Keresés

Hírek


A TURBINÁTOR II.

A „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” sorozat novemberi vendége a Dr. Lonnie Smith Trio volt. Szerdán a turbános orgonista két egymást követő teltházas koncertet adott. Este hétkor és kilenckor Jonathan Kreisberg gitárossal és Xavier Breaker dobossal lépett színpadra.

Az idén 75 éves orgonista a New York államban található Lackawanna városban, 1942. július 3-án született. Zeneileg nagy hatással volt rá édesanyja, aki templomi kórusban énekelt, de fia figyelmét az evangélium mellett a klasszikus és a jazz zenére is felhívta. Smith már az 1950-es években számos énekegyüttes kísérőjeként tűnt fel, ezek közül a Teen Kings vitte a legtöbbre, amelyben Grover Washington, Jr. szaxofonozott, és a testvére, Daryl dobolt. Art Kubera, a helyi hangszerbolt tulajdonosa is talán ebben a zenekarban figyelt fel a tehetséges fiúra, és megajándékozta egy Hammond B3 orgonával. A hatvanas években New Yorkba költözött, ahol találkozott a legendás orgonista, Jack McDuff zenekarának gitárosával, George Benson-nal. Az akkor már jó nevű Benson és az ismeretlen Smith hamar megértette egymást, és a barátságnak köszönhetően Lonnie Smith 1966-ban a frissen alakult George Benson Quartet orgonistája lett. Smith itt vált ismerté, a „Rhythm & Blues” zenét egyre jobban saját képére formálta, kialakította egyéni hangját. 1967-ben a Columbia kiadónál jelent meg első saját lemeze „Finger Lickin’ Good Soul Organ” címen, zenekarában George Benson mellett Melvin Sparks gitározott, Ronnie Cuber baritonszaxonon játszott és Marion Booker dobolt. Még abban az évben találkozott Lou Donaldson szaxofonossal, aki meghívta „Alligator Bogaloo” című lemezére, amelyen Benson is közreműködött. A lemez a Blue Note gondozásában jelent meg, a következő évben a rangos kiadó szerződést kínált a 26 éves orgonistának. Smith Blue Note korszaka 1970-ig tartott, a „Think!” (1968), a „Turning Point”, a „Move Your Hand [live]” (1969), és a 1970-ben kiadott „Drives”, valamint a „Live at Club Mozambique” sikerei nyomán világhírű zenésszé vált. Azóta több mint 30 albumot készített saját nevén, ezeken számos kiemelkedő jazzművész, köztük Lee Morgan, David „Fathead" Newman, King Curtis, Terry Bradds, Blue Mitchell szerepelt. Joey DeFrancesco-val is készített lemezt, mutatva, hogy nem féltékeny a hangszer ifjú „királyának” sikereire. Tavaly, 2016-ban tért vissza a Blue Note kiadóhoz, „Evolution” című lemezén Joe Lovano és Robert Glasper is játszik. A neve előtt szereplő „Dr.” zenészbarátai és tisztelői adománya a dallamok egyedi orvoslásáért, bár a 2012-ben megjelent lemeze, a „The Healer” egyébként szerintem valami gyógyító hatással bír hallgatóira. Karrierje kezdetén abszolút hétköznapinak számító fejfedőket viselt, 1971-ben még cowboy kalapban láthattuk a „Mama Wailer” borítóján, 1976-ban, a „Keep On Lovin” borítóján már turbánban csodálhattuk meg, azóta a „Turbanator” (ez 2000-ben megjelent lemeze címe is) mindig különböző színű és megkötésű, védjegyévé vált turbánjaiban lép nyilvánosság elé.


00.jpg


Smith Budapestre érkezett triójában a gitáros Jonathan Kreisberg volt az ismertebb név, lehet, hogy a megjelent szépszámú hazai zenész társaságból Gyafi, azaz Gyárfás István őt figyelte a legjobban a koncert alatt. Kreisberg egyébként New York-ban született, 10 évesen kezdett gitározni, miután családjával Miamiba költözött. "Szerencsém volt, hogy egy csodálatos és több műfajt magába foglaló lemezgyűjteménnyel rendelkező zeneszerető családban nőhettem fel. Valamennyi lemez, köztük a „My Favorite Things” Coltrane-től, a „Concierto de Aranjuez” John Williams feldolgozásában, és a Cream-től a „Disraeli Gears” később sok inspirációt adott pályafutásom során.”- emlékezik Kreisberg, akinek tehetségéről már 16 éves korában a Down Beat is elismerően írt. A New World School of the Arts, majd 1990 és 94 között a University of Miami elvégzése közben fellépési lehetőséget kapott Joe Henderson, Michael Brecker, és Red Rodney floridai koncertjein. Visszatérve New York-ba Don Friedman, Lee Konitz, Stefano di Battista zenekaraiban bukkant fel, és természetesen Lonnie Smith formációiban is ekkor vált állandó taggá. Már Smith 2010-es „Spiral” című lemezén is játszott, és az azóta megjelent, már említett „The Healer” és az „Evolution” lemezen ő maradt a gitáros. Első saját lemeze 1997-ben jelent meg „Trio” címmel, 2002-től rendszeresen jelentkezik új felvételekkel, zeneszerzőként, és hangszerelőként is jegyzik.

A dobos Xavier Breaker is megcsillantotta zeneszerzői és hangszerelői képességeit 2013-ban alakított „Coalition” elnevezésű együttesében. A többféle zenére nyitott társaság számos fesztiválon szerepelt, többek között a Chicago Jazz Fesztiválon, és 2013 óta az Egyesült Államokban népszerűségnek örvendő "Saxophone Idol" verseny házigazdája. 2015-ben mutatták be „Dreamology” című debütáló albumukat. Xavier Breaker emellett Joe Sample, Randy Crawford, Howard Hewitt, Lalah Hathaway, Ernie Watts, Joey DeFrancesco, Bob Mintzer turnézenekaraiban járja a világot, róla mégis keveset tudtunk eddig.

Szerdán este nyolc előtt érkeztem a BJC-be, hogy a szükséges adminisztrációt még a szokásos koncert előtti pénztárroham előtt elintézzem. Mindezt azért említem csak, mert így a hétkor kezdődött első koncertből is egy bő háromnegyedórányit elcsíphettem. Az előtérben lévő monitorokon látható élőadást követve az a benyomásom támadt, mintha az erre az alkalomra turbángyűjteményéből fekete színű darabot választott indiai maharadzsa öltözékben színpadra lépő ősz szakállú mester meglepte volna közönségét. A koncert befejező szakaszában kissé hosszasan merült a szférák hangjainak megszólaltatásában, Jonathan Kreisberg pedig mintha egy kicsit több időt töltött volna gitárja hangolásával. A mintegy 20 perces ráadásban azonban minden jóra fordult, és a koncert végén mosolygós arcokat láttam az ajtónyitás után kitódulni. A sokaságban természetesen sok ismerős arc suhant el mellettem, a barátok közül pár gyorsan el is mondta kifele menet röviden összefoglalva véleményét. Slágeres kezdés után (ekkor még a villamoson voltam), hosszabb avantgárd közeli rész következett (ennek már részben tanúja lehettem), és egy hosszan kibontakozó, de végül extázist hozó befejezés. A második koncert is egy igazi „hammondos” számmal kezdődött, megalapozva a hangulatot. Az „útkeresős” rész viszont kimaradt a programból. A folytatásban volt helyette kőkemény blues, és eljátszották Oscar Hammerstein II és Richard Rodgers írta örökzöldje, a „My Favorite Things” Coltrane feldolgozásából kiinduló változatát. Itt Kreisberg szabadabban elővehette szülei lemezgyűjteményéből kapott élményeit, ahogy a Monk klasszikus, a később, ha jól emlékszem a ráadásban sorra kerülő „Straight, No Chaser” esetében is. Játékában a rock, a Cream hatása, és a klasszikus iskola egyaránt felfedezhető volt. Mindkét szám megtalálható a stúdióban rögzített „Evolution” című lemezen is, de mostani koncertváltozatuk egészen új élményeket adott. Xavier Breaker is ekkor mutatta be tudása legjavát, a dobos, aki „csak” Smith turnézenekarába kapott helyet, - lemezein nem ő dobol – megmutatta, hogy akár a stúdió felvételeknél is lehetne rá számítani. Smith gyakran a Hammond tetejére rakott Korg szintetizátoron játszott, a témák bemutatásánál a trombitához megtévesztően hasonló hangokat szólaltatott meg. Némelykor úgy éreztem pár pillanatig, hogy Miles Davis koncerten vagyok, de ez cseppet sem zavart, és amikor belecsapott a Hammond billentyűzetébe, a hangszer szerelmeseiből is hangos ovációt váltott ki. Előkerült a „walking stick”, ez esetben azonban a sétapálcára kísértetiesen hasonlító hangszerről volt szó. Élőben most találkoztam vele először, a működési elvét csak sejtem. Ez a személyre szabottan Smith számára készült („This is a special custom instrument for Dr. Lonnie Smith. It's a 36" tall walking stick that doubles as a SlapStick Noodle") húrok nélküli cső hangszer esetenként úgy szólt, mint Major Holley dudorászással kísért „sétáló bőgőhangja”, mely aztán egy pillanat alatt átcsapott Stanley Clarke funkys basszusgitár futamaira. Smith régebben párszor énekelt is, mint hallottam az első koncerten előfordult, hogy dudorászott a mikrofonba. Most nem dudorászott, csak hosszasabban köhögött egy számban, igaz ezt nem a mikrofon felé tette. A mikrofont keveset használta, mindössze a zenekart mutatta be a koncert közepén, majd a vége felé a nevek ismételt felsorolása után új CD lemeze helyben dedikált megvásárlására buzdítva búcsúzott a közönségtől.

Az első koncert végéről szerzett benyomásaimat, a közönség egy általam ismert részének véleményével kiegészítve, le merem írni, hogy a második jobb volt. Az elsőhöz hasonlóan nagyon jól szerkesztett, de arányaiban más képet kaptunk Smith zenei világából. Laurens Hammond, amerikai feltaláló első, 1935-ben épített orgonája a 'Model A' elnevezést kapta. Sok más típus jelent meg a következő 20 évben, de egyikük sem volt olyan közismert és széles körben használt, mint az 1955-ben megjelent típusok közül a Hammond B3. Az 1950-es években elsőként jazz zenészek kezdték használni, mint például Jimmy Smith, aki hazánkban is jazz zenész létére hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendett. A 60-as, 70-es években a Hammond orgona fontos szerephez jutott az akkori a popkultúrában, az R&B gyökerű, és progresszív hard rockban egyaránt. (John Mayall, Deep Purple, Uriah Heep, Vanilla Fudge, Emerson, Lake and Palmer, Yes) A Hammond hangzás rajongói döntő többségben fiatalságuk hangjait keresik vissza, lett légyen az jazz, vagy rock, elsősorban az orgona egyedi hangzása az, ami egy tömbbe tömöríti őket. Majdhogynem a korszakot visszaidéző hangzás fontosabb, mint az előadó. Népes táborukban ritkán találni az avantgárd irányzathoz közeli Larry Young (felvett nevén Khalid Yasin) rajongót, aki a Tony Williams Lifetime tagjaként már a hatvanas évek közepén új utakat mutatott a legendás hangszer hangjai használatában. Dr. Lonnie Smith szerdai második koncertje a hangszer iránt nosztalgikus szerelmet érzőknek, és a jazz szigorú, elefántcsonttoronyba ülő kritikai realistáinak is kellő impulzust adott, így mindenki egységbe forrva tapsolhatott a még mindig őserővel játszó agg mesternek, és fiatal zenészeinek. Ebben az évben nem lesz több vendége a Világsztárok sorozatnak, de továbbra is érdemes figyelemmel kísérni a BJC programjait, és ellátogatni a világsztár szinten játszó, magyar zenészek koncertjeire is.


01.jpg


02.jpg


03.jpg


04.jpg


05.jpg


06.jpg


07.jpg


08.jpg


09.jpg


10.jpg


11.jpg


12.jpg


13.jpg


14.jpg


15.jpg


16.jpg


Vissza a hírekhez