Keresés

Hírek


Jazz Kanizsa? Jazzkanizsa!

1972 ... kb. akkor kerültem be szüleim ötéves tervébe, mint létrehozandó alkotás, de ebben az évben ennél nagyobb dolgok is történtek Nagykanizsán: megalakult az a legendás jazzklub, amely egy év lelkes munkával megteremtette a lehetőségét egy immáron 44 éves fesztiválnak, mely az akkori keleti blokkban is nagy népszerűségnek örvendett, folyamatos teltházas koncertekkel, a "Művház" előtt sátorozó fiatalokkal. Sajnos, a világ változott, s a nagynevű fesztivál jelenleg egynapos rendezvényre zsugorodva, de állja a sarat a múltnak tisztelegve.

Az idei rendezvény egy kiállítással és három koncerttel kecsegtette a jazzrajongókat. Jazzpillanatok címmel a Kanizsa Fotóklub két tagjának kiállítása nyílt meg, mely Melega István páros, egymáshoz kapcsolódó fekete-fehér ritmuspár képei törték meg jómagam színes jazz témájú portréképeimet. A megnyitó keretét a Budapest Marching Jazz Band remek előadása adta, kik remek hangulatot adva a képeknek nyitották és zárták a megnyitót. Köszöntő szavakkal Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ vezetője szólt a  látogatókhoz, akik Vámos Béla megnyitóbeszédét hallgathatták meg.


dsc-6680.jpg


dsc-6688.jpg


A kiállításmegnyitót követően a Medgyaszay ház nagytermében a nagyérdemű egy igazi magyar klasszikus formációval, a Rákfogó emlékzenekarral találkozott, akik bensőséges hangulatot teremtve nem a színpadra, hanem a közönség elé kérték az elhelyezést. Az együttes tagjait bemutatni szerintem ebben a közösségben nem szükséges, hiszen ki ne ismerné Szakcsi Lakatos Béla impulzív billentyűjátékát, Babos Gyula minőségi gitározását, Kőszegi Imre sziporkázó dobjait, Fekete-Kovács Kornél érzéki trombitajátékát, vagy akár Orbán György bőgőfutamait. Bár kíváncsian vártuk volna Radics Gigi énekhangját, de sajnos erről az élményről le kellett mondanunk. Ez a koncert bizony nem egy bevezető koncert volt, hiszen Szakcsiék keményen belenyúltak a sűrűjébe, remek dalokkal kápráztatták el a teltházas rendezvényt. Finom, lágy szólamok, energikus futamok, művészi szólók és fantasztikus improvizációk jellemezték a koncertet, mely úgy elrepült, hogy az együttest vezető Szakcsinak kellett leállítani a kollegáit, hogy "Srácok, már elment az idő, le kell menni.", így egy gyors visszatapsnak engedelmeskedve azért kiszorítottak magukból még egy dalocskát, ami ugyan kicsit hosszúra nyúlt, de ezt tudtommal senki sem reklamálta meg :)

Némi személyes élmény: Kőszegi egyik szólóját közelről fotózván Imre kissé megtréfált: többször a dobra ejtette függőlegesen a dobverőt, melyet én próbáltam megörökíteni, de ő csak tartotta, fogta. Én vártam rá, hogy leejtse, ő meg arra, hogy fényképezzem... Végül két pár mosoly és egy kedves kézfogás megoldotta a szóló végét :)


dsc-6693.jpg


dsc-6710.jpg


dsc-6760.jpg


dsc-6825.jpg


dsc-6867.jpg


dsc-6888.jpg


dsc-6917.jpg


dsc-6922.jpg


dsc-6941.jpg


dsc-6947.jpg


Némi rövidke, a büfében elmulatott perc után a technikai átállás befejeztével elkezdődött az est második koncertje, a Márkus Tibor Equinox Szeptett albumbemutató koncertje.  Márkus Tibor, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zenepedagógos, komponista, szakíró, pianista és fesztiválszervező, akit akár kultúrmisszionáriusnak is aposztrofálhatunk. Több éve részt vesz a nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskola nyári billentyűtáborában is, mint oktató. A „Trap” című, friss, ropogós lemez érdekes csemegéket rejt magában, s mindezt most élőben hallgathattuk meg. Nem meglepően a dalok zeneszerzője maga az együttes vezetője (kivéve egy dalt, ami Jász András érdeme), aki remek érzékkel kalapálta ezt az albumot össze, melynek üde két színfoltja a két csinos énekes hölgy vokális betétei. Számomra a vokál, az ének, egyáltalán az emberi hang mindig fontos szerepet tölt be minden zenei irányzatban, hiszen ennél egyszerűbben lehetetlen emberközelivé tenni még egy bonyolult, nehezen emészthető zenei anyagot is. Az album angol nyelvű szövegeit Kanizsa (!) Georginának köszönhetjük.

Maga az album eléggé eklektikus, ha szabad ezt a kifejezést használni, hiszen a dalok egymást követve kissé zavaros sorrendet képeznek, de egyben szemlélve az egészet mégis egy szilárd egységet mutatnak. A rövid ellentétek a végére megnyugtatóan elcsitulnak,  Álom, tánc, vágyakozás, később gyötrődés, akárcsak a címe, ahogy mutatja: Trap, azaz csapda ez a füleknek. Márkus Tibor jellegzetes billentyűszólamai szinte védjegyévé váltak, akár csukott szemmel is  lehetett érzékelni a hangokban a jelenlétét, Eszes Viktória remek vizuális élményt dúsított kissé földönkívüli hangjával, társa Molnár Enikő kissé inkább standard irányra vette a produkciót. Borbély Misi vibráló játékával varázsolt el bennünket, akit remekül egészített ki Elek István tenorszaxijának néha mélabús komorsága, vagy szárnyaló jókedve. Csuhaj Barna Tibor a rezignált profi bőgőjátékával kápráztatta el a hallgatókat, Jeszenszky György pedig professzionális dobtudományával varázsolt el bennünket. A köszöneten jóval túlmutató taps természetesen visszahozta a levonuló zenészeket, akik egy remek ráadással tették fel a pontot az i-re és adták át a színpadot a következő formációnak.


dsc-6969.jpg


dsc-6986.jpg


dsc-7002.jpg


dsc-7016.jpg


dsc-7036.jpg


dsc-7043.jpg


dsc-7054.jpg


dsc-7094.jpg


dsc-7127.jpg


dsc-7134.jpg


dsc-7151.jpg


dsc-7152.jpg


dsc-7158.jpg


dsc-7163.jpg


A végső döfést fülünkbe Borbély Misiék követték el, akik egy érdekes vendéggel, Lew Tabackin-nel érkeznek Nagykanizsára. Aki esetleg nem tudná, hogy kiről van szó, annak pár szóban hadd jellemezzem ezt a remek zenészt. Lew Tabackin (Lewis Barry Tabackin) 1940-ben született, fuvolista és tenorszaxofonon is játszik, sőt, amikor a magyar származású Zoller Attila amerikai együttesében volt tag, akkor még tárogatón is játszott (ezzel máris Borbély Misi kedvence lett, hiszen ő szinte egyedüliként játszik ezen magyar hangszeren jazzt). Sőt, az első ember, akinek tárogatójátéka jazz lemezen is helyet kapott. Felesége "szintén zenész", Toshiko Akiyoshi jazz zeneszerző, zongorista, kivel több közös formációja is létezett.

Ezek tudatában előre várható volt a két fúvós mester hangi összecsapása mindenki örömére, hisz a versengés mindig jobbra és jobbra sarkall, s ennek a hallgatóság lehet csak a nyertese. Így is lett, maximális egységben, teljes tisztelettel a másik iránt, fairplay küzdelem volt, ahol volt, hogy külön-külön mást, alkalmanként azonosat, s néha hangonként felváltva fújták a hangszereket. Borbély Misi játéka mindig hatalmas élmény fantasztikus rezonanciájával, de így hogy kissé kimozdították a megszokott komfortzónájából, még érdekesebb oldalait villantotta fel. Természetesen nem lehetett megfeledkezni Horváth Balázs elmélyült bőgőzéséről, vagy akár Baló István tanítandó klasszikus dobolásáról, de a csapat fiatalja, Tálas Áron is tudása javát tette le a hallgatói fülekbe a zongora billentyűi által. Elhangzottak Borbély Mihály, Lew Tabackin és Zoller Attila szerzeményei is, így sikerült az időt és a teret is remekül összehajtogatni és betuszkolni a nagykanizsai Medgyaszay ház nagytermébe. Méltó lezárása volt ez ennek a jazzestnek, s a kötelező ráadással az este befejeződött.


dsc-7167.jpg


dsc-7168.jpg


dsc-7176.jpg


dsc-7179.jpg


dsc-7190.jpg


dsc-7200.jpg


dsc-7254.jpg


Azt gondolom, hogy ez egy remek este volt. Kitűnő zenészeket és formációkat hallhattunk, jó szájízzel válogatta és fűszerezte meg egy idegenlégióssal a programot Godinek Ibolya "Ibi", akinek a neve a dunántúli jazz-zel már régóta egybeforrt. Hajrá Ibi, már csak 364-et kell aludni a következő kanizsai jazzünnepig!

(Aki nem hiszi, jöjjön el és nézze meg!)



Vissza a hírekhez