Újabb világra szóló magyar jazz siker, ezúttal Németországban - Csicsák György beszámolója
2008. szeptember 12-én találkoztam először személyesen Csicsák Györggyel. A 22. stúdióban léptettem fel az az évi Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Verseny egyik döntősét, Meggyes Ádámot, aki All Right Band fantázia nevű formációját hozta el. Ebben mégcsak gitározott CsGy. A koncert fénypontja az volt, mikor a zenekar tagjai szó szerint szétverték a dobszerelést… Gyuri barátunk a múlt héten kicsit szolidabb rendezvénysorozaton vett részt, de olvassák alább az ő szavait! – A szerk.
A Hohner hangszergyártó cég, aki a szájharmonika-gyártás egyik „nagy öregje”, négyévente rendezi meg nemzetközi szájharmonika fesztiválját, és egyben egy megmérettetésnek is otthont ad. Ez mindig a németországi Trossingen-ben van. A verseny keretén belül 12 kategóriában mérhetik össze tudásukat a hangszer megszállottjai. Sokan nem tudják, hogy a harmonikáknak hat különböző típusa van, így nem csoda, hogy ilyen sok a kategória. Létezik Diatonikus-, Kromatikus-, Tremoló-, Akkord-, Oktáv-, és Basszusharmonika. Így több különböző felállásban, és stílusban is indulhatnak a résztvevők. Van minden! Szóló, duó, trió, kiszenekar, nagyzenekar, klasszikus, jazz, blues.
Én három kategóriában indultam. Diatonikus Blues/Folk/Rock, Diatonikus Dallamos/Jazz, és Kromatikus Jazz. Gyakorlatilag ez a kettő a leggyakrabban használt típus. A diatonikus a kicsi, tízlyukú, főleg blues-ban használt hangszer, a kromatikus pedig egy kicsit nagyobb testű, félhang-váltó gombbal ellátott változat. A gomb teszi lehetővé, hogy a zongorához hasonlatosan minden hangnemben tudjunk játszani.
Mindhárom kategóriában használhattunk saját magunk által biztosított zenei alapot, divatos nyelven backing track-et, amit a technikus a jelzésünkre indított el. Volt, aki a saját gitárosát, zongoristáját hozta el, és olyan is akadt, aki teljesen szólóban adta elő versenydarabját. Erre általában hat, a kromatikus jazz kategóriában pedig nyolc perc állt rendelkezésünkre.
Esetemben az utóbbié a főszerep. A versenydarabom egy Michel Petrucciani darab volt. Szeretem a dallamos játékot. Sosem kerestem a gyors, magamutogató játékot, és a dal erre tökéletesen megfelelt.
Huszonöten indultunk ebben a versenyszámban. Nem ismertem a többieket, de az előző napon már itt-ott lehetett hallani, ahogy fújnak. Erős volt a mezőny!
A verseny azonban érdekesen alakult. Én a tizennyolcadik induló voltam. Ahogy egymás után következtek az emberek, lehetett hallani, hogy ki mennyire izgul, ki mennyire magabiztos, ki hol tart, de úgy istenigazából senkit sem éreztem kifejezetten kiemelkedőnek.
A kettővel előttem lévőnél az izgalom megkavart, és nem akart eszembe jutni a dallam. Gyorsan kifutottam az udvarra, és megkerestem az interneten, hogy meghallgathassam. Azonban bent megint meg kellett hallgatnom, amit egy félreeső folyosón tettem meg. Ekkor kicsit megnyugodtam. Amikor a színpadra léptem egy gyors beállás, és bemutatkozás után elkezdtem, és egész jól lement. Nem olyan jól, mint otthon, de végül is eszembe jutott, hogy barátkozni, kapcsolatot építeni mentem ki. Egyik magyar ismerősömmel azonban tanakodtunk, hogy mennyire nem lehet megmondani, hogy a zsűri mit fog kihozni ebből. A-tól Z-ig minden megfordult a fejemben.
A díjkiosztó elején még mit sem sejtve álltam. Mellettem egy fiatal hölgy, aki az egyik örömzenélés alkalmával bizonyságot tett róla, hogy kiemelkedő játékos. Egyenként szólították a helyezetteket. Húsznál még mindig fent voltam, tizenkettedikként pedig pont a fiatal lányt szólították el mellőlem. Ez meglepett! Tízen belül még mindig ott álldogáltam az egyre fogyatkozó csoportban, és szép lassan eljutottunk a negyedikig. Egy fiatal japán lány, egy ránézésre ötvenes norvég férfi, egy kínai srác és én. A verseny alatt végighallgatva az összes résztvevőt biztosra vettem, hogy itt kiszólítanak. Ám a hölgyre került sor! Mellesleg megjegyzem, hogy általában, amikor a másodikat kiszólítják, az már a csúcspont, hiszen egyszerre derül ki az első két helyezés! És én egyszer csak ott álltam utoljára! Onnantól már felfoghatatlan volt a dolog, és csak később jött ki belőlem az izgalom, amikor szüleimnek telefonon elújságoltam a hírt.
Tanulságos volt! Voltak, akik nem improvizáltak, de szépen játszottak. Volt, aki technikás volt ugyan, de nem állt össze neki a darab. Volt, akinek érthetetlen volt a játéka. Kinek azért, mert még nincs azon a szinten, kinek azért, mert túlforr benne az energia. Az említett fiatal lány, aki tizenkettedik lett, utóbbiba tartozott.
Amint a zsűri egyik tagjától megtudtam, az tetszett nekik, hogy improvizáltam is, és egyben is volt a produkcióm. Erős löket a folytatáshoz!
A versenyen velem együtt hat magyar résztvevő volt. Mindannyian szépen helytálltak. Ketten is közel kerültek a dobogóhoz. Bernáth István a blues kategóriában harmincöt versenyzőből a nyolcadik, Czigány Attila pedig a dallamos-jazz kategóriában a hatodik lett a huszonháromból! Továbbá Módos Péter és Mándli Vazul a középmezőnyben végzett. András Csaba elszántsága pedig a következő években még sokakat meglephet!
