünk. Ez van a könnyűzenében, a jazz zenében és a klasszikus zenében is. Mi egy kulturális gyarmat vagyunk, ezt be kell látni és végre tudomásul venni. Ebben az erőtérben ezért minden belterjessé válik. Aki megpróbál más irányba menni, az úgy jár, mint én, hogy a művészetem gyakorlatilag észrevétlen a hazám számára és szinte a teljes életművem külföldön van. Egyszerűen nem számít, mit tettem le az asztalra eddigi életemben. Ez érzelmileg terhel engem. Ráadásul, amikor külföldiekkel találkozom és látván, hogy mennyire megbecsüli őket a saját hazájuk, tulajdonképpen szégyellem azt a közönyt és figyelem megvonást, amiben itt élek. Itt és a legtöbb országban mindazok a művészek, akikkel együttműködöm megbecsült tagjai a művészvilágnak, akikre a hazájuk büszke. Nos, nem mintha ez kijárna nekem, de én ezt a büszkeséget sosem éreztem a hazám részéről. Akik ismernek, azok szeretete mindenhová elkísér és erőt ad. Ha még tovább akarom összehasonlítani a dolgokat, akkor az nagyon szembetűnő, hogy nálunk a kultúrát iparosítják, a zene művelése szakma és vállalkozói tevékenység, az értékmérője csakis a vele termelhető haszon, azaz a pénz. A művészet nem ezért jelent meg az emberiség életében. Valójában bűnt követ el minden olyan hatalom, aki idáig zülleszti a kultúrát. Venezuelában, ez még nincs így, de csupán azért nem, mert a társadalom még nem jutott el arra a végkifejletre, hogy a kultúrát központi elgondolások szerint egy ipari fertővé züllesszék. Ott másféle végkifejlet felé haladnak.

Az avatottabb emberek úgy tekintenek a művészetre, mint megbecsülendő isteni adományra. Akinek persze nincs mit ennie, annak teljesen közömbös, hogy van-e művészet, vagy nincs. Visszatérve a kérdésedre, tehát ezen dolgok állnak mindenek hátterében, amiért nem beszélhetünk magyar gitárkultúráról. Ma Magyarországon, akik bármilyen szinten is gitárzenével foglalkoznak, eszük ágában sincs magyar gitárkultúrát teremteni, mennek a divat után, és legfeljebb utánzói lehetnek a nagy neveknek.

10) Milyen volt az utazás, milyen benyomás tett rád az ottani élet?
- Már az, hogy az utazás előtti hetekben rendkívül aggasztó hírek érkeztek Venezuelából önmagában nyomasztó volt. Volt egy pont, amikor elbizonytalanodtam, és azon gondolkodtam, hogy nem fogok elmenni, mert életveszélyes. Később a helyzet valamelyest normalizálódott és végül elindultam. Az utazásom rendkívül fárasztó volt. A hajnali 3 órai ébredés már eleve áthangolja az ember egész lényét. 13 óra repülőn, közben 2 órai várakozással igen megterhelő mind a zaj, mind a légkondicionálás elviselése tekintetében.  Caracasba érkezvén meglepő módon igen gyorsan átjutottam az ellenőrző procedúrán minden nehézség nélkül. A reptéren Fernando várt egy taxival, és onnan még 600 km, azaz még kb. 7 óra utazás várt rám Barquisimeto-ig, Összesen 24 óra alatt jutottam el a célig. Hazafelé jövet még rosszabb volt, 36 órán át utaztam, várakoztam.

Az ottani utazást úgy kellett szervezni, hogy ne nyúljon az éjszakába, mert valóban életveszélyes az éjszakai utazás. Hogy milyen az élet? Képzelj el egy olyan világot, ahol egyik napról a másikra eltűnik a készpénz, csak kártyával lehet fizetni, akinek éppen van. Az infláció elképesztő. Ez az állapot egy hónapja tart, ezért sok ember nem tud mit enni, részben nincs pénzük, részben nincs mit venni, mert a boltok üresek. Hatalmas lett a szegénység. Egy átlagos munkás ember itt havi 10 dollárnak megfelelő összegből él. Ilyen értékviszonyok mellett egészen elképzelhetetlen számunkra az élet. Érthetetlen, hogy ahol annyi olaj, titán, édesvíz és egyéb természeti forrás van a föld alatt, hogyan tud egy ország ilyen helyzetbe kerülni gazdaságilag. A városon kívül látszik igazán, hogy az alapvető szolgáltatások nem működnek. Nincs például szemétszállítás. Napközben órákra elmegy az áram és a víz. Ez itt teljesen megszokott. Az utcákon kevesen járnak, csak a buszmegállókban látni embereket. A közlekedés kaotikus, nem sikerült megfejtenem az elsőbbségi szabályokat, jelzőtábla alig van, az útfelfestés csak a város főbb útjain fordul elő. A jelzőlámpákat szinte senki nem veszi figyelembe. Teljes anarchia van a közlekedésben. Az autók állapota elképesztő, a forgalmas utcák közlekedése a roncsderbire hasonlít leginkább. A városban szinte elviselhetetlen a benzin és olajgőz. Mindenféle öreg autót látni, 20-30 évesek rozsdásak, füstölnek és iszonyú hangosak. Ha egy autó valahol lerobban, akkor az nagy valószínűséggel ott is marad, mert nincs semmihez sem tartalék alkatrész. Ezért sok a roncstemető, ahol megpróbálnak még használható alkatrészeket kiszerelni. Az autópályán 3-4 km-enként volt lerobbant autó, vagy teljesen kibelezett roncs. Ezért az autómentés virágzó üzletág lett arrafelé. Az utakon katonai ellenőrző pontok vannak, benéznek minden autóba. Az est leszálltával sötét alakok jelennek meg az utcákon. Az iskolák mellett hatalmas autósor várakozik járó motorral, hogy a gyerekeket felvegyék. Gyalogosok alig vannak, nem mernek kimenni az utcára. Mindezeket mi is csak kocsiból láthattuk. A globalizáció persze mindenhová beteszi a lábát. Kis falvakban, a fiatalok napközben semmi dolguk nem lévén ülnek az út szélén és telefonjukkal babrálnak, 5 méterrel odébb az út másik oldalán éhező gyerekek koldulnak.


11) Jártodban-keltedben Te mit tanultál tőlük, és a tanultak hogyan hatnak vissza Rád?

- Sok helyen jártam a világban és tapasztalva, látva a miénktől eltérő életeket, egyfajta türelmet és toleranciát tanultam meg és már látom, hogy szeretet nélkül ez a világ összeomlana. Emberek, akiknek hetente egy ételcsomag jár, és mégis eljönnek egy ilyen koncertre, aztán amikor sorban állnak, hogy kezet foghassanak velem, bizony elszorul a torkom. Az így tanult türelem és tolerancia egészen másként láttatja velem a mi magyar valóságunkat is, ahol nem 10 dollár a havi átlagbér, és ahol az emberek nem képesek jól érezni magukat a valójában irigylésre méltó körülmények között sem. Képesek vagyunk mindenféle kívülről mások által gerjesztett bajt a nyakunkba venni és kitölteni, elpazarolni vele azt a drága életidőt, ami csak egyre fogy. Mintha elfelejtettünk volna szeretve öntudattal teremteni, és mindezt áthagyományozni. És csak vagyunk, egyre jobban elszigetelve egymástól, a felsőbb előírások szerint, mert a világot uraló erők ezt várják tőlünk, mi pedig vakon bedőlünk nekik. Ami a dolgok visszahatását illeti, felismertem, hogy sokkal jobb világot is teremthetnénk, mert valójában minden adott hozzá, csak az elmúlt időszakban a virtuális világ jól betakarta a valóságot, és az ezzel okozott tömeges szellemi vakság kedvez azoknak az erőknek, akik valami olyan világot akarnak létrehozni, amibe mi a tömeg nem is vagyunk beavatva.


12) Várható az együttműködés folytatása?
- Remélem lesz folytatás, amennyiben sikerül valahonnan támogatást szerezni az utazási költségekre. Az ottani intézmények nagyon szegények, tőlük azon kívül, hogy vendégül látnak, rendes ellátást biztosítanak számomra a tartózkodásom idejére, ennél több nem várható el. Itt ezúton megköszönöm az NKA-nak, hogy segített a kijutásban. Talán a jövőben egy következő pályázat segítségével újra sikerül eljutni Venezuelába és folytatni ezt a csodás zenei, művészi együttműködést.


nka-logo.jpg


az-egyetemi-csapat-akik-meghivtak.jpg

Az egyetemi csapat, akik meghívtak


pb030194.JPG

Fernando-val az egyetemi műhelyben


pb030198.JPG

Fernando-val felvétel előtt az egyetemi ministúdióban


solo1.jpg

Hangverseny szólóban...


duo1.jpg

...és fernando-val duóban


elismeres-atvetele.jpg

Elismerés átvétele


kituntetes.jpg

A kitüntetés


with-students1.JPG

A tanítványokkal - I.


with-students-2.JPG

A tabítványokkal - II.



Vissza a hírekhez